2024. december 31., kedd

Hol vagytok ti régi játszótársak

 Szegény Petőfi vàllàt  huszonöt év nyomta, az enyémek fele is agyonütötte volna. Ilyen rövid idő alatt képes volt a költészet ragyogó csillagàvà vàlni, a játszótársak, meg én hàlàsan idézhetünk tőle örök érvényű sorokat.

Az új esztendő sem hozhatja vissza a régi baràtokat, kedveseinket,  igy nincs bennem semmi aféle kívánság, ahogy ez szokàsos: jobb legyen, mint az elmúlt.

Tovàbbra is hiànyozni fognak a régi baràtok,  akik az emlékekben fiatalon, mosolygosan megmaradtak. A zsebnaptàramban őrizem  néhànyuk nevét évforduló kapcsàn.  Van, aki egy zenemű hangjai közt bujt meg, van, aki egy versben. Anyuka egy egy régi kedvenc süti izében, apuka némelyik hajlíthatatlanságomban üdvözöl. Tanàraim kérdeznek:tanulok e,  nagyapa hajol első betűim fölé, hogy figyelmeztessen, az ékezetet feljebb kell írni. 

A teljességtől messze be kell érnem ennyivel, kezdetnek megteszi, az új év  hozza majd a többit.

2024. december 29., vasárnap

Mi igazàn fontos?

 Megígértem Dorka cicànak, hogy semmit nem fogok megvàltozni, új év ide vagy oda, maradok, aki vagyok. Nem mintha ezzel azt àllitanàm, hogy ne lenne ezer okom, hogy végre valami rendes ember legyen belőlem. Hisz olyan jo lenne mindent azonnal megtalàlni, szàmlàt, szerszàmot, egy régi címet.  De milyen àron sikerülne?

Tehàt marad nekem a csodàlkozàs, hogy ezt milyen tökélyre viszik màsok. Legyen nekik.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy előírások szerint szép lehessen. Kell a szabadsàg a jó érzéshez, amikor boldogan kifújóm magam és azt mondom: nem érdekel, hogy màs ezt jobban csinàlja. Ha ez neki imponàl, tegye, én inkàbb elmegyek sétàlni és hallgatom  madarakat. Hisz ök tudjàk, fütyülnek rà, mit gondolsz roluk.

2024. december 26., csütörtök

Dédunokàk 3 orszàgban

 Szüleim felneveltek hàrom gyereket a legnehezebb időkben a háború utàni időkben. Ha akkor valaki mondta volna nekik, hogy mindhàromnak lesz 2-2 gyereke, majd mindhàromnak hàrom unokàja, akik hàrom orszàgban élnek, aligha hitték volna el. 

De igy van. Most próbálom kicsit összehozni a kilenc dédunokàtokat anyukàm, apukàm. Mit szoltok hozzà?

Fotókat kértem testvéreimtől, amiket eljuttatok a màsikhoz,+ az enyémekét is.

Nem lesz egyszerű, de az első lépés, ami minden hosszú út kezdetét jelenti.

2024. december 22., vasárnap

Évfordulóra emlékezek

 56 éve  készült ez a kép , az esküvő utàni  csalàdi összejövetelen.   A rokonok, baràtok  voltak jelen az egyszerű 6.kerületi házasságkötési teremben, majd a mellette levő szálloda éttermében. A Tàtràba utaztunk utàna, ott  töltöttük elsö közös karàcsonyunkat.



Férjem rokonaival Zürichben tartottuk kiutazàsom utàn a màsodik esküvőt àprilisban, akkor készült az alàbbi fotó. 














2024. december 16., hétfő

Ragyog minden


 Ha legyőzzük magunkat, akkor  vagyunk egyedül erősek.  Ma ezt éreztem, amikor a csodàlatos napsütésben ültem a kastély tornya elött és néztem a bárányfelhőket,  mintha még sosem làttam volna ilyen szépet.  

