2014. április 30., szerda

Ahova a szívem visz

Tudom, a szépség megítélésével óvatosnak kell lenni, hisz ahány ember, annyi elképzelés van róla. Annyit azért szabad mondani, hogy nekem egyike a legszebb utcáknak kerek egy világon, ahol a nagyfiam lakik, francia Svájcban. Vissza vissza térek mindig látogatóba félévente, hogy a lelkem megnyugodjon: minden a helyén van. 


2014. április 26., szombat

Ahogy a romokból otthon lett

Csak 6 év telt el?

Csak 6 év múlt el, de a hazaköltözésem emléke mindig mosolyra fakaszt, ezért idehoztam ezt a kis beírást egy régen elfelejtett blogomból. A kép is más, mint amit ehhez akkor mellékeltem, de erről az útról szól, mikor a svájci létemet otthagyva a szülőhazába költöztem. Háromszor tettem meg a 3.5 tonnás kis teherrel az utat. 

Pillanatkép az osztrák határon egy ponyvás magyar kis teherautóról, amelyben szabad hely már annyira sem volt, hogy mikor alkudozás céljából kinyitottam a vámos előtt a hátsó madzagolást, azonnal kiesett fiam piszkos kerti fapapucsa, amiben a sarat kertemben dagasztottam kedvemre. Ez megenyhítette a szigorú tisztviselő zord arcát, akinek kijelentettem: semmit sem vagyok hajlandó fizetni, ezt én már mind egyszer megfizettem. Szinte sírósra fordult a szerencsétlen: "hát azt hiszi, nekem ez öröm itt, sokkal szívesebben lennék a kertemben". Akkor esett ki a holland fapapucs. Az 500 Euro vám már lecsökkent 50-re, majd mikor kísérőm kiszállt, hallva az alkut, felragyogott a képe: "hát ha ketten vannak, akkor a fele!" Alig tudtam röhögésemet visszafojtani! Pedig uralkodni kellett magamon az előző napi pakolás és az 1000km-es úttal a csontjaimban, mikor Gödön az autóval elindultam, ez elég nehéz volt. Talán ezért szeretem ezt a képet. Mert derűs az ég, a nehéz 1000 km előttem, mégis csupa győzelem kora reggel, hisz az osztrák vámos végül nagyon kedvezményesen bírált el...Késő este érkeztünk, másnap kirakodás és Gödön az autó átadása, az egész 4 nap hatalmas munkája volt. Szeretek visszagondolni rá, mert magamnak bizonyíthattam, hogy a nyugdíjazás után is van élet! Akár új kezdet és ezer nehéz óra, velem nem fog ki, az biztos!

2014. április 22., kedd

Húsvéti látogatás

Nem kis dolog egy hatalmas kertben csokinyuszikat, tojásokat keresni, főleg ha úgy el lesznek rejtve, hogy még annak is nehéz emlékezni a helyekre, aki ludas a dologban.
Itt egy örömteli találat a fáskamra környékén.
De a farakás sem lett kihagyva a diófa alatt.
A nagyunoka a birsnél tart szemlét. Nem is hiába...
Szép séta a Gyulaj erdő vadasparkjában meglepetésekkel.
A vendéglőben várt az ebéd, előtte még a tóhoz is elmentünk.
A meglepetés ez a nagyon szelíd "vad" volt, ő nem csak simogatni hagyta magát, hanem elkísért az egész úton.
A kilátó mellett az erdőt csodálhattam a magasból.
Siófokon a vendéglőben. Elgondolkoztunk, jó volt e a választás és főleg képesek vagyunk e mind megenni..hát nem...
A pizza nagy lelkesedéssel és erővel lett felvágva (a felét aztán el kellett vinni vacsorára)

2014. április 14., hétfő

A nyugalom tízparancsolata

A nyugalmat mindig tudatosan kerestem, ezért megőriztem a cetlik közt Angelo Giuseppe Roncalli , XXIII. János néven ismert pápa nagyon érdekes tízparancsolatát, amit érdemes akkor is megszívlelni, ha valaki nem katolikus és nem vallásos, de szeretne néha megnyugodni legalább egyszer, ha csak egy napra is.. Minden pont azzal kezdődik "csak ma", tehát nagyon rövid időre szólnak a parancsok, természetesen érdemes naponta meghosszabbítani..
1......azon fáradozok, hogy azzal a tudattal élek: ma sem oldom meg életem problémáját egyszeriben. 2.........nagy gondot fordítok megjelenésemre, finoman a viselkedésben, senkit nem kritizálva, igencsak arra törekedve, hogy másokat ne javítsak ki...csak magamat. 3.........abban a tudatban leszek, hogy boldog vagyok, hogy a boldogságra születtem, nem csupán a túlvilágon, de ezen a világon is. 4..........igazodni fogok a körülményekhez, anélkül, hogy megkövetelném a körülmények igazodását az én kívánságaimhoz. 5.......10 percet szentelek egy jó olvasmánynak, mert ami a testnek az élelem, a léleknek a jó könyv 6........anélkül, hogy elmesélném valakinek, valami jót teszek 7...........teszek valamit, amihez tulajdonképpen semmi kedvem, s ha közben sértve érezném magam, gondoskodok róla, hogy senki se tudja meg 8............egy pontos tervet készítek, amit talán nem tartok be pontosan, de két hibát nem követek el: a sietséget és a határozatlanságot. 9...........erősen hiszek, ha a körülmények az ellenkezőjét mutatják, akkor is, hogy Isten jóságosan gondoskodik rólam, mintha rajtam kívül más nem is lenne a világon. 10...........nem fogok félni, különösen nem attól, hogy örüljek mindennek ami szép, és a jóságban hinni.
12 órám van naponta a jót tenni.