Flow, vagy a boldog emberek titkai

Egy régi olvasmányom rövid összefoglalását tartalmazta a gyógyszertárban kapott "olvasnivaló" füzet: Csikszentmihályi Mihály munkája a Flow, vagyis Áramlat. Örömmel fedeztem fel és azt a két oldalt kitépve mindjárt tovább ajándékoztam.
Miért? 
Oly kevés ember van, akiktől azt hallom, hogy boldogok. Természetesen igen nyomós okuk van arra, hogy ezt rajtuk kívülálló dolgokkal megindokolják. 
A legegyszerűbb megérteni, hogy mit ért a szerző flow-nak, a művészek elmélyülésével egy alkotásban lehetséges. Olyankor megszűnik az idő, a múlt és jövő teljesen közömbös, csak az alkotás öröme létezik.
De mindenki számára, aki tudja, hogy mit szeret csinálni, elérhető ez az állapot. Gyerekként, ahogy megtanultam a betűkből szavakat összeolvasni, megnyílt a könyvek világa, elsőként a Gulliver utazása került a kezembe 70 évvel ezelőtt, ahogy az első osztályt elvégeztem, Királyhelmecen Mamikánál az üveges tornácon egy nap alatt kiolvastam, mindenről megfeledkezve.
Egy életre megtanultam, micsoda öröm úgy odafigyelni valamire, hogy megszűnik a világ körülöttem.
Később a zenében éreztem magam a boldogság áramlatában, főleg a csodálatos hat évben az Egyetemi Kórusban, mikor Schubert misét és Mozart Requiemet énekelhettem.
De nem volt másképp a munkában sem és a fiaimmal töltött években, mikor nem törtem a fejem sem múlton, sem jövőn, gyönyörködtem bennük és az időt szívesen megállítottam volna.
A nyugdíjazás után mindent lezárni, újrakezdeni nem kis bátorságot igényelt, de fontos volt akkor is az alkotás és tanulás, ami nélkül nincs igazán boldogság. A kert erre nagyon sok lehetőséget adott, hogy az életet folyamatában érezhessem, annak részeként létezhessek.
Most újra végig kell gondolni, mi az, ami méltó folytatás egy ilyen élet után, mi az ami megfelel arra, hogy boldoggá tegyen, ami nem túl egyszerű, de nem lépi túl a meglévő képességeimet.

Legyőztük magunkat

Dorka elfoglalta a kilátón helyét, miután másfél métert ugrott helyből

én meg az asztalra tettem a már elkészült cseresznye befőttes üvegeket, ami még egy mai szürettel kiegészül 20 üvegre.

Balatonfelvidék, Salföld, Kisbalaton természetvédelmi kincsei

Horgászok a mólón, indulás a Balaton túlsó partjára.

Két komphajó találkozik.

A tihanyi altemplom csodaszép ívei.

Csavart fejdísz az egyiknek,

gyönyörű íves szarv a másiknak. Ahol ezt  eltávolítják, mert   veszélyes lehet, a tehenek egész habitusa megváltozik, génjeik továbbadják a szarvtalan lét alapját.

Kedvenceim közt a kis csacsit is üdvözölhettem.

Salföld festői házaiban nem lehet eleget gyönyörködni!

Ezzel a szépséges fekete kutyával együtt vitt a lovaskocsi a pálos rend romjaihoz.

Elképzelni az életet a magyar (esetleg lengyel?) eredetű rend kolostorában ,

hallgatni a csendet, jóttevő időutazás volt.

A Kisbalaton várt ezután sok ritka madarával, szép sétautakon haladtunk tovább

Felirat hozzáadása

figyelve a különleges világra, ahol ilyen pókok is vannak.

Régi, de érvényes

Néha megszűnik körülöttem az idő, a tér, egyedül vagyok és jól érzem magam.
Nincs kérdésem, miért, minek csak lebegek a pillanatban és szabad vagyok.
Elengedtem ami nehéz volt, nem kapaszkodok semmibe, senkibe.
Nincs, aki előírhatná nekem mit tegyek, mi jó és mi nem az.
Elbeszélgetek mindazokkal, akiket elképzelek magamnak, itt vannak és jók hozzám.
Hálás vagyok mindenért, amit kaptam, senkit nem felejtettem el, akik segítettek talpon maradni.
Keményen harcoltam mindig, megküzdöttem a reménytelen helyzetekben is, mikor mások ezt nem tették volna.

Pünkösdhétfőn a határaimat keresem

 Mit jelent közel és távol, ráadásul épp egy ragyogóan szép napon, pünkösd hétfőjén?
Az élet folyamán változik az erre adott válasz, ezért szűkítem a mai napra. 
Közel van, amit megérinthetek, megszagolhatok, igazán megismerhetek.
A távolság szabaddá tesz, mozgásteret ad és sokszor illúzió, fantázia.

Csak rózsák

Fantázia

Aprócska gyerek voltam még, amikor apai nagynéném rosszalóan mondta nekem: "neked túl nagy fantáziád van!" amin én aztán nagyon elgondolkoztam, hogy vajon miért nem tetszik neki, milyen következményekkel jár az ilyesmi?

A napokban Franz Grillparzer rövid meghatározása végre fényt hozott erre a hosszú töprengésemre. Nyugtalanságnak nevezi ezt a kellemetlen tulajdonságot, ami lehet igaz is, de nem is. Hány fantázia nélküli nyugtalan embert ismertem! Az én nyugtalanságom pedig kívülről szinte láthatatlan, mert nem kötöm mindenki orrára, hogy épp mi az, ami nyugtalanít:)
Akkor továbbra sem tudom, hogy mi van e  rejtélyes szó mögött? Nem keresek a wikipédián, sem lexikonokban, mert azt gyanítom a fantáziára minden embernek saját meghatározása van.

Minden, ami szép volt, élettel teli, reményteljes és izgalmas, az mind a fantázia szülötte volt az elmúlt évek során. Szerencsés ember, akit kézen fogva vezet a sok lehetőség közül az egyedül helyes úton.
Ha nyugtalanság az ára? Semmit sem kapunk ingyen.

Hét évvel később

Most utánagondolásra van szükségem, hét éve leírt soraimat veszem elő, hogy tudjam miben változtam, miben maradtam hasonló önmagamhoz.
Reggel József Attila jutott eszembe, nem véletlenül.

Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz.

Elképzelem ide  azokat, akiket jó barátaimnak érzek és itt mesélem el, mi jár a fejemben.

Sosem szerettem a negatív parancsokat, valószínűleg a többség, közte én is, ezeken nevelkedtünk fel:
 "ne rohangáljatok! ne olvass itt a sötétben! ne, ne , ne, ne..........." , aztán jön a szemrehányás, ha a gyermek unja a sok nemet: "ezerszer megmondtam, hogy...."

De mit csináljon az a szerencsétlen, ha azt nem?  Vonzó, értelmes formában, ahogy két értelmes lény megbeszéli az élet kisebb nagyobb dolgait a miértekkel együtt, nagyon ritkán hall az ember, mit is akar az a felnőtt.
Márpedig ez kihat, talán utolsó napunkig, mert a folytonos nem vagy lebénít, vagy olyan dacos reagálást hoz, ami senkinek sem jó.

Miután megszoktam, hogy írásban beszélgetek magammal, ha megoldást keresek, vagy valami nagyon nem tetszik, nemrég összeírtam, mi az, ami jelenleg, mint általános érvényű, tehát megdönthetetlen, mert egy borzalmas élettapasztalat vár rám a közeljövőben, az öregkor.

Ha nem mindig másokat, a körülményeinket okoljuk az elviselhetetlenért, hanem kézbe vesszük azt, ami tőlünk függ, mindjárt kevésbé félelmetes az egész.

Aki gyerekként azt hallotta, hogy ne tedd ezt, meg azt, ebben a korban odavág mindent és tényleg nagyon öreg lesz. 
Mint a szomszédasszonyom, akinek csak a szemét gyűlik a háza körül, Pató Pál úr kunyhójához kimondottan hasonlít a látvány...Ez a testi és környezeti elhanyagoltság a lélek betegsége, nem az anyagi jólét függvénye.
Sokszor a szellemi leépülés, a kapcsolatok hiánya a gond, de a barátságok nem függenek a jólét, a végzettség fokától, csupán attól, mennyire vagyunk képesek másokra odafigyelni.

A legcsúnyább emberi tulajdonságokból egy csokorra valót még hozzátennék, amitől valaki végképp ellenszenves lesz öregkorára: zsarnokoskodás, önigazolás, hálátlanság, elégedetlenség, szószátyárság.
Valamennyit önkritikával gyomlálom magamban, ha felfedezem  egyiket vagy másikat. Ha most ezt a pozitív oldalról fogalmaztam volna, akkor anyám szeretetét írhattam volna le, belőle ezek  a tulajdonságok hiányoztak. Nem uralkodott felettünk, nem próbálta mindenki előtt bizonyítani, hogy ő a legjobban csinált mindent, hálás volt minden apróságért és a mosolya bűbájos volt. 
Így szeretnék majd megmaradni én is emléknek egy kis ideig.