Nagyon érdekes és nem véletlen, hogy ez a régi kép a kezembe került.
Egy kofferon ülök, mélységes komolysàggal és màr mindenhol szeretnék lenni, de nem itt, a bécsi pàlyaudvaron, miutàn az éjszakàt a Velencéböl érkezö vonaton töltöttem, tehàt semmit sem aludtam. Velencébe Torinobol érkeztünk, ahol julius elején hatalmas korustalàlkozo volt, amin a mi Egyetemi Korusunk is részt vett nagy sikerrel. Többek között énekeltük a Repülj fecském-et, amit azota örzök a fülemben...
Hazatérve elkezdtem olaszul tanulni ugy privàt, mint az Istituto Italiano-ban . Lelkesedésem nem ismert hatàrt, persze meglegyintett az elsö szerelem mindent hivö naivsàga, ereje. Nekem a "sempre" az örökké tartot jelentett. A nevem is Györgyi helyett Giorgina lett, de csak olasz hasznàlatra. Még azt is elàrulom, hogy 2 év olasz tanulàs utàn màr nem csak .az idegenvezetésre, de érettségizö diàknak a felkészitésére (Dante Isteni szinjàték forditàsàra) is volt merészségem! Szoval szàrnyakat kaptam, majd pàr év utàn ezeket el is veszitettem, mikor uj lépcsöfokra léptem H.Hesse verse szerint:
"A sziv a lét minden hivo szavàra
legyen kész, hogy bucsuzzék s ujrakezdjen,
mert igy tud majd csak màs ujabb körökbe
belépni bànat nélkül., bàtorsàggal."
Keresztury Dezsö forditàsa: lépcsök cimmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése