Màr a mesélésnél tartok, tehàt nem éltem màsként, mint ahogy azt az ismeretlen tanàcsado javasolta. Mindig uj hibàkat követtem csak el, soha kétszer ugyanazt, mert az unalmas lett volna. Az évszàmokat meg egyre probàlom megjegyezni, mi hàny éve volt. Az események közt pedig probàlom az összefüggéseket megtalàlni. Tegnap egy évfolyamtàrs küldött fotokat az aranydiploma ünnepi talàlkozorol, majd meglàttam a fb-on a hàzat, ahol életem elsö 26 évében éltem. Azota is elöttem a gang, ahol szaladgàltunk, az arcok, a nevek a szomszédokrol. Kommentben odairtam, hogy apàm 70 évet volt a hàz lakoja. De àtéltem én is ott hàborut és forradalmat, mindig az események kellös közepén. Aludtunk ott a szenes pincében a tankok miatt, meg a csöpp cselédszobàban hugommal, mert albérlökkel kellett megosztani a helyet a nagy pénzszükében. Nyitott könyv volt mindenki élete, nem volt mit szégyelni, a szegénységet közösen türtük el. Tudtam biztosra, hogy nem tart semmi örökké.
De jo lenne, ha most mindenkit, akik jok voltak hozzàm, vendégül làtni! Az lenne a nagy ünnep! Megköszönni, hogy a Sipos néninél gyakorolhattam zongoràzni, képzelem, hogy nem volt nagy élvezet. De megköszönni Micsei néninek a kölcsönadott könyveket, mikor "iràstudo" lettem és még levelet is irtam neki a küszöb alatt becsusztatva, amiért nem haragudott meg ràm.. Nusi néninek a sok szép csalàdtörténetet, amit nagyapjàrol mondott, aki nekem szépapàm volt Aranyosmaroton. Tehàt mi még rokonok is voltunk.
Ahogy Gabynéni is, aki a szüleihez költözött Amerikàba, miutàn a férje elhagyta, ö volt a nagynéni, akinél még vajas kenyeret is kaptunk. Sok évvel késöbb Svàjcbol làtogattam meg öt Pasadenàban.
Visszatérhetek a màba, a tetön folyik a munka, hogy télen màr napelemekkel tudjak füteni, ha hideg lesz. Csak bizni kell a joban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése