2016. december 30., péntek

Ébredések

Nincs lenyűgözőbb, mint tanúja lenni az ébredésnek, legyen ez egy virág, egy macska vagy egy kisgyermek. Az a pillanat, amikor az egyik világ hirtelen eltűnik, belépünk a másikba, amit vagy boldogan üdvözlünk, egy mosollyal veszünk tudomásul, vagy újra erőt vesz rajtunk a kétségbeesés, hogy minden folytatódik, amitől félünk, kétségbeesünk, mert megoldatlan, talán végzetesen.
A reggeleket szerető emberek mások, mint az éjjeli baglyok, elgondolkoztató, hogy miért.
Szeretem a felkelő napot köszönteni, ahogy azt Szent Ferenc tette a Naphimnuszban :

Dicsérjen s áldjon, én Uram, 
kezednek minden alkotása, 
különösen bátyánk-urunk a Nap, 
ki nappalt ád, világít és minket megvidámít. 
Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása 
felséges arcod képemása. 


Visszaemlékeztem, hogy gyermek és ifjúkorom lakhelyén a "Felső"-ben a hatalmas jegenyefa mellett kelt fel a nap nyáron, télen pedig ettől jobbra az evangélikus templomtoronynál. Észak keletre voltak a nagyszobák, az udvarra a konyha és kis szoba.
Aztán Zürichben ébredtem, az első évet az Óvárosban nem számítva, az ablakokból a csodálatos alpesi láncot csodálhattuk délnyugati irányban.


Kelet Svájcba költözés után a legszebb a csillagos égre nyíló padlásszoba ablak volt, ahol a Göncöl szekér éppen elfért  az ablakkeretbe. 

Aztán a Dunántúl közepén találtam magam, ahol a lenyugvó nap sugarai mutatják, merre fogok megpihenni éjjel és a reggelihez a felkelő nap ad jó kedvet.

Ahogy hosszabbodnak a napok úgy nő várakozásom a természet ébredésére, mikor a som rügyei a sárga virágokat ígérik. 












2016. december 27., kedd

Négy éve ezen a napon

 Önmagadtól, saját életedtől nem lehet megszökni. El kell fogadni, hogy az élet, amely számunkra a Földre való születéssel adott, magában véve is - bármilyen rajtunk kívüli cél nélkül is - érték.

Györgyi Lott fényképe.
Tamásiban a Miklós tónál készült fotóimból néhányat idehoztam, mert 4 éve készültek és szívesen emlékszem rá.
Rövid sétával a tavacskát meg lehet kerülni, nagyszerűen karbantartott sétautakon.

Györgyi Lott fényképe.

Györgyi Lott fényképe.
Ami az őszből megmaradt.

2016. december 20., kedd

Ünnepek előtt


Mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa, boldog karácsonyt és az újévben csupa szépet és jót kívánok!

Aki elmondhatja, mint én, hogy kenyerem javát megettem, az emlékekkel telve, nem a jövőbe tekintő várakozással éli át az ünnepeket, hanem legjobb esetben értékeli azt, amit sorsától kapott.




Legyen ez a Halleluja, amivel ezévben a Bazilika előtt örvendeztették meg a budapestieket, annak az érzésnek a kifejezése, hogy van reménység arra, hogy a szeretet legyőz mindent. 




Händel se hiányozzon!

2016. december 17., szombat

Jancsikát polgármesternek

Manapság már nem sok falu tud azzal eldicsekedni, hogy egy "original", vagy ahogy annak idején mondták a falu "bolondja" teszi a mindennapokat színesebbé.
Jancsika a reklámokat hordja ki, aprócska ember, ápolt és igen igyekszik mindig jól öltözötten járni a falut, ahol mindenkit ismer, messziről köszön: szervusz, hogy vagy? akivel csak találkozik. Rang és vagyon éppúgy nem számít, mint kor vagy nem. Ő mindenkivel érdeklődő, kedves. Hoztam olvasnivalót, mondja és én bár a sok szemetet azonnal a papírgyűjtőbe dobom, megköszönöm a fáradozását, hisz én is udvarias vagyok.
 Az önkormányzatról kímélet nélkül elmondja a "véleményét", amin aztán jót nevetnek, akik ezt nem mernék megtenni.
Jancsikát szülei eldobták, csúnya gyerek volt így mesélik, a gyógyra" került, ahogy itt a gyógypedagógiai intézményt nevezik. Egy idő után örökbe fogadta őt egy házaspár, ahol igazi szeretetet, nevelést kapott. Megtanult főzni, mosni, de ennél is fontosabb, ami az életben fontos: szeretettel fordulni a környezethez. emberhez, állathoz, növényhez. Ő ápolta gondosan nevelőszüleit, mikor öregek és betegek lettek, jobban, mit azt  sok "normális" gyermek tette volna, akik szebbek, okosabbak, de szívük helyén valami üres izom dobog.
Nemrég volt polgármester választás, hallottam a sokféle megnyilvánulást a jelöltről: hisz nem is ismer minket, nem érdekli a saját karrierjén kívül semmi más. Akkor mondtam ki először:  Jancsikát polgármesternek!

