Új otthonunkban

Megérkeztem

Miért kell 3 nap ahhoz, hogy egy utazás után úgy érezzük,  megérkeztünk? Írhattam volna egyesszámban, hisz ez az én tapasztalatom és nem zárom ki, hogy más is van.
Mindig sejtettem, hogy a blogcímem többről szól, mint térbeli változásról, inkább egy lelki folyamatról, ami egész életünkben ekísér.
Tehát elhagytam szülőhazámat másodszor és ott szeretnék meghalni, ahol egész aktív életem töltöttem. Ahol megszülettek gyermekeim, ahol nagyszerű emberekkel köthettem barátságot.
Ahol békességben és nyugalomban, szeretetben és bizalomban telnek napjaim, aminek hosszát nem én döntöm el. 
A költözés jó alkalmat adott arra, hogy sok terhes fölösleget tovább
adhattam, amire semmi szükségem nincs.
Újragondolhattam, mi fontos és mi nem, mert semmi ostobaságnak nem akarok időt, erőt szánni. Lényegesség, essenzialita, bűvös szó, amit 20 évesen olaszul olvashattam egy nekem írt lapon, semmit nem vesztett erejéből.
Tehát továbbra is hazafelé, talán lassúbb tempóban , de ugyanakkora lelkesedéssel, örömmel, mint eddig is.

Nem csak csomagolás

Sokféle módja van a lelki tisztulásnak, ki ki válassza és élje azt, amit a legjobbnak talál. Számomra a költözések adnak jó lehetőséget arra, hogy a terhet, a fölösleget elhagyjam, új utakat, felelősséget, szépséget fedezek fel.
Ha a fiatalok szilvesztert ünnepelnek a újévet jókedvűen köszöntve talán hasonlót éreznek, de tőlem ez túlzásnak tűnik, de mindenképp szokatlannak, furcsának.
Sebaj, hozzászoktam, szinte bizonyíték arra, hogy a helyes úton vagyok, miért lenne az a jó, amit mindenki csinál?
Tehát csomagolás van és naponta kell a káoszt valami rendre idomítani. Leltározok, kiválasztom, ami nem kell, ami másnak még érdekes, jó lehet. Aztán dobozba ami mehet, pontos tartalomjegyzékkel a tetején. Az már kínos, ha másnap pont azt a reszelőt keresem,ami kell a reggelinél, vagy azt a kiskést, amit a rend új helyén kell megtalálnom.
A LISTA hétfőre lett igérve, van 3 napom arra, hogy elküldjem a szállítónak, aki a biztosítást is intézi.
Tehát semmi fölös teher, a feladat világos, a kocka el van vetve.

Hamisándiból mondod?

Ha van (sajnos) a szó "igazándi", akkor kell "hamisándi"-nak is lennie, de ezt eddig senki sem merte kimondani.
Akkor megteszem én, mert én szeretem, ha a dolgok egyensúlyban maradnak.
Egy hazug világban nem győzik az emberek hangsúlyozni igazságukat, mindenki vágyik rá, mert a hazugságokba bele lehet halni.
Pár mindennapi példa, ami engem naponta elképeszt:
1.bevásárlásnál az árak mind 9-re végződnek
2.egy nőnek smink nélkül mutatni magát hatalmas bátorságot tételez fel
3. az öregkor szégyen, mindenki üde, friss és nagyon fiatal(-os)
4.a régi bútorok csúnyák, nehezek, vegyél újat, amit kidobsz  legkésőbb 5 év múlva
5.jogom van hozzá, mert én megérdemlem ellentéte sosem hangzik el, vajon miért hallgatnak a kötelességekről, a valódi érdemekről Sorolja mindenki magának, ami bár zavaró, de senki sem szól ellene .

Addig mondom majd: ezt most hamisándiból mondod, vagy komolyan így is gondolod?

35 nap múlva

Felébredve már tudom, hogy jön egy teherszállító és felrakják, amiről úgy gondoltam, elkísér életem elkövetkező szakaszában is.
Ez a 35 nap a csomagolás (vajon hányadszor?) és döntések ideje lesz. 
Azért remélem, hogy jut idő találkozásokra,beszélgetésekre, hogy ép lélekkel, egészségben érkezzek a "varázslatos kezdet" ismert, de szép helyére.
A blogcím mennyire érvényes aztán: Hazafelé? 
Ezen még elgondolkozok. 
Ha az örök haza felé megy mindenki, akkor maradhat, nem változik semmi. De célom a címadással természetesen sokkal evilágibb volt.
35 nap és magyarországi vendégszereplésem halkan végetér.

Gyertyák a szomorúfűz alatt

Fehér márványkövekre írtam neveteket, virágot tettem a fűzfa törzse mellé és a gyertyák fényében láttalak Titeket, akiket szerettem és akik nekem annyi jót tettek, hogy azokat felsorolni sem tudnám.
A nagy sötétségben óvatosan mentem a fához, földig lógó ágait arcomban éreztem. Egymás után meggyujtottam a gyertyákat, míg minden betűt láttam, olvashattam.
Jó volt Veletek találkozni, érezni újra, ahogy mellettem álltok, támogattok, ha elfogy az erőm.

Őszi búcsúzás

A kert közepén állok és nagy fájdalommal nézek körül, elmúlt a csodás tavaszi pompa, a termés begyűjtve, a levelek hullanak, az élet szünetet tart, pihenésre készül. Hálás szívvel mondok köszönetet a délutáni verőfényben.

Csodálatos életem négy szakasza

Valami a végefelé jár, valami új kezdődik.
Végetért hosszú életem harmadik fázisa, a köszönet, az elégtétel a summázás ideje. 
Köszönet a gyökereknek, hogy életképessé tettek.
Köszönet azoknak, akik angyalként vigyáztak rám akkor, amikor nagyon nehéz volt. Egyiküket sem felejtem el, áldott legyen emlékük!
Elégtétel az igazságtalanul elszenvedett idők miatt. Láthattam a gáncsoskodók sorsát, nincs bennem harag irántuk, sajnálom őket.
A gyökerek élnek és táplálnak ezután is. Minden nagyszerű könyv, amit még elolvashatok belőlük fakad.
Az a negyven aktív év, amit a alpesi hazában töltöttem most záródik le a nyugalom napjaival, amit visszaköltözésem után szeretnék élvezni. Nem tudom, hogy meddig tartanak, nem tudom, hogy a vágyott nyugalom valóban eljön e, de magamat ismerve tudom, hogy a lehetőség erre fennáll.
Bloggom címe: Hazafelé ezzel beteljesül, a kör bezárul.

Gondolatok egy kórustalálkozó után

Nagyon nehéz, és most csak magamnak próbálom szavakba foglalni a tegnapi találkozót, amire csak azért  voltam 6 órát úton, hogy 4 órát együtt töltessek a régi kórustársakkal. Tegnap 60 évvel az alapítás után, és 55 évvel az én felvételem után, összejöttük, akik megmaradtunk, hogy ünnepeljük az eltünt ifjúságot, amire emlékezni nagyon szép, de egyben fájdalmas is.
Kevesen, meghatottan még énekeltünk is.  Hangképzéssel kezdtük, mint annakidején a próbát,  aztán elénekeltük az Esti dalt a jogutód kórus karvezetőjével.

Itt abbahagytam, mert nem erről akartam írni. 
Akkor miről?
Nekem az a hat év sokkal több volt a heti próbáknál, a koncertekre való felkészülésnél, az életem akkor került a neki szánt vágányra. Ha ma visszatekintek, akkor minden jó eredetét ott látom: a zenében élés csodás világát.
Megtanultam azt az akaratot elérni, ami az emberi ideálok, az érzések legnemesebb kifejezéséhez vezet, az énekléshez. Tettük ezt együtt, jó hallással, odafigyelve az összhangra, a karnagy minden rezdülését érzékelve, teljesen feloldódva, boldogan. 

Hálás vagyok, de megértem azok könnyeit, akik az elmúlt ifjúságot siratták ezen a találkozón.

Eladtam a gitáromat

Tudom, hogy ennek így kellett történie és mégis.....

Minden egyes tárgy, amitől megválunk, tanuja életünk egy egy részének, ezer kép és érzés köt hozzá. A tudat eldönti, hogy ami fölöslegessé válik, azt oda kell adni olyannak, aki használni tudja.
A valós tér amiben mozgunk a korral beszűkül, már nem tudjuk kitölteni, elevenné tenni. Ez egy általános szabály.

A gitárral életem nagyszerű időszaka kezdődött el, mikor egy két év után a magyar diploma mellé egy svájcit is kaptam, aféle továbbképzésnek is nevezhetném. Mivel az éneklés nélküli iskolai órát el sem tudom képzelni, ahhoz bátorító kíséretként a gitár jutott eszembe. Elkezdtem órákra járni és hamarosan már tudtam a szükséges akkordokat, nagyobb becsvágy nem is élt bennem, hisz közel 50 évesen kezdődött a kaland.
Egyik látogatásomon vettem egy spanyol gitárt Magyarországon.
A képen láthatót, amit nagyon megszerettem.
Eszembe jut a vizsga órám és a későbbi sok vidám éneklés a tanítványokkal, de a kedvenc darab is, ami szintén ehhez a hangszerhez kapcsolódik, Rodrigo komponálta. íme egy részlet:

https://www.youtube.com/watch?v=X9DOtuPLqNI&index=1&list=RDX9DOtuPLqNI

A zene megmarad, az emlékek is, csak a tárgyak hagynak el szép sorjában.

Macskaszállítás repülővel

Tulajdonképpen csak novemberben akartam az év utolsó svájci látogatását megtervezni, de egy hónappal előbbre kellett hoznom, mert nem egyedül repülök, hanem a térdemen egy apró kis cicával.

Igyekeztem minden információt beszerezni és a meglévő jegyem időpontját is idejében megváltoztatni. 
Zürich repülőterén vár majd fiam, hogy átvegye a kis szomáli kislányt, aki remélem nem fogja a nyávogásával megőrjíteni a többi utast. 

Talán sikerül a rákövetkező 3 napban mindent elintézni, ami az utazásaim célja és az én két otthon hagyott szépségem kibírja a nélkülem zajló életet. 
Íme a legfrissebb képeikből:

Kórustalálkozó

Közeledik szeptemberi éves találkozónk Budapesten, előkerestem egy régebben írt beszámolómat, és lélekben készülődök már. Ezévben nagy fájdalommal értesültünk másodkarnagyunk Nógrády Laci haláláról. Nem is tudom, hogy nélküle milyen lesz, hisz a közös énekléseket legutóbb is ő vezette. Nagyon hiányozni fog.

Minden évben megrendezik a volt egyetemi és főiskolai hallgatók kórustalálkozóját Budapesten. A kórustagoknak az ifjúságot az éneklés, a közös sikerek, utazások jelentették. Annyi fáradságos próba eredménye nem maradhatott el, nálunk a lelkesedés és teljes azonosulás azzal, amit előadtunk sosem hiányzott.
Mennyi erő és hang kellett ahhoz, hogy napi 8 óra tanítás és 4 órás vonatozás után este még hetente 3x próbáltunk és 3 órát még tudtam énekelni.
A külföldi utakon a sok elismerés és díjak nagyon segítettek sok sérelmet, bajt elfelejteni. A barátságok, amik ott szövődtek, egy életre megmaradtak, még a ma olyan szomorú megosztottság idején is.
Szervezőink közül az egyik (talán a lelke az összejöveteinknek) elérte a 75. évet, megható volt, hogy egy kissé giccses, könnyes dalt kívánt, a "szeressük egymást gyerekek!" , amit megértett mindenki pártállásra való tekintet nélkül.
Videókat néztünk, próbát tartottunk tegnap is, mint régen, sőt egy új művet is betanultunk a 80. életévébe lépett másodkarnagyunk tiszteletére, aki aktívan részt vett, mintha közben nem múlt volna el az idő, meghatódva, mosolyogva, energikusan.


A közös ebéd mellett a büffé bizonyította a "lányok" kreativitását, szeretetét egymás és a sütemények iránt, míg a "fiúk" üvegeket cipelhettek a mulatós (gondolom befejező) idők hangulatának emelésére.
Mit mondjak még? Voltak szomorú pillanatok is, de számban nem csökkentünk a tavalyihoz képest. Inkább a betegségek figyelmeztettek, hogy örömmel szabad csak élni, egymás iránti tiszteletben, megbecsülésben.
P.s.
Ma pihenésképp Borgátán voltam...ott is sokan voltak.....

Schauteppich

 Ha a kép tetejét nézem, mintha magasból nézném a világot, holott csalfa tükröződés az egész egy kis pocsolyában, ami a "Schauteppich" tisztítása közben lett. A kánikulában is vannak kellemes munkák. Ilyen a szőnyegmosás magasnyomásúval. Állok a puha, nedves gyapjún és nézem, ahogy a piszok tovasodródik.

Hogy miért "Schauteppich"? Csaknem 40 éve volt, hogy tunéziai szabadságunk idején egy szőnyegkereskedő üzletébe látogattunk, aki ezt egy mozdulattal elénk tárta és büszkén mondta: "Schau, Teppich!" (nézd, szőnyeg!). Aztán a közepébe ültetett, és készültek a fotók (az elsők erről ), majd kis tanakodás után beleegyeztünk, hogy hamarosan otthonunkat fogja díszíteni. Aztán jöttek a költözések, a szőnyeg hűségesen követetgészítettemt. Mosva sosem lett, csak most, mert ekkora hely és hőség Svájcban sosem volt ( csak a magasnyomású gép). A szőnyeg "kistestvére" már 2 éve sorra került, tudtam, hogy egy kézi csomózású szőnyeget nem lehet csak úgy szétverni, erős és hűséges, túlél bőven engem is. Addig is jobb a nyaranta szép tiszta lesz.

Kiegészítettem egy most készült képpel ezt a pár éve megírtat.
Nem a bejárati úton, hanem a kerámia padlón fekszik, miután innen
sok minden "visszavándorolt" Svájcba, gondoskodik a nagy szoba meleg hangulatáról, semmi hiányérzetem nincs. 

Ünnepi kenyér

Egy ünnepnek akkor van értelme, ha tisztában vagyunk előzményekkel, jelentőségével, vagyis ismerjük az ünnepeltet.
Tanítványaimnak igyekeztem a szimbólumok nyelvét közelebb vinni. A kenyérrel különösen szép volt foglalkozni, mert az utolsó órán minden gyerek résztvehetett a sütésben, aztán boldogan vitte haza az eredményt. Éreztük az illatát és tudtuk, hogy az élelem az élet fontos része, amit szeretünk és tisztelünk.
 

Ebben az újrakezdésben benne van minden, amit akkor heti rendszerességgel csináltam. Az eredmény igazolta a bátorságomat.

Készülődnek a nagy útra

Szomorkás örömmel figyelem a fecskék búcsúzását.

Reggeli napfény kis helyen, de jól elférünk

Felirat hozzáadása

 Macskajáték nagy egyetértésben

Ferragosto Pannonia közepén

A cím nosztalgikus, emlékezés a római vakációra 1965 augusztusában, ami az ifjúkor szimbóluma lehetne. Itt összefonódik a kert gyümölcseivel, az élet gazdag ajándékaival annyi év után.

Nekem a világ legédesebb körtéje. Remélem a termés beérik, mielőtt lehullanának és talán sikerül tárolni is egy ideig.

ty

Ennek a paradicsomnak íze, illata van, semmiképp nem hasonlítható a vásároltakkal. Reméljük, hogy még sok paradicsomlét tudunk eltenni.

Aristid szembenéz a veszélyekkel, még a fotózás is érdekli, pedig én csak a hancúrozásukat akartam megörökíteni Dorkával.

Felhőjáték (zivatar előtt és után)

Ilyen is lehet egy lépcsőház

Vidám szinek, fények, mérnöki mestermunka

Minden alkalommal felfedezek valami addig sosem látottat ebben a számomra egyedülálló művészi alkotásban.

Emlék lett ez is

Reggeli séta a tó mellett 

Az utak és padok tiszták, a fák öregek és jól ápoltak, mint a sétálók....

Reggeli séta a fiatal kacsáknál is

n

A völgyhíd most épült, két községet köt össze, mert az út igen veszélyessé vált az egyik oldalon, télen elérhetetlenné téve a helységet.

Évente megrendezik a szabadtéri művészeti alkotások kiállítását, ebből vásárol a község magának egy egy darabot. Ez a csoport is így került a tavacskába, ahol meglepetésről gondoskodik a mit sem sejtő arra sétálók közt.

Hegyi vendéglő 1300m-en. 

A 84 éves tulajdonos még ma is kiszolgálja vendégeit, még egy napellenzőt is felhozott, hogy a teraszon a friss levegőn az igen egyszerű menűt (kolbász vagy sajt), teljesen rendjénvalónak érezzék.

A község patakja, amelyik a Rajnába folyik.Szép sétánnyal a két partján.