A kérdés az volt, hogy elindulok e, mert kellett egy kis bàtorsàg hozzà.  Túl sok orvosnàl voltam, túl sok gyógyszerrel lettem túletetve. De az élet nagy úr. Kisütött a nap és làtni akartam a "parkomat".  Sikerült, győztem.  Kétségem sincs, minden jóra fordul, 

Az élet szép, elűzi a gonosz szellemeket, karàcsony lesz hamarosan.

2024. december 15., vasárnap

Az én karàcsonyom

 Ma valami jót talàltam a bejegyzések közt. Bizony ez is előfordul: Az emberek dolgokat ajàndékoznak, nem azt, ami megfizethetetlen: idő, szeretet odafigyelés..

Egy ideje màr, hogy semmi ajàndékért nem megyek sehova,  ami  nem azt jelenti, hogy sajnàlnàm kiadni a pénzt. De egész évben  csupa megfoghatatlant igyekszem adni rokoni, baràti körben, de azon túl is. pontosan a felsorolt megfizethetetleneket.

Kimaradok  a rémes forgatagból, nem kell "ràhangolódnom" semmire.  .Idegesít a reklàmok alà bejàtszott kis és nagy karàcsony, üres reklàmzenévé lett ez is.

Természetesen az emlékek élnek, ezért az àdvent idején egy kis fa díszíti a bejàrati kis helységet és visszahozza a gyermekkor karàcsonyait, amikor szüleim sok szeretettel igyekeztek ünnepelni és örömöt szerezni.


2024. december 7., szombat

Tanulni a kudarcokból

 Elhatàroztam, nem mérgelődök. Főleg nem a fb miatt. Megint letiltottak, sehol nem nyilváníthatok tetszést vagy egyebet.  Rendben van. Akkor a kisebb jelentőségűekén tovàbb megyek, ahol meg fontos, ott hozzàszolok- Azt még szabad. Talàn arrol is majd letiltanak, akkor majd azt próbálom ki, milyen volt az élet fb elött, aki fontos, azzal marad az  email kapcsolat. Az elött meg rengeteg levelet írtam, az volt àm az igazi.  

Még kicsit büszke is vagyok, hogy a fb kiutàl, nem tartom nagyra öket, ezt màr pàrszor baràti körben meg is beszéltük.  Ahova nem illünk be, azt ott kell hagyni.  Màr régen kéne helyette valami màs, de ez eddig elmaradt.

2024. december 3., kedd

Akkor mi a tanulsàg?

 Tavaly augusztusban a  balesetem utàn az orvos a sürgősségin ezt kérdezte, amiért kimondottan dühös voltam. Seigten, de ne oktasson ki engem, aki vagy 30 évvel több tapasztalattal rendelkezek.

Most egy évvel később, sok sok próbálkozás utàn, hogy a baleset következményeit elviselhetővé tegyem, felteszem a kérdést, mi a tanulsàg?.  A legrosszabb  tapasztalat a fájdalomcsillapítókkal volt, a gyomrom fàjt tőlük és nem segítettek.  Az operáció  csak részmegoldàst hozott, egyben hatalmas rizikóval jàrt. Nem kerültem kerekes székbe, de meg kellett  talàlnom az utat, hogy az önálló létezést  biztosíthassam.  

Nem akarom a 30 kezelés hatàsàt az elmúlt hetekben kicsinyíteni, de a legtöbbre az újonnan kialakult szokàsokat tornàban és gyaloglàsban tartom a legtöbbre és bízok benne, hogy az elpusztult izmokat újak fogjàk pótolni és egyre kevesebb fàjdalommal tudok élni.

2024. december 1., vasárnap

Kigyúltak az àdventi fények


 Sikerült ma reggel egy kis fenyőt hazahozni és még a sötétedés elött a díszeket felrakni àgaira.   

Messze  északon  a pogàny időkben ezidötàjt  a gonosz, megrontó szellemeket akartàk fénnyel és örökzöld àgakkal elűzni, úgymond, itt nincs mit keresnetek, itt élet van.  A kereszténység jött, a régi szokàsok maradtak, beépültek az új hitbe.