2016. december 10., szombat

Ágas bogas gubancos







Szépen, egymás után

Néha elég egy kis dal és a nap másképp alakul. 
Nekem ez az egyszerű, vidám canzone hozta, hogy elfogadjam az idő kérlelhetetlen múlását, hisz a vasárnapot a hétfő követi és ezen változtatni senki sem tud.
Ahogy a bibliában olvashatjuk:

Prédikátor 3

 Mindennek megvan a maga ideje, és kijelölt ideje van minden dolognak[a] az ég alatt.

Ideje van a megszületésnek,
    ideje a meghalásnak.
Ideje van a vetésnek,
    ideje az aratásnak.
Ideje van a megölésnek,
    ideje a meggyógyításnak.
Ideje van a lerombolásnak,
    ideje a felépítésnek.
Ideje van a sírásnak,
    ideje a nevetésnek.
Ideje van a gyásznak,
    ideje a táncnak.
Ideje van a kövek szétszórásának,
    ideje a kövek összegyűjtésének.
Ideje van az ölelésnek,
    ideje az öleléstől való tartózkodásnak.
Ideje van a megkeresésnek,
    ideje az elvesztésnek.
Ideje van a megőrzésnek,
    ideje az eldobásnak.
Ideje van az eltépésnek,
    ideje a megvarrásnak.
Ideje van a hallgatásnak,
    ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretetnek,
    ideje a gyűlöletnek.
Ideje van a háborúnak,
    ideje a békének.

2016. december 3., szombat

fények, árnyékok

Az ablak tükrében

Déli verőfény árnyékokkal

Csak a saját árnyékom, nem ijesztő?

A legszebben suttogó nyárfa most néma

A fűzfa ráborul a tetőre, szélben még beszél is

Az ezüstfenyő fölött hidat formál

Mielőtt ki lesz vágva még fotózni kell

A kert balerinája a csavart fűz

A tüzelőfák aprításra várnak

A kert keleti sávja mély árnyékban

2016. november 30., szerda

Gondolkozni kéne

Vitatkoztam, de még soká fog tartani, mire megtalálom a valóban nyomós okokat arra, hogy mit jelent számomra a civil kurázsi.
Egyedül az, hogy magamat, mint pisztráng természetű embert értelmeztem, aki csak árral szemben úszva érzi jól magát, nem jelentheti azt, hogy másnak is követhető a példám.
Nem véletlen, hogy az általánosításokat azonnal gyanúsnak érzem, pedig hányszor kényszerülünk az idő hiánya vagy fáradtság miatt erre az egyszerűsítésre, végig gondolás helyett.
Tehát attól félni, hogy kilógok a sorból, akkor is, ha gyűlölöm, amit teszek?
Meg kell érteni azt az embert, aki goromba velem? 
Talán a kérdésekből is világos, hogy én mindig kilógtam a sorból és az emberi méltóságot gorombasággal sosem tartottam összeegyeztethetőnek. Tehát nem tűrtem el senkitől, akármilyen szép mesét is talált ki védelmezője utána. 
Most példákat kéne ide illeszteni, hogy minden érthető legyen, de nem tehetem.
Mégis legyen itt két példa, ami ezeket a sorokat kihozta belőlem.
A szalagavató bálok, amikre töménytelen pénzt adnak a szülők és én teljesen értetlenül állok a jelenség előtt, amit tulajdonképpen senki sem akar, de MUSZÁJ!!!
A másik egy nagymama megértése a "szegény,szerencsétlen" unokája iránt, aki lehordja őt, ha az ebéd nem várja melegen egy pillanaton belül, mert neki máris mennie kell.



2016. november 26., szombat

Csak a fákról gondolkoztam?

A halott fa utolsó almája
Valaha a kert királynője volt, teli virágokkal, akár egy menyasszonyi csokor. A szarvasbogarak megölték.

A szomorúfűz siratja, mert hatalmas szíve van és tudja, hogy a sok száraz ág az ő küzdelmes életének is a végét jelzi.


Az öreg cseresznyefa görbe háttal is fiatal maradt,

akár a vén diófa, hisz száraz ágai ellenére sem mond le gyümölcseiről.

A nyírfa a kert végén magát mindnél különbnek tartja, az égbe nő és azt hiszi ez mindig így lesz.

2016. november 22., kedd

Addio ragyogó hegyek, a szülőhaza vár

A műtőben olyan remekül dolgozott a hat orvos három órán át, hogy a legszebb kilátással rendelkező  kórházi ágyban két éjjelt töltöttem csak, aztán haza engedtek fájdalomcsillapítókkal és jó tanácsokkal, ahol az ablakból ilyen szép hegycsúcsok néztek be a szobámba.
Reggel találkozott a késő ősz a téllel, ahogy rásütött a nap az erdős dombokra, háttérben a behavazott fenyőkkel.



A közeli várrom, alatta a szőlőhegyekkel, hátul a síelők hófödte lesiklópályái szintén tetszetős témának tűntek az ablakból.



Aztán eltelt 10 nap és elég erősnek éreztem magam, hogy megtegyem a hosszú autóutat a szülőhazába. Egy éjszaka a Mondsee kellemes szállodájában, aztán reggeli után indulás az utolsó 500 km-t megtenni.
Míg a fűtetlen ház elviselhetően felmelegszik, megírtam ezt a pár sort, hogy holnap újra itt legyen az élet a jól megszokott nyugalmas keretei közt örömteli.
Lehet elképzelni és tervezni a februári utat, amikor a kontroll esedékes.