2018. november 27., kedd

A falu föutcàjàn

Minden alkalommal, ha elindulok otthonrol, nagy élmény az, hogy olyan sok embert megfigyelhetek. Ki köszön és ki az, aki véletlenül sem. Sok magànyos öreggel talàlkozom, akik kedves mosollyal minden jot kivànnak. A fiatal anyukàknàl ez ritkàbb, igy nem csoda, ha a gyerekek ezt nem tanuljàk meg. Van, aki bottal, vagy rollàtorral, de kimegy sétàlni, a mozgàs mindenkinek fontos. A rendör a kisiskolàsokkal a zebrànàl okit az àtkelésre. Hosszu autosor, buszokkal kiegészitve türelmesen vàr, senki nem dudàl, reklamàl. De ugyanilyen fegyelmezettek az autosok ott, ahol beszükül az utca a parkolok miatt, megvàrjàk, mig a szembejövök elmennek, màsképp nem megy. Mindig körülnézek, làtok e ismerös arcot, s ha igen töprengek rajta, jaj, hogy is hivjàk, mert csak névvel igazàn szép a köszöntés.  Ma a friss halat àrultàk az élelmiszere üzlet melletti kocsibol, holnap a sült csirkés jön.  Amit minden alkalommal észreveszek, az a zebrànàl a jàrda kialakitàsa, hogy a gyerekkocsik és bevàsàrlo kerekes tàskàk könnyü gurulàsàt biztositjàk, nem kell emelgetni. A falu közepén a szép nagy kövekkel kirakott teret is mosollyal nézegetem mindig. Még képem is van rola:

A müalkotàsok eltüntek, majd 4 év mulva lesz ujra kiàllitàs. van, amit sajnàlok, de van, amit nem. 
Most nem ilyen szép az idö, de a reggeli bevàsàrlo séta jo volt, lehet, hogy még a tohoz is elmegyek.


2018. november 24., szombat

Egy szép emlékezés



































Hàrom évvel Magyarorszàgra érkezésem utàn készült ez a kép és most a svàjci ujrakezdésem tette aktuàlissà: szeretném a gyakorlatokat ujra kezdeni, amiket  abbahagytam, sajnos.
Történhet az életben (és történik is) , ezer vàltozàs, a legfontosabb az önmagunkhoz valo hüség, tehàt azt tenni, amire legbelsönk is igent tud mondani.

2018. november 15., csütörtök

Köd elöttem, köd utànam

A reggelek sürü köddel kezdödnek és végzödnek.
Ami aztàn történik, az nagyon làtvànyos.
Délelött elöbb a szemközti hegy oldalàn jelzi egy felhöcsik, hogy mi volt, aztàn az is eltünik.
Délutàn forditva. 
Pillanatnyilag a délutàni program folyik, ezt fotoztam.




2018. november 14., szerda

Cim nélkül, szabadon+ egy Faludy költemény

 Ö volt a legfontosabb fa, pedig semmi gyümölcsöt nem hozott. Mikor a vihar letörte a fö àgàt, az volt a bucsuzàsunk az elmult közös idöktöl.
A Churfirsten hegylànc, ami tanuja volt minden fontos eseménynek, ami itt velem történt. Talàn egyszer elmeséli halkan, talàn egyedül nekem még egyszer , hogy is volt?
Faludy György
Óda a magyar nyelvhez
Kéri Pálnak
Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?
És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.







2018. november 11., vasárnap

Csalàdi talàlkozo sok év utàn

A talàlkozo a Zürichi to mellett volt, sogornö és két fia a két unokàval, valamint az én Zürich felvidéki fiam voltak rajtam kivül egy finom ebédnél hosszu évek utàn ujra együtt.
A sàrga levelek a novemberi tàjat uraljàk, de a to tükrében minden ragyogni làtszott.

A Walensee partjàn vitt a vonat oda, biztos nincs sok orszàg, ahol 2 tavat is lehet perceken belül elérni egymàs utàn. Különösen imponàlo a hegylànc, aminek Churfürsten a neve és meredek falat  alkot a mély és tiszta to mellett.


2018. november 8., csütörtök

Visszaköltözés az eltünt blogba

6 napja kitört rajtam egy következményekkel jàro türelmetlenség és makacs megàtalkodottsàg. Olyan internetes müveletbe fogtam, amiröl semmi fogalmam nem volt, aztàn làtva a bajt, elöjött a csakazértis. Tehàt belekezdtem egy uj blogba, igyekeztem az üres lapok közt fészket melegiteni sok fotoval. Most szinte a semmiböl ujra itt a régi és vàlogathattam a felvételekböl, àthoztam ide boldogan. Egy a szomoru, hogy semmi tanulsàg nincs, mert ahhoz érteni kéne, mit tettem. Kutyaharapàst szörével, de ennek semmi értelme.  Egyenlöre még szöveget sem irok a képekhez, egy hetes programjaim összefoglalàsa lehetne a közös cim.