Ott riasztó, itt csengő

Húgomat látogatva megismerhettem egy újpesti lakótelepen élők érzéseit, gondolatait, reflexeit a házak közt parkoló autók iránt. A szirénázásokra ugyanis csak én rándultam össze, ők már megszokták, még csak ki sem néztek, hogy mi történik lenn. Talán eleinte, ha éjjel megszólalt a süvítés még csendben fohászkodtak: lopjad el már végre, hogy aludni tudjak, de aztán ezt  sem.
Más az élet vidéken, a nyugalom itt tökéletes. Néha szinte síri csend uralkodik. Pedig lakunk itt egy páran, de riasztó nélkül. Már eseményszámba megy, ha megszólal a kapucsengő. Abbahagyom ilyenkor a főzést, takarítást, még a telefonálás közben is bocsánatot kérek, hogy most sajnos abba kell hagynom a beszélgetést. Rohanok a kapura néző ablakhoz, vajon ki érkezett? De ott senki. Nagy a mozgás az utca túloldalán, a szomszédasszony érkezett (vagy épp indul), akár korán reggel van és én a zuhany alól kapom össze magam, vagy késő este, mikor már váratlan látogatóra nem számítok. Még jó, ha a csengő csak azt jelzi, hogy épp bevásárlásból, vagy munkából érkeztek (vagy indulnak) kedves szomszédaink, a mindent tudó kapucsengő kötelességének tartja, hogy ezt okvetlen közölje, pedig jaj de szívesen lemondanék róla! Még azt sem merem megkérni tőlük, hogy menjenek a parkolójukba az autóval, talán onnan nem adna a távirányítású autónyitogatójuk jelet a kapucsengőhöz... Ők szeretik a kényelmet és különben sem tartanak attól, hogy a faluban mindenkinek beszámolok a privát életükről.

Cseresznyefától tanulni

Vén cseresznyefa kertem csücskében, mondd meg nékem honnan van benned mindennek ellenére ekkora erő ? Nem kaptál fontos helyet a kertben, megöregedtél, csúnyán megtépázták vastag ágaidat, de te rendületlenül ajándékozod legdúsabb termésedet évről évre. Már régen több vagy nekem, mint egy csúnyára metszett öreg fa, amin apró gyümölcsök teremnek. Szimbólum erejű a példád arról, hogyan kell élni ahhoz, hogy attól a világ elviselhetőbb legyen. Tavasszal a virágözönnel gyönyörködtetsz, nyáron a friss gyümölccsel, télen meg nem csupán a tartósított cseresznyékkel, de a zacskóba zárt magokkal, melyek a kályha melegét átadják dermedt tagjainknak, érezzük milyen jó, hogy itt vagy közöttünk.

 

Szinek

Szeretem ezt a képet, mert bár téli kép, és  sötétszürke felhőket látni a háttérben, de a napsugarak áttörnek minden részletet megvilágítva. A meleg színek dominálnak, a rend uralkodik a fűzfa kusza ágai ellenére.

Csak pár perc különbség

Észak felől sötét hófelhők takarták az eget. Alásütött a nap, ezzel különös megvilágításba helyezte a tájat, minden ragyogott. Alig mentem a házba, hirtelen sötét lett és vad szél söpörte már az utakon a hópihéket. 
Így lesz borúra derű és fordítva :))

Egy kép ürügyén

A balkonról a nyírfa aranyló leveleit, ágait a korai hó betakarta,  a táj puha csendbe merült. A jövőt csak sejteni lehetett, de törékenyen is biztosnak látszott, nem fenyegetőnek, mint a hópelyhek könnycseppje sem volt az, ha arcomra szálltak. Volt ebben a melankóliában valami bölcs derű, ami az élethez való kötődés és elmúlás rendjét sugallta, józanságra intett a szépség feletti mérhetetlen csodálatban is.

Ennyi hó még sosem volt.

Az Alpok hóba merült világa. 1961 óta mérik a havat, soha többet nem mértek, mint most januárban. 2,5 méter magasodik Gomsban, ahol a kép készült. "Elegünk van belőle!"

Séta a Koppány mellett

Hol a boldogság mostanában?

• 

Ma kisütött a nap, de még így is nagyon jólesett felmelegedni a kályhához támaszkodva.  A tűznek, amit gondos szeretettel kell rakni, vigyázni rá ki ne aludjon, kárt ne okozzon, a ház közepén kell égnie. Innen sugározza melegét minden irányba, miközben a lángok tánca, mintha egy másik világot idézne, egyszerúbbet, öszintébbet.