2018. június 28., csütörtök

Kalapban most én vagyok



5 generàcio egy képen, 1970 ben Budapesten.
Baloldalt jomagam 29 évesen, aztàn édesanyàm 50 évesen, majd Mamika 67 évesen, és dédanyàm huga kb.75 évesen.
A jobb oldali két aprosàg az enyém (anyuka a hugom lànyàt vette ölébe)

Az also kép 48 évvel késöbb készült, vagyis dédikém hugàval egyidösen, ahogy bemutatom a tàvol élöknek, mit irt fel a doktor nekem: napra menni csak kalapban és kellö UV sugàrzàstol védö krém hasznàlatàval szabad. Persze minden gyakorlat nélkül "szelfi" téren csak ilyen lett, talàn utoljàra is, hogy elkövettem. De van valami izgalmas abban, ahogy a két képet összehoztam, mert nagyon elgondolkoztato.

2018. június 27., szerda

Még le sem tették a padot.....

 de màr szabad leülni és egy kàvéval vàrakozni, hogy a megbeszélt idöpontban besétàlhassak a kezelésre, ha màr tul koràn odaértem.
Ez a két erös munkàs tartja ott évek ota a padkàt és még sokàig lesznek szolgàlatban, mert mindenki nagyon szereti öket.
 Ez az idös ember is itt piheni ki fàradalmait.


 Az àllo figura szép profilja
 és ahogy tartja a pad jobb oldalàt.


A màsik idösebb, térdel a földön, hogy jobban làssa, megfelel e a hely, ahova letették.

Csak 10 percig ültem a padon , de legalàbb hat arramenö köszöntött és kivànt a kàvèmhoz jo étvàgyat, egész vidàm lettem ennyi baràtsàgos embertöl.

2018. június 20., szerda

Gyökereink

Szeretem a fàkat, mindig élmény egy talàlkozàs, ha idöt szànok arra, hogy beszéljenek hozzàm. Az öreg fàk hatalmas törzsükkel, csodàlatos lombozatukkal, hosszu életükkel tiszteletet parancsolnak.
Gyökereik làthatatlanok, de hozzà képzelem, mekkora eröt jelentenek, ha egy ilyen oriàst tudnak làbon tartani.


Bevallom, most ezt az eröt keresem a gyökereimben, amelyik képes volt engem a legnagyobb viharokban is megtartani a làbamon.
Elökerestem a sok sok dobozbol a régi fotokat, leveleket, feljegyzéseket és kincseket talàltam.
Bizony a XX.szàzad vilàgégései, iszonyatos pusztitàsai nagyon sok veszteséget okoztak, de milyen sokat mondanak igy is a  megmaradt emlékek.
Tudatos kisiskolàs voltam, de eleinte nem tudtam mit kezdeni sokféle elödeimmel, ki vagyok akkor én, ha mind màs égtàjon született, mi a közös bennük?
Igy alakult ki a  hovatartozàsi tudat: europai vagyok, itt kell otthon éreznem magam, akàr tetszik, akàr nem.




2018. június 16., szombat

Szabadtéri kiàllitàs veröfényben

Költészet, zene, képzömüvészet talàlkozàsa

Bolygonk törékenysége



Carrara-i màrvànybol ez a finoman megmunkàlt alkotàs is


Majàlis, a publikum nagy kedvence 


Egy meghalt baràt emlékére, aki àtkelt a tulso partra


Egy tömbböl faragva, addig, mig csak lehet a fölösleget kivàgva

Hazafelé ballagva a kis folyo hidjàn

2018. június 14., csütörtök

Nosztalgia

Az élet csendes oldala a nyugati kertrészben, ahol a fekete nyárfa levelei mondanak esti mesét annak, aki odafigyel.
A teraszon nincs hely a felújítás miatt, az almafa alá kerültek az asztal és székek.
Végre, végre! Érik az első igazi termés a barackfán!!!!
A "púpos" körtefa ízes gyümölcse



Ez csak tarkabab lehet:)))




Paradicsomból is lesz elég, bár a palánták a fagyokat nem élték mind túl.




A kapornak nem csak az illatát szeretem:))




Igazán dús, erős levendulabokrokat szeretnék, de a titokra még rá kell jönnöm, hogy mitől dús az egyik, miért satnya a másik..







A cigánymeggy is beérett, csak türelem kell az aprócska termést leszedni.






A selyemakác virágzik , a lehullott finom kis szirmoktól 

rózsaszín az út alatta








Néha összegyűlnek fejünk felett a sötét felhők.
Már vártuk, mert minden jel arra mutatott, éreztük előszelét a nagy viharnak.
De egy pillanatra az egész kertet befestette az aranyszínű napsütés.
Aztán csak egy kis ablakon át fényözön, csak annyi, amit a szem elbír.
Akkor értem az almafa alá, hogy egy nehéz nap után a sugarakból egy csokorra valót magammal vigyek. Álomnak, reménynek.







A paradicsomi idők beköszöntöttek: frissen salátának minden ebédhez, befőzve a téli étrend ünnepnapjaihoz konzervdoboz mentesen adalékként egy jó lecsóhoz .









A kertben a rózsa körül már rég ki kellett volna a gyomot húzni. Nem tettem, most felfedeztem, így is nagyon szép....

A diófán hatalmas termés van ott, ahol nem száradt ki, mintha vigasztalna, lesz elég termés így is. De én jobban örülnék, ha a fa egészséges lenne:(



Szeretni a világot és az életet a szenvedésekkel együtt, minden napsugarat hálásan befogadni és a mosolygást a kínok ellenére is megőrizni.
Hermann Hesse 


Zápor

 
Hirtelen jött a zápor, a betonon hatalmas esőcseppek, közte néhány jéggé fagyott is kopogott. Aztán ahogy jött, elmúlt és a szivárvány hatalmas ívét kifeszítette a békesség ígéretével. A lemenő nap túlragyogta a fényeket, de azért semmi kétség, itt volt.

A hatalmas farakás a telet juttatja eszembe, de méreteivel félelmemet próbálja elvenni: nem fogsz fázni...

Amadeus a fűzfára egy pillanat alatt rohan korát meghazudtolva, mintha kérdezné: no, mit szóltok, ugye formában vagyok?


A vendégház impozáns tetőszerkezete az idei nyár munkáiról mesél, és még sok kedves vendég nyugalmas éjszakájáról a hátsó fertályban.















2018. június 11., hétfő

Hàny nap a vilàg?

Nem tudom, de màs se tudja, akàrmilyen okos is. 
Egyetlen nap van, a mai, amit ugy kell élni, mintha utàna több nem jönne, amikor jovàtehetném, amit elhibàztam figyelmetlenséggel, hebehurgyasàggal, kényelmességgel, önzéssel.

Emlékszem egy estére, mikor szüleim elmentek és zivataros  idö volt, mindkettö okot adva egy adag félelemnek kis gyerek szivemben. Figyeltem a külvilàg zajaira. A Fasorban akkor még jàrt a 46-os sàrga villamos, az csikorgott a kanyarban, ahogy a Bajza utcàbol közeledett. Arra gondoltam, ha még megy a villamos, akkor nincs semmi baj.

 Itt a sàrga postaauto közlekedik a föutcàban, halkan, ovatosan suhan el, hogy semmi baj ne legyen. Egy igen gondos tanàr vitte az osztàlya egy részét libasorban kerékpàron a biztonsàgos közlekedést tanitva. Megtanulni a rendet, ami a fél élet, egy gyakran ismételt közmondàs szerint.



2018. június 4., hétfő

Kassa és Ujvidék

Ma làttam egy riportot Budepeströl, a Keleti pàlyaudvar elött kérdezték meg a jàrokelöket, mit tudnak Trianonrol. 
Elképesztö a tudatlansàg!
Nekem màr kora gyerekkoromtol vilàgos volt, hogy a létem a történelmi és nem a jelenlegi Magyarorszàg ajàndéka. Anyàm felvidéki, Kassàn született, apàm Bàcskàban, Ujvidéken.
Anyàmat megpofozta a szlovàk tanitonö, mert magyarul beszélt, apàm kinlodott a szerb iskolài miatt, mikor Budapestre költözött a csalàd. 
Bennem nagy lett a kivàncsisàg, hogy milyen emberek és történetek alakitottàk sorsomat, mielött még eszmélni tudtam volna.
Egy biztos, hogy a nyelv szeretete, az irodalom àll amögött, hogy soha nem tudnàm az életem elképzelni Arany Jànos, Jozsef Attila, Weöres Sàndor és a többi oriàs nélkül, akik a szivem teljesen meghoditottàk. Menekülés nincs. 
Itt vannak most is velem, kis zàrt vilàgomba azt engedek be, ami megfelel az àltaluk emelt hatalmas normàknak. Ehhez megszereztem a szabadsàgot, ami fontos az utolso életfàzisban, az elszàmolàsnàl.


2018. június 3., vasárnap

..jedem Anfang wohnt ein Zauber inne,

Igen, minden kezdet varàzslatos, ahogy azt H.Hesse csodàlatos verse mondja és nekem ez annyira a létalapom lett, hogy a sok magyar cim közt meghagytam eredetibe, ahogy megszerettem. A (Stufen) Fokok-nak leforditott verse kisért minden életszakaszban és sosem kellett rajta semmiképp hozzàfüzni, hogy: DE...…
vagyis a megbànàst, a sirànkozàst a magam mögött hagyott lépcsöfok miatt, mind az életem fontos àllomàsai, semmi sem volt hiàba, értelmetlen.
Màsodik napom ujra itt, kezdek magamhoz térni és örülni a létnek, a mindennapoknak, melyeket magam alakithatok ugy, ahogy azt helyesnek làtom. Semmi kényszer, semmi lélekörlö ismétlödés.
A fölösleges terhet letenni, felfedezni ujat, ami életet hoz, értelmet kap.