2013. december 23., hétfő

Karácsony

Szilágyi Domokos 

Karácsony 

A puha hóban, csillagokban, 

Az ünnepi foszlós kalácson, 
Láthatatlanul ott a jel, 
Hogy itt van újra a KARÁCSONY. 

Mint szomjazónak a pohár víz, 
Úgy kell mindig e kis melegség, 
Hisz arra született az ember, 
Hogy szeressen és szeressék. 

S hogy ne a hóban, csillagokban, 
Ne ünnepi foszlós kalácson, 
Ne díszített fákon, hanem 
A szívekben legyen KARÁCSONY.


2013. november 28., csütörtök

Rose Ausländer: Heimat III Hilde Domin Herbstaugen

Rose Ausländer: 

Heimat III 

Heimatlosigkeit 
dir fremde Heimat 
bleibe ich treu 

Stimmen 
kommen geschrieben 
umarmen die Erde 
halten den Himmel 
schenken mir 
Frühling und Schnee 

Aus meiner Heimatlosigkeit 
¨komme ich 
mit meinen Worten 
zu dir 
fremder Freund 
streue Glanzlichter 
über das Dunkel 
unsre gemeinsame Heimat 

Haza

 
Hontalanság 
hozzád hű leszek 
idegen hon 

Írott 
hangok jönnek 
ölelik a földet 
tartják az eget 
tavaszt hóval 
ajándékoznak 

Hontalanságomból 
jövök 
szavakkal 
hozzád 
idegen barát 
szórj csillámos fényt 
közös hazánk 
sötétségébe



Nem hittem volna, hogy ezt a fordításomat sok évvel azután, hogy leírtam, újra előveszem és örülök neki, mert aktualitását nemhogy elvesztette volna, hanem még elevenebbé tette az elmúlt idő.


Rose Ausländer: 
Finden

Ich finde
was ich nicht suchte

vereistes Lied

Ich nehme es
in den Mund
hauche es an

Es taut auf
und singt
mich
und
dich

Találni

Találtam
mit nem kerestem
megfagyott dalt
számba vettem
ráleheltem
felolvadt
dalol
rólam
és
rólad
________________
Hilde Domin:
Herbstaugen

Presse dich eng
an den Boden.

Die Erde
riecht noch nach Sommer,
und der Körper
riecht noch nach Liebe.

Aber das Gras
ist schon gelb über dir.
Der Wind ist kalt
und voll Distelsamen.

Und der Traum, der dir nachstellt,
schattenfüssig,
dein Traum
hat Herbstaugen.

Ősz tekintete

Szorítsd magad
a földhöz
Amely még
nyárillatú, mint
szerelemtől
illatos tested

De feletted
elsárgult már a fű.
A  hideg szél
bogáncsmagokat visz.

Árnyéklábú álmod még
utolér, de
szeme
őszből néz rád.
Rose Ausländer:

Heimat III

Heimatlosigkeit
dir fremde Heimat
bleibe ich treu

Stimmen
kommen geschrieben
umarmen die Erde
halten den Himmel
schenken mir
Frühling und Schnee

Aus meiner Heimatlosigkeit
¨komme ich
mit meinen Worten
zu dir
fremder Freund
streue Glanzlichter
über das Dunkel
unsre gemeinsame Heimat


Hontalanság

hozzád idegen hon
hű leszek
Írott
hangok jönnek
ölelik a földet
tartják az eget
tavaszt hóval
ajándékoznak

Hontalanságomból
jövök hozzád
szavakkal
idegen barát
szórj csillámos fényt
közös hazánk
sötétségébe



2013. november 26., kedd

Utibeszámoló (2013 november végén)

Mire gondol az ember, ha a repülőn megcsodálja a behavazott Alpokat? Végtelenül apró minden gond, csak a hála marad a nagy érzésekből, hogy a nagy tél előtt valami gyönyörű nyár és élet volt.

A reménység is, hogy a folytatás az unokákban szép lesz minden félelem ellenére. Hisz mindent megtettem, ami hatalmamban állott, egészségesek, szépek és szeretik az életet, ami eddig is jó volt hozzájuk.


A beállított képeket nem szeretem, sokkal inkább azokat, ahol a figyelem másra irányul, mint itt. 

Feszült figyelem itt is a középső unoka részéről, akiben a fegyelem hozzájárul ahhoz, hogy egyszer a legjobbak közé jusson.

Myriam 9 éves és egyszer tanítani fog, ezt érzem ki abból a türelméből, ahogy engem próbál az anyanyelvére rávezetni.

Úton a Churfirsten alatt a Walensee partján Walenstadt felé, vonatból felvett pillanatkép.

A sargansi állomás reggel, a hazaindulás napján. Közben ködös és nagyon szürke napok voltak, de belső tartalommal gazdagon kitöltve, amit nem lehet fotózni.

A zürichi pályaudvar Swarowsky kristályaival díszített fenyőfája...

Az egyik bódé a rengetegből, zürichi adventi vásár gazdag kínálattal

Zürich Oberland hóban. esti napsütésben.

A Bodeni tó és a svájci partrész könnyű felhőkben. A nagy felhőtakaró Salzburg után kezdődött és tartott végig.

2013. november 10., vasárnap

Hilde Domin: Létezel, Kérelem

József Attila:
"Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat."

Es gibt dich                                                    Létezel

Dein Ort ist                                              Ott a helyed
wo Augen dich ansehen                          ahol látnak téged
Wo sich die Augen treffen                       Tekintetek találkozásában
entstehst du                                            alakulsz

Von einem Ruf gehalten                         Egy hívás tart téged
immer die gleiche Stimme                       mindig ugyanaz a hang
es scheint nur eine zu geben                Úgy tűnik csak egy van
mit der alle rufen                                     megszólításodban


Du fielest,                                               Elesnél
aber du fällst nicht                                 de nem , tartanak
Augen fangen dich auf                         a szemek felfognak

Es gibt dich                                            Létezel
weil Augen dich wollen,                          mert szemek akarnak,
dich ansehn und sagen                         látni és mondani
das es dich gibt                                     te tényleg vagy

Hilde Domin 


"Hilde Domin a magàny és közöny ellen írta verseit. Az élethez, az emberek felé fordulva lehet többet làtni és felismerni magunkból és a valósàgból, ez a líra és  Hilde Domin verseinek szolgàlata." Ulla Hahn (rövidítve)


Hilde Domin

Bitte


Wir werden eingetaucht
und mit dem Wasser der Sintflut gewaschen,
wir werden durchnässt
bis auf die Herzhaut.
Der Wunsch nach der Landschaft
diesseits der Tränengrenze
taugt nicht,
der Wunsch, den Blütenfrühling zu halten, der Wunsch, verschont zu bleiben,
taugt nicht.
Es taugt die Bitte, dass bei Sonnenaufgang die Taube
den Zweig vom Ölbaum bringe.
Dass die Frucht so bunt wie die Blüte sei,
dass noch die Blätter der Rose am Boden
eine leuchtende Krone bilden.
Und dass wir aus der Flut,
dass wir aus der Löwengrube und dem feurigen Ofen
immer versehrter und immer heiler
stets von neuem
zu uns selbst
entlassen werden.

Kérelem

Belemerittettünk,
özönvizben mosdunk,
szivünk burkàig
àtnedvesedve.
Vajon mit ér
a könnytelen tàj
utàni vàgy,
az örök tavaszban hinni
mit ér,
kiméletre ne szàmits,
hasztalan.
Kérni kell,
hogy napkeltére
a galamb olajàgat hozzon.
A gyümölcs oly csodàs legyen,
mint viràga,
és a rózsaszirmok
sugaras koronaként
érjenek földre.
Aztán az àrból,
oroszlànveremből
tüzes kemencéből
rengeteg sebbel ,egyre gyógyultabban
újra és újra
magunkra talàljunk.



2013. november 7., csütörtök

Khalil Gibran és az unokáim képe

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet,… de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.


Tavasszal láttam őket utoljára, ezt a képet a menyem nyaralásuk idején  valahol Franciaországban vette fel nagy örömömre. Azóta minden nap látom, mert a hűtőre mágnesgombokkal rögzítettem. 


 Egy hét és indulok az őszi körutamra, előbb délnyugatra hozzájuk, aztán keletre, ahol a legtovább éltem, ahol a baráti körömtől pontosan 5 éve búcsút vettem, hogy hazatérjek. Még ma is szeretettel várnak vissza és milyen öröm együtt beszélgetni a kis és nagy dolgokról, múltról, jelenről, kicsit óvatosabban a jövőről is. 

2013. október 27., vasárnap

Az én szomorúfűzfám


Már csak öt nap. Mindenki az eltávozottakra gondol, aki teheti elmegy a temetőbe, hogy virággal, mécsessel díszítse a sírokat.
Öt ország húsz temetőjébe nem mehetek, California, Texas, Svájc, Szlovákia és Magyarország több városába kéne utaznom, hogy megállhassak egy egy sír előtt.
A kertben kiválasztottam egy kis helyet a fűzfa alatt, a kertészetben vettem szép márvány darabkákat és ráírtam nevüket, kiket elvesztettem. A gyertyák, virágok sem hiányoznak. Az utolsó két vörös rózsát már odahelyeztem, de még veszek valami tartósabbat is , hogy időm legyen mindenkire emlékezni, hálával és szeretettel teljes szívvel.
 Még zenét is hallgatok majd, ha eljön a péntek és olyan szép este lesz a gyertyagyújtás után, mint mostanában, ebben a nyárias vénasszonyok nyarában.




2013. október 23., szerda

Személyes megemlékezés

Ma reggel olvastam, hogy akik ma beszédeket tartanak, azok akkor még nem éltek, akik akkor éltek, már meghaltak. Persze vannak olyan kivételek, mint én is, akik élnek, persze minden szónoklás nélkül teszik ezt.
A nagy napon, mint mindig, a tanulószobában készülődtünk volna a következő tanítási napra, mikor a vezető tanár megszólalt: menjetek haza. Mindenki egyenesen haza, sehol nem megállni, nézelődni, csak sietve hazamenni.
Már előbb volt valami a levegőben, amiről mi nem tudtunk, de aztán szépen szót fogadtunk, az Andrássy úton  (bocs, akkor persze nem ez volt épp a neve, de mi bennszülöttek nem neveztük másképp) a Körönd felé, majd be a Felsőbe. Szüleim is hazaértek, apu azonnal kijárási tilalmat rendelt el mindhármunknak. Anyunak persze nem, rajta a kíváncsiság vett erőt, így a közeli felvonulási téren láthatta a Sztálin szobor döntését. Mi a ház belső, vagyis nem az utcai oldalán laktunk, ahonnan a Fasor és ezzel egy kis orosz laktanya udvarára volt kilátásunk. Ez a későbbiekben azt eredményezte, hogy szigorú ellenőrzést tartottak a lakásokban, végignézve a szekrényeket, van e fegyver nálunk...de ez csak később volt, a szobordöntéssel azonban az esti meneteléseknek vége szakadt, pedig még magyarul is énekelhettük volna velük: "és a Csendes Óceánnál, végetérnek a csaták". Hát nem mondom, de az a másik oldalon van. Az említett ellenőrzés állítólag egy őrült miatt történt, aki a padlásokról vette célba a katonákat, emiatt aztán kaptunk a házsorba egy ágyúlövést, mire úgy megijedtünk, hogy bizonytalan időre a fáspincébe költöztünk a patkányokhoz. Ott különben egész családias volt, mi öten élére állítva egymás mellett, a lábnál a két albérlő. Ők nagyon hasznosak voltak, mert a nagypiacról zöldségfélét tudtak egyszer beszerezni. Sajnos a só elfogyott, akkor avas szalonnáról kapargatta anyu a sót...Apám nem sokáig adhatott kijárási tilalomra parancsot, mert a vesekövekkel rémes rohamot kapott, amivel aztán az egyetlen ablakkal rendelkező szobában (az udvariban) lefeküdt és kissé ordított. A mentőket a szomszédot felriasztva (mivel telefonunk nem volt) hiába hívtam, nem jöttek, pedig a szomszédos Benczúr utcában állomásoztak. Kenyerünk kifogyott, Apám már nem tiltott semmit, hát elmentem egy pékség felé, ahol hosszú sorban várt mindenki kenyérre. A közelben megszólaltak a gépfegyverek, futottam is haza, mint a nyúl, hisz a Köröndön akkor már sírok emelkedtek, valahova el kellett temetni a halottakat.
Aztán még egy jelentős találkozás. Apám bátyja jött elköszönni, minket is csábítva, hogy gyertek velünk. Ez már januárban történt, Apám a kórházból újra hazatért, esze ágában sem volt disszidálni. Igaza volt, nem illett volna hozzá egy ilyen döntés. A gimivel kezdtem, azzal is fejezem be. A tanítás újra elkezdődött a szintén szétlőtt ablakú iskolában. Számbavettük, ki hiányzik. Sokan voltak.

2013. október 7., hétfő

Akinek két hazája van...

Bizony nem mindig sikerül meggyőzni magam arról, hogy az "itt élned s halnod kell" parancsát meg tudom e tartani, hisz az elmúlt 5 itthoni év kudarcait, sokszor fenyegető magányát vagy kiszolgáltatottságát, a régi emlékek hatalmát kell mindig szembesítenem azzal a negyven évvel, amit sikeresnek és boldognak érzek. Ebben erősít meg fiaim, unokáim szeretete, mosolya, ragaszkodása.
Tehát előveszem a régi képeket és képzeletben ott vagyok újra a hegyen, ahol 5 éve búcsúztam.


Ősszel búcsúztam a hegyláncoktól, tengerszemektől egy órás út után. Lenn a Rajna völgye, a csúcs árnyékában készült a felvétel.

Egy pillantás a Pizol felé, aztán már indultam újra lefelé, mert októberben a hó mindennapos hideg valóság.

 Átellenben Flums sípályáival egy szép kis sétát tehettem a felvonó állomásától kiindulva. A fenyők közelsége, a csúcsok elérhetetlen messzesége adta az okot fotózásra, mindkettő kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát,




2013. október 1., kedd

Szívem közepén

Fiam fotóiból ezt a hármat választottam ki, mert ebben a sorrendben mesét mondanak, vigasztalnak, elgondolkoztatnak múltról és jövőről.

 A kékszemű  Thierry nem csupán itt van középen, érzékeny, okos tekintetével, hanem bennem is, hisz egyik sem tudja szebben kifejezni, hogy Grandmaman-t mennyire szereti.



Aztán kinyitja az elsőszülött Sylvain is a leghuncutabb szemeket, amiket el lehet képzelni, hogy ugye van helyem nekem is a nagyiszívedben?


Végül itt ez a boszorkányos leányka, aki egy szempillantás alatt ujja köré csavar mindenkit, akit akar. Nincs lehetetlen előtte, kitartással és akaraterővel veszi a magasra állított mércét, amit bátyuskái állítottak.  

2013. szeptember 23., hétfő

Esti dal


Kórustalálkozón voltam, sok régi emlék és sok új szomorúság támadt fel bennem. Ma reggel ezt a videót találtam a postámban. Sosem tudtam svájci éveimben (de most sem), könnyek nélkül végighallgatni ezt a remekművet. 

2013. szeptember 18., szerda

A paksi Szent Lélek Templom



1990 pünkösdjén szentelték fel a még nem teljesen kész templomot, ami annak a szabadtéri oltárnak a helyén épült, amit 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus ünnepségei keretében Pakson emeltek. A templom alapkövét 1988 pünkösdjén helyezték el. Hatalmas teljesítmény a fantasztikus építmény létrehozása, hisz egyetlen forintot sem fizettek a kőműves és segédmunkás bérezésére. 3000 munkanap áll emögött és hatalmas adományok.
A monumentális angyalszobrok a világosság és sötétség szimbólumai a bejárat két oldalán.



 A karcsú tornyokon a kereszt középen, felé fordul a nap és hold .
Az építész, Makovecz Imre megteremtette a látszólagosan ellentmondásos, mégis egyszerű viszonyt a magyar hitvilág és a kereszténység között. A szakrális fejedelem jelképe a Napkorong, a hadak vezérlő fejedelmének jelképe a Holdsarló. 
A harang Passauból érkezett, ahol első királynénk Boldog Gizella , Szent István felesége alussza örök álmát.

2013. szeptember 10., kedd

Sümegi kirándulás

Már messziről megpillantjuk a sümegi várat, lenyűgöző látvány, ahogy méltóságteljesen magasodik a város fölé. Őrködik a táj felett ez a nagyszerű építmény, ahogy azt már török időkben is tette, ha a lakosság felmenekült a várba, melyet ellenségnek sosem sikerült elfoglalnia. A szatmári békét követően az osztrák hadvezetés előbb megrongálta majd hadgyakorlat ürügyén felgyújtotta. Két és fél évszázad telt el, míg kezdték feltárni és helyreállítani. A sümegi vár ma újra él.


A Kisfaludy Sándor Emlékházat és a Csárdát, amihez az oszlopos tornácot nagyon szépen hozzáépítették a 17. században építették. A Múzeumot 1951 óta lehet látogatni. A Csárdában nagyon figyelmes kiszolgálást élvezhettünk és remek ebédet.


Kilátás a várból, ahova a kényelmesebbek a vártaxival jutnak fel.


Míg egy remek kávét és kürtöskalácsot majszoltunk, a kalodát fotózhattam, amit sajátos hidegvérű szülők még gyermekeik oktatására is kipróbáltak.


A hegy és a vár szinte összenőttek, ilyen nagyszerű alapokkal megértem, hogy bevehetetlen volt.


A zsolozsmázó szerzetes figurája  annyira hatásos, hogy eltartott egy ideig, míg rájöttem, nem igazi....

A történelmi lovasjátékok színhelye a magasból.


A felvonóhíd láncai és a boltívek ihlették a képet, hogy biztassanak majd visszatérésre.


2013. augusztus 23., péntek

Elvágyódás és hűség




Miért szeretem a fecskéket?  Nem csupán azért, mert szépek, csodálatosan repülnek. Sokkal többről van szó. Lelki társaimnak érzem őket, akikkel közös két alapvető élet érzésem: az elvágyódás fájdalma és a hűség rendje.
Hogy is tiltakozhattam volna másképp, mint kisgyerek a lerombolt, szürke nagyvárosban, mint elvágyódással oda, ahonnan anyám jött. A kertbe, ahol  gyümölcsfák roskadoztak  édes terhüktől, ahol az állatokat kora reggel kihajtották a rétre és annyit kerékpározhattam, amennyi jólesett.
Fiatal korom sorsdöntő lépése  volt a kóruséneklés. A tanulás és munka mellett sokszor 9 órát  próbáltunk hetente nagy lelkesedéssel. Első külföldi utunkon hatalmas sikerrel énekeltük a "Repülj fecském"-et, felszabadultan, boldogan. 6 év alatt 5 országban értünk el nagyon szép sikereket, míg utam második hazámba nem vezetett. 
 Ott fiókákat nevelhettem, közben minden évben hazajártam látogatóba szülőföldemre. 
Aztán kiröpültek a fészekből. 



Én meg újra fészket építettem, ahol a fák roskadoznak a sok gyümölcs alatt, a macskám terepszemlét tart kinn, magam meg kerékpározhatok, amennyit bírok....
A fecskék most itt erősítik szárnyaikat a kertben, ilyen időtájt augusztusban. Mintha kérdeznének: Te nem jössz?
 Veletek mennék drága fecskék, de a szárnyaim már gyengék. Isten veletek! Gyertek el jövőre is!!!

2013. augusztus 11., vasárnap

Balatonfelvidék



Vendégeimet a nagy hőségben Balaton Felvidék 3 gyönyörű helyére vittem. Az első állomás Salföld volt, ahol az állatok is fulladoztak a melegtől, ez a gyönyörű állat még egész bátran gyalogolt.


Tihanyban a Levendula Központot a Belső tónál és természetesen a régi várost a templommal András király sírjával és az első magyar nyelvemlékkel látogattuk.

Estére már a királynők városában sétálhattunk, Szt.István és Gizella királyné szobrához vezető gyönyörű úton.