2011. szeptember 28., szerda

Pécs, Harkány Szeged

Hétfőn és szombaton nem szabadna semmit tervezni, mert a múzeumok zárva vannak, vagy a templomokban szünet nélkül esküdöznek...így aztán kedden délelőtt (méghozzá 10 óra kezdéssel!) tudtam elvinni barátnőmet, előbb a Vasarely múzeumba, majd az Ókeresztény sírkamrákhoz. Mindkettő egyedülálló élmény a maga módján. Aki a Vasarely múzeumot régebben, vagyis a felújítás előtt látta, annak okvetlen el kell mennie újra. A megvilágítással élet költözött a zseniális művekbe, a lámpák elé lencséket helyeztek és a hatás megdöbbentő: mintha hátulról kapnák a világítást, a három dimenziós érzéki csalódás tökéletessé válik. Nekem Vasarely késői munkái a kedvenceim, mert azokban mintha a földi határokat hagyná el a művész, a végtelenbe nyitva kaput.
Az utazás Harkányba rövid és fájdalommentes volt, amit a GPS-nek is köszönhetek, de jó utakon az útjelzések is kitűnőek...
Az időjárás nem engedte meg  Dráva hajózási elképzelésemet, tehát beértük a fürdéssel Harkányban. Máig sem tudom eldönteni, hogy melyik érzés erősebb, a tökéletesen kiépített fürdőhely felett érzett örömöm, vagy az a félelmem, amit bennem a "túl sok az ember" jelenség kivált, ahonnan  csak menekülni tudok. Elvesztem az amúgy is fogyatékos tájékozódási képességemet és elveszettnek érzem magam ilyenkor, de legyen ez csak az én bajom. Harkány remekül bevetette magát a fürdőhelyek versenyébe és a sikert a sok vendég igazolja.
Reggel már 8-kor indulásra készen programoztam a GPS-t: irány a napfény városa Szeged! Még Baját sem értük el, megszólalt a telefon és örömmel jelenthettem barátnőmnek, hogy szegedi látogatásunk sikerében teljesen biztos vagyok: a város legeslegjobb ismerője jelentkezett, vár minket!

2011. szeptember 27., kedd

Új fürdő nyílt Tamásiban

A tető üveg és fa elemekből készült, az építmény három szintes. Itt a csúszda felső része, ami az élményfürdő része, jobbra a gyógyvizes medencék az első emeleten.

Az élményfürdő a bejárati oldalon.


Szép kilátás az üvegfalakon át a környező fákra, parkra.


A szaunák előtti tér kupola alatti pihenője.


Nagyon igényes a burkolatok szín és formatervezése, itt az infra szauna bejárata.

2011. szeptember 26., hétfő

Válogatás a pécsi képekből

A pécsi bazilika kincstárában ez a dombormű lett most a kedvencem. Egy németalföldi családnak készült, de a család kihalt, mielőtt kész lett. Nem csoda, hisz 22 évig csiszolták a követ, mire ilyen gyönyörű lett. Aztán ajándékként került Pécsre, ahol csak külön érdeklődésemre tudtam meg róla ezt a pár adatot, holott vagy egy prospektusban, vagy mellette lehetne erről valamit említeni...
Mit sem tudtunk a közeledő nagy viharról, bár a sötét felhők már jelezték, valami lesz. Nem borult a cirkusz sátra a fejünkre és a vízlevezető csatornát is eltávolította a tűzoltóság, mielőtt emberekben kárt tehetett volna. Pécs derűs időben és felhőkkel borítva is gyönyörű!
Nem hagyhattam ki a fantasztikus mozaik kép fotózását, bár szinte csak a réseken át tudtam bekukucskálni és magammal hozni. Olyan "csakazértis" kép ez...
A színház előtti téren két szobor és a víz sugarai teszik élettelivé a helyet, ahol jó elidőzni. Öntudatos, mélabús figura ez, tetszik.
Ugyanaz még egyszer kicsit távolabbról.
Szívesen viszem vendégeimet az ókeresztény sírkamrák immár világhírű világába. Sikerült itt  modern eszközökkel a régit úgy bemutatni, hogy elfelejtjük az idő múlását.
A kövek itt mesélni tudnak, képekkel és anélkül is.

2011. szeptember 15., csütörtök

Művészi munka

Ma rácsodálkoztam a zöld paradicsomra. Mindet keresztbe vágtam és aztán szépen kiraktam, mint művészi alkotásokat. 
 Ahogyan azt tanítottam annak idején:
"Minden életnek van egy sérthetetlen, szent középpontja, amire ügyelni kell, mert nélküle csak káosz és pusztulás jön.
Volt egyszer egy buta, beképzelt hollo. Egyszer a  tengerre repült  nagyon, nagyon messzire. Repült, repült mindig tovàbb és mikor elfàradt, kezdett szàrazföld utàn kutatni, de hiàba. Végül ugy kimerült, hogy csak lebegve tudta tartani magàt a viz fölött. Hirtelen egy nagy bàlna merült fel elötte, amitöl annyira megijedt, hogy egyenest a szàjàba repült.
Egy pillanatig elsötétedett körülötte minden, zugott, csattogott oly erövel, hogy azt hitte, meg kell halnia. Végül betàmolygott egyenest egy hàzba, egy szép és csinos hàzikoba, ahol vilàgos és meleg volt. Az alvopadkàn egy fiatalasszony ült  égö làmpàval foglalatoskodva. Felàllt és baràtsàgosan a hollohoz fordult:
"Szivesen làtott vendég vagy, ha kivànsàgomhoz tartod magad és soha nem érinted meg làmpàmat."
A hollo boldog volt, hogy életét megmentette, sietett megnyugtatni az asszonyt, hogy a làmpàhoz nem nyul. Aztàn leült az alvopadkàra és csodàlkozott, hogy milyen finom és tiszta minden a kis hàzban. Bàlnacsontokbol volt felépitve,mint az emberek hàzai és ugy volt berendezve is. Egy különös nyugtalansàgot vett észre vendéglàtojànàl, aki sose ült hosszabban , rövid idönként felàllt a padkàrol és az ajton kiugrott. Csak egy pillanatra, aztàn jött is vissza, majd ujra eltünt.
"Mitöl vagy ilyen nyugtalan?" kérdezte a hollo.
"Az élet" vàlaszolta a fiatalasszony, "az élet és a lélegzésem".
De ezt a vàlaszt a hollo nem értette.
Miutàn megnyugodott és félelmét elfelejtette, kezdett kivàncsiskodni.
"Mi lehet az, amiért a làmpàt nem érinthetem meg?" gondolta és egyre növekedett kivànsàga, hogy megszegje igéretét és egy picit mégis megérintse. Végül nem tudta magàt fékezni és egyszer, mikor az asszony kiment,  a làmpa kanocàhoz ért. Abban a pillanatban betàmolygott az asszony , a padlora esett és ott maradt, a làmpa meg kialudt.
Tul késön bànta a hollo amit tett, a sötétben tévelyegve közel àllt a fulladàshoz. Zsirban és vérben gàzolt, a forrosàgtol tollai kiestek. Dülöngött halàlra vàltan, végre megértette, mi történt.
A fiatalasszony a bàlna lelke volt, az ajton àt jutott friss levegöhöz, mikor a bàlna levegöt vett. A szive volt a làmpa, mely nagy és nyugodt fénnyel égett. Kivàncsisàgàval megölte öt, mert nem tudta, hogy ami finom és szép, az törékeny és könnyen elpusztul.  Csuf és büdös lett minden körülötte, innen kijutni végül ugy tudott, ahogyan bement és a félig csupasz hollo mocskosan, bekenve a halott bàlna hàtàra ült és a dögböl élt, mig a hullàmok vetették ide oda. Szàrnyatörötten repülni nem tudott. Egy vihar végül partra vetette. A partrol az emberek meglàttàk a döglött bàlnàt és csonakjaikkal odaeveztek husért és zsirért. A hollo meg, ahogy meglàtta öket, egy pillanat alatt àtvàltozott egy kicsi, csunya, sötét, kocos, rongyos emberré, aki a bàlnàn àllt.
Az odaérkezöknek nem beszélt arrol, hogy puszta kivàncsisàgbol egy szivet megérintett és valami finomat, szépet tönkretett, hanem beképzelten dicsekedett:
"én öltem meg a bàlnàt, én öltem meg!"
és nagyrabecsült lett az emberek között.

Knud Rasmussen gyüjtéséböl : Eszkimo mesék Alaszkàbol.
Frankfurt o.J. 187-190 S.a. Hubertus Halbfas, Das Welthaus.

2011. szeptember 5., hétfő

koldus gazdagon

Talán szóra sem érdemes. Még abba a közmondásba sem kapaszkodok, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Kapuzárási pánik? Hisz a nyár gazdag volt, a körte, késői alma még érik, de már annyi szépségnek vége: a cseresznyének, meggynek, a sárgabaracknak, a szilvának, körtének (a púpos fáról), a paradicsomnak, a krumpli is begyűjtve. Aztán megláttam a bodzabokrokat, már száradásnak indult bogyóival és a szomszédasszony őszibarackfáját. Jöttek a koldus ötletek. Leszedtem a bodzát, be a szaftoló fazékba (amit már egyszer bemutattam, sokan pálinkafőzőnek nézték:) és lett 3 liter sűrű édes gyümölcslé csattos üvegben! A maradékot már sikerült eltüntetni kis citrommal, ásványvízzel, remek ízű és nagyon egészséges! A szomszédasszony meg düledező viskójában ül és a kertje olyan, mint egy hulladéktelep, a fák nem érdeklik. Pedig mennyi őszibarackja termett, néztem, néztem. Aztán a nagy teher alatt egy ág letörött. De sajnáltam. Pedig nekem tört le. Áthullott olyan kilónyi a kertembe. Reggel halkan összeszedtem és bár rémesen néztek ki, de csodálatos lekvárt főztem belőle. Mit gondoltok, ha átvinnék a szomszédasszonynak egy kis üveggel belőle, odaadná e magától (hogy ne kelljen kéregetni) a többi őszit is? Mert eleinte nem köszönt vissza, én meg elkezdtem neki köszönés után kicsit dumálni, mint aki szelídíteni akar. Koldussá kell lenni, hogy sebzett lelkekhez közelebb kerülhessünk?

P.s.A kerítésnél átadtam egy üveggel a frissen készült őszibarack dzsemből, láttátok volna a meghatottságát!!!! Érdemes volt! Azt hiszem folyt.köv.:)))