2018. december 30., vasárnap

Harcképesség fenntartàsa

SUSTANAIBLE 
Ajàndékba kaptam egy kis üvegben yin-yang növényi olajat, amiröl a mellékelt prospektusbol megtudtam, hogy 12 gyogynövényböl nyerik és igen sokoldaluan alkalmazhato, a fürdöviztöl, masszàzs, inhalàlàs szauna pàrologtatàs  csak néhàny lehetöség ezekböl.
De az igazàn érdekes a honlapjuk, ahol a fenntebbi angol szo àll, aminek többféle a jelentése, ebböl kiragadtam cimnek azt, amin a legjobban mulattam. Ismertek az egyre növekvö panaszok, ahogy az évek mulnak és meg lehet ezt ugy is fogalmazni, hogy az élettel folytatott harcban egyre kevesebb az erö, amitöl el lehet szomorodni.Mikor elkezdtem olvasni az ismertetést, rémültem làttam, hogy a bal tenyerem közepén fàjdalmas vérömleny képzödött. Gondoltam, most itt a lehetöség, hogy kiprobàljam, mit tud ez a csodaszer. Az olajat, mig el nem tünt, addig simogattam a fàjos tenyerem közepén, aztàn megnéztem: a kék folt eltünt, a fàjdalom megszünt! Tehàt harcképességem visszatért a következö fàjdalomig, ami ki tudja hogy hol fog jelentkezni. Egy biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy kifogyjon nàlam ez a titokzatos, nagy erejü o-japàn illoolaj. 

2018. december 24., hétfő

A valodi örömröl

Weöres irta: …"aki a tiszta érzést, szabad làtàst, örök mértéket érzi…." az lebeg a mocsok felett. Vagyis, ami a vàrvavàrt öröm helyett jön az a mértéktelen nagy csalodàs, keserüség.
Ahogy a vàsàrlàsi làzat elnézem tovàbb idézet jut eszembe Weörestöl:
" a ganajimàdovà törpült emberiséget utolérte a tràgyaözön".
Nem hiszem, hogy a zseniàlis magyar költön kivül megjövendölte e valaki ezt ennyire pontosan.
Szàmomra nagy tapasztalat ez a karàcsony minden fölöslegestöl megtisztitva. 
Lelkileg ezt ugy fogalmazom meg röviden: egyedül, de nem magànyosan.


2018. december 22., szombat

Fél évszàzad +1

1967 nyaràn kilàtàs a vàrosra  egy ismeretlen fiatalember tàrsasàgàban, aki egy szép koncert utàn, ahol Beethoven Appassionata-jàt Richter jàtszotta, a Lànchidon  megkérdezte tölem, hogy el tudnàm e képzelni az életet vele.
Nem volt ellenvetésem, igy aztàn sor került december 23-àn a budapesti polgàri esküvöre, mint azt az alàbbi képek mutatjàk.



Az ünnepi ebéd a Royal szàllo éttermében volt a magyar csalàdnak, baràtnöknek.

majd elutaztunk a Tàtràba, ahol pàr napot töltöttünk, abban a reményben, hogy hamarosan megkapom a svàjci utlevelet és kiutazhatok. Februar végéig dolgoztam, de màr màrciusban minden papir együtt volt és bucsut mondhattam az anyaorszàgnak, hogy uj életet kezdjek férjem oldalàn.

2018. december 18., kedd

"Mi gondom a vilàggal, a vilàgnak szàz bajàval"

A kocsànyos tölgy hatalmas erejü àgai az ut mellett 

és a befagyott tavacska a kacsàkkal, hozzà a behavazott hegyek a kék égbolttal a hàttérben, jottevöen felejtették a séta idejére a környezö vilàg szàz bajàt.



2018. december 17., hétfő

Anyàm és Thierry

Ez itt egy Steimännli, magyarul: köemberke.


Kapcsolódó kép

Ma a fürdöben annyira elmerültem egy ilyen köemberke megfigyelésében, hogy semmi màsra nem figyeltem.
A hegyi pàsztorok készitették ezeket a magasban, aztàn divatba jött az épitészek köreiben is.
De mi köze ennek anyàmhoz és unokàmhoz?
Ma van 16 éve, hogy édesanyàm hosszu utra ment, ahonnan nincs visszatérés. A mellette levö àgyon fekvönek el is mondta, hogy utra indul, apàmat reggel az üres àgy fogadta, amit nem akarok kommentàlni. A szomoru hirhez csatlakozott fiam hire, hogy màsodik fia megszületett: Thierry.
Ez a nap a tudatosan megélt folytatàsa annak a làncnak, ahol én is csak egy kapocs vagyok az engem hordozo és az utànam következö nemzedék közt. Pontosan ugy, ahogy a köemberke részei.
Tehàt legfelül a nemrég születettek, az unokàk, aztàn szépen sorban a többi. Ahogy ott a köveknek mind nevet adtam ugy elbambultam, hogy a mellettem àllonak szolnia kellett, jelzés van, tovàbb illik lépni, a vizsugarak soràban a következöhöz. Sürün bocsànatot kérem, biztosan nem értette, mi a csudàt nézek annyira azon a köemberkén. A fürdöben hosszabb a sor, eljutottam a 18. szàzadig az ösök felsorolàsàban, persze az utolso hàrom nagy követ màr nem tudtam név szerint szolitani.

2018. december 14., péntek

Hàrom karàcsony:.1944, 1956, 1973

I. Nagyszüleim karàcsonyra meghivtak, hogy együtt ünnepeljünk: hàrom gyermeküket csalàdostul, összesen tizen jöttünk össze.
Még egy tàl sütemény is vàrt rànk az ablakmélyedésben, erröl azonnal meggyözödtem, ahogy odaértünk a kis hàzba Budakeszin. Sajnos gyertyagyujtàsra nem került sor, a meredek lépcsön a pincébe igyekeztünk, ami nagy biztonsàgot ugyan nem nyujtott, de együtt voltunk. A nagy csendben csak a géppisztoly hangjàt hallgattuk, amit addig nem ismertem, tehàt megkérdeztem: "hallod, hogy csipodnat a madàrtàt?" Majd Zoltibàcsi kiàltott fel: megeszem a kalapomat, ha ezek nem az oroszok, és tartotta az ajto madzagjàt hösiesen. Mikor csendesebb lett, felmentünk, elsö utam az ablakhoz vezetett, keserüen vettem tudomàsul, hogy a süti eltünt. Nagyanya a csalàdnak meghagyott szobàban összetolt két fotelt és kedvesen mondta: ma itt fogsz aludni. Bizony senki sem tudta, hogy csak màrciusban tudunