SUSTANAIBLE
Ajàndékba kaptam egy kis üvegben yin-yang növényi olajat, amiröl a mellékelt prospektusbol megtudtam, hogy 12 gyogynövényböl nyerik és igen sokoldaluan alkalmazhato, a fürdöviztöl, masszàzs, inhalàlàs szauna pàrologtatàs csak néhàny lehetöség ezekböl.
De az igazàn érdekes a honlapjuk, ahol a fenntebbi angol szo àll, aminek többféle a jelentése, ebböl kiragadtam cimnek azt, amin a legjobban mulattam. Ismertek az egyre növekvö panaszok, ahogy az évek mulnak és meg lehet ezt ugy is fogalmazni, hogy az élettel folytatott harcban egyre kevesebb az erö, amitöl el lehet szomorodni.Mikor elkezdtem olvasni az ismertetést, rémültem làttam, hogy a bal tenyerem közepén fàjdalmas vérömleny képzödött. Gondoltam, most itt a lehetöség, hogy kiprobàljam, mit tud ez a csodaszer. Az olajat, mig el nem tünt, addig simogattam a fàjos tenyerem közepén, aztàn megnéztem: a kék folt eltünt, a fàjdalom megszünt! Tehàt harcképességem visszatért a következö fàjdalomig, ami ki tudja hogy hol fog jelentkezni. Egy biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy kifogyjon nàlam ez a titokzatos, nagy erejü o-japàn illoolaj.
2018. december 30., vasárnap
2018. december 26., szerda
2018. december 24., hétfő
A valodi örömröl
Weöres irta: …"aki a tiszta érzést, szabad làtàst, örök mértéket érzi…." az lebeg a mocsok felett. Vagyis, ami a vàrvavàrt öröm helyett jön az a mértéktelen nagy csalodàs, keserüség.
Ahogy a vàsàrlàsi làzat elnézem tovàbb idézet jut eszembe Weörestöl:
" a ganajimàdovà törpült emberiséget utolérte a tràgyaözön".
Nem hiszem, hogy a zseniàlis magyar költön kivül megjövendölte e valaki ezt ennyire pontosan.
Szàmomra nagy tapasztalat ez a karàcsony minden fölöslegestöl megtisztitva.
Lelkileg ezt ugy fogalmazom meg röviden: egyedül, de nem magànyosan.
Ahogy a vàsàrlàsi làzat elnézem tovàbb idézet jut eszembe Weörestöl:
" a ganajimàdovà törpült emberiséget utolérte a tràgyaözön".
Nem hiszem, hogy a zseniàlis magyar költön kivül megjövendölte e valaki ezt ennyire pontosan.
Szàmomra nagy tapasztalat ez a karàcsony minden fölöslegestöl megtisztitva.
Lelkileg ezt ugy fogalmazom meg röviden: egyedül, de nem magànyosan.
2018. december 22., szombat
Fél évszàzad +1
Az ünnepi ebéd a Royal szàllo éttermében volt a magyar csalàdnak, baràtnöknek. |
2018. december 18., kedd
"Mi gondom a vilàggal, a vilàgnak szàz bajàval"
2018. december 17., hétfő
Anyàm és Thierry
Ez itt egy Steimännli, magyarul: köemberke.
Ma a fürdöben annyira elmerültem egy ilyen köemberke megfigyelésében, hogy semmi màsra nem figyeltem.
A hegyi pàsztorok készitették ezeket a magasban, aztàn divatba jött az épitészek köreiben is.
De mi köze ennek anyàmhoz és unokàmhoz?
Ma van 16 éve, hogy édesanyàm hosszu utra ment, ahonnan nincs visszatérés. A mellette levö àgyon fekvönek el is mondta, hogy utra indul, apàmat reggel az üres àgy fogadta, amit nem akarok kommentàlni. A szomoru hirhez csatlakozott fiam hire, hogy màsodik fia megszületett: Thierry.
Ez a nap a tudatosan megélt folytatàsa annak a làncnak, ahol én is csak egy kapocs vagyok az engem hordozo és az utànam következö nemzedék közt. Pontosan ugy, ahogy a köemberke részei.
Tehàt legfelül a nemrég születettek, az unokàk, aztàn szépen sorban a többi. Ahogy ott a köveknek mind nevet adtam ugy elbambultam, hogy a mellettem àllonak szolnia kellett, jelzés van, tovàbb illik lépni, a vizsugarak soràban a következöhöz. Sürün bocsànatot kérem, biztosan nem értette, mi a csudàt nézek annyira azon a köemberkén. A fürdöben hosszabb a sor, eljutottam a 18. szàzadig az ösök felsorolàsàban, persze az utolso hàrom nagy követ màr nem tudtam név szerint szolitani.
Ma a fürdöben annyira elmerültem egy ilyen köemberke megfigyelésében, hogy semmi màsra nem figyeltem.
A hegyi pàsztorok készitették ezeket a magasban, aztàn divatba jött az épitészek köreiben is.
De mi köze ennek anyàmhoz és unokàmhoz?
Ma van 16 éve, hogy édesanyàm hosszu utra ment, ahonnan nincs visszatérés. A mellette levö àgyon fekvönek el is mondta, hogy utra indul, apàmat reggel az üres àgy fogadta, amit nem akarok kommentàlni. A szomoru hirhez csatlakozott fiam hire, hogy màsodik fia megszületett: Thierry.
Ez a nap a tudatosan megélt folytatàsa annak a làncnak, ahol én is csak egy kapocs vagyok az engem hordozo és az utànam következö nemzedék közt. Pontosan ugy, ahogy a köemberke részei.
Tehàt legfelül a nemrég születettek, az unokàk, aztàn szépen sorban a többi. Ahogy ott a köveknek mind nevet adtam ugy elbambultam, hogy a mellettem àllonak szolnia kellett, jelzés van, tovàbb illik lépni, a vizsugarak soràban a következöhöz. Sürün bocsànatot kérem, biztosan nem értette, mi a csudàt nézek annyira azon a köemberkén. A fürdöben hosszabb a sor, eljutottam a 18. szàzadig az ösök felsorolàsàban, persze az utolso hàrom nagy követ màr nem tudtam név szerint szolitani.
2018. december 14., péntek
Hàrom karàcsony:.1944, 1956, 1973
I. Nagyszüleim karàcsonyra meghivtak, hogy együtt ünnepeljünk: hàrom gyermeküket csalàdostul, összesen tizen jöttünk össze.
Még egy tàl sütemény is vàrt rànk az ablakmélyedésben, erröl azonnal meggyözödtem, ahogy odaértünk a kis hàzba Budakeszin. Sajnos gyertyagyujtàsra nem került sor, a meredek lépcsön a pincébe igyekeztünk, ami nagy biztonsàgot ugyan nem nyujtott, de együtt voltunk. A nagy csendben csak a géppisztoly hangjàt hallgattuk, amit addig nem ismertem, tehàt megkérdeztem: "hallod, hogy csipodnat a madàrtàt?" Majd Zoltibàcsi kiàltott fel: megeszem a kalapomat, ha ezek nem az oroszok, és tartotta az ajto madzagjàt hösiesen. Mikor csendesebb lett, felmentünk, elsö utam az ablakhoz vezetett, keserüen vettem tudomàsul, hogy a süti eltünt. Nagyanya a csalàdnak meghagyott szobàban összetolt két fotelt és kedvesen mondta: ma itt fogsz aludni. Bizony senki sem tudta, hogy csak màrciusban tudunk majd hazamenni Pestre mikor a pontonhid elkészül. Azt szivesen tudnàm, hogy a nagy gyaloglàsbol, mennyit tettem meg 3 éves làbaimon, a gyerekkocsiban alig egy éves hugomat toltàk szüleim.
Csak késöbb tudtam meg, hogy ha bujkàlo németeket talàltak volna a hàzban, akkor most nem irhatnék erröl a karàcsonyrol emlékezést.
II. Csak négyen voltunk 1956-ban karàcsony este, szomoruan gondoltunk Apura, aki egy fertözéssel korhàzba került, még làtogatni sem lehetett, csak integettünk neki a téren, valahol Ujpesten. Anyuka vagy sapkàt vagy zoknit tett a fa alà, màr nem tudom, de attol nem lettünk vidàmabbak. A baj màr akkor kezdödött, mikor a tankok elkezdték löni a hàzsort és mi lementünk a pincébe, Apu felment az udvari szobàba, ahol még volt ablak, mert vesekö roham okozott szörnyü fàjdalmat neki. Hangosan jajgatott, orvos nem jöhetett a kijàràsi tilalomra hivatkozva. A pincében gyertyafüsttel felirtam a dàtumot a boltozatra, ugy éreztem, hogy ennél màr nem lehet mélyebbre süllyedni, csakis jobb lesz ezutàn.
III. 1973-ban két gyönyörü aprosàggal vàrtam férjemet Zürichböl abban a tetötéri lakàsban, ami pàr évig a mienk volt Sedrunban. Ez a kis falu 1300m magasan van és a vilàggal a Rhätische Bahn köti össze. Tehàt lestük a kis ablakbol a piros vonat érkezését Andermattrol. Négyen tartottak a hàz felé, amelyik a vasuti sinektöl nem messze épült. Oscar vidàman intett vissza: vendégeket hozok! felkiàltàssal. Bennem elhült a vér, csak csalàdi vacsoràra föztem, vendégekre nem szàmitva. Hàrom fiatal amerikai lépett be a lakàsba, akik elfelejtettek kiszàllni Oberalp megàllonàl, vissza meg semmiféle vonat nem ment, erre meginvitàlta öket a csalàdfö: van egy nagy nappali, hatalmas vastag szönyeggel, azon a fiuk alszanak, a làny meg a heverön kap helyet. Elfogadtàk örömmel. A fàt együtt diszitettük. Aztàn a két csemetével együtt àllitottàk össze a lego vasutat. A màsnapi ebédet is felmelegitettem, mindenki kapott eleget. Màsnap szànkozni mentünk együtt. Meghallotta a szomszéd, hogy nekünk vendégeink vannak, ugy meghatodott, hogy egy hatalmas raclette sajtot adott, hozzà a szükséges raclette hösugàrzot (kàlyhàt nem irhatok, pedig szoszerinti forditàs az lenne), amin megolvadt mindenkinek a sajt adagja szépen folyamatosan.
Kaptunk késöbb levelet Amerikàbol, hogy a legszebb napot ök Europàban nàlunk töltötték.
Még egy tàl sütemény is vàrt rànk az ablakmélyedésben, erröl azonnal meggyözödtem, ahogy odaértünk a kis hàzba Budakeszin. Sajnos gyertyagyujtàsra nem került sor, a meredek lépcsön a pincébe igyekeztünk, ami nagy biztonsàgot ugyan nem nyujtott, de együtt voltunk. A nagy csendben csak a géppisztoly hangjàt hallgattuk, amit addig nem ismertem, tehàt megkérdeztem: "hallod, hogy csipodnat a madàrtàt?" Majd Zoltibàcsi kiàltott fel: megeszem a kalapomat, ha ezek nem az oroszok, és tartotta az ajto madzagjàt hösiesen. Mikor csendesebb lett, felmentünk, elsö utam az ablakhoz vezetett, keserüen vettem tudomàsul, hogy a süti eltünt. Nagyanya a csalàdnak meghagyott szobàban összetolt két fotelt és kedvesen mondta: ma itt fogsz aludni. Bizony senki sem tudta, hogy csak màrciusban tudunk majd hazamenni Pestre mikor a pontonhid elkészül. Azt szivesen tudnàm, hogy a nagy gyaloglàsbol, mennyit tettem meg 3 éves làbaimon, a gyerekkocsiban alig egy éves hugomat toltàk szüleim.
Csak késöbb tudtam meg, hogy ha bujkàlo németeket talàltak volna a hàzban, akkor most nem irhatnék erröl a karàcsonyrol emlékezést.
II. Csak négyen voltunk 1956-ban karàcsony este, szomoruan gondoltunk Apura, aki egy fertözéssel korhàzba került, még làtogatni sem lehetett, csak integettünk neki a téren, valahol Ujpesten. Anyuka vagy sapkàt vagy zoknit tett a fa alà, màr nem tudom, de attol nem lettünk vidàmabbak. A baj màr akkor kezdödött, mikor a tankok elkezdték löni a hàzsort és mi lementünk a pincébe, Apu felment az udvari szobàba, ahol még volt ablak, mert vesekö roham okozott szörnyü fàjdalmat neki. Hangosan jajgatott, orvos nem jöhetett a kijàràsi tilalomra hivatkozva. A pincében gyertyafüsttel felirtam a dàtumot a boltozatra, ugy éreztem, hogy ennél màr nem lehet mélyebbre süllyedni, csakis jobb lesz ezutàn.
III. 1973-ban két gyönyörü aprosàggal vàrtam férjemet Zürichböl abban a tetötéri lakàsban, ami pàr évig a mienk volt Sedrunban. Ez a kis falu 1300m magasan van és a vilàggal a Rhätische Bahn köti össze. Tehàt lestük a kis ablakbol a piros vonat érkezését Andermattrol. Négyen tartottak a hàz felé, amelyik a vasuti sinektöl nem messze épült. Oscar vidàman intett vissza: vendégeket hozok! felkiàltàssal. Bennem elhült a vér, csak csalàdi vacsoràra föztem, vendégekre nem szàmitva. Hàrom fiatal amerikai lépett be a lakàsba, akik elfelejtettek kiszàllni Oberalp megàllonàl, vissza meg semmiféle vonat nem ment, erre meginvitàlta öket a csalàdfö: van egy nagy nappali, hatalmas vastag szönyeggel, azon a fiuk alszanak, a làny meg a heverön kap helyet. Elfogadtàk örömmel. A fàt együtt diszitettük. Aztàn a két csemetével együtt àllitottàk össze a lego vasutat. A màsnapi ebédet is felmelegitettem, mindenki kapott eleget. Màsnap szànkozni mentünk együtt. Meghallotta a szomszéd, hogy nekünk vendégeink vannak, ugy meghatodott, hogy egy hatalmas raclette sajtot adott, hozzà a szükséges raclette hösugàrzot (kàlyhàt nem irhatok, pedig szoszerinti forditàs az lenne), amin megolvadt mindenkinek a sajt adagja szépen folyamatosan.
Kaptunk késöbb levelet Amerikàbol, hogy a legszebb napot ök Europàban nàlunk töltötték.
2018. december 13., csütörtök
Egy éve volt
Azota sikerült az, ami nagyon valoszinütlen, de teljesen bizonytalan volt, a kapcsolatok megteremtése, ami a Swisscommal kezdödött és az elmult heti két koruskoncerttel szép teljességre jutott.
|
2018. december 11., kedd
Havazik
2018. december 8., szombat
2018. december 1., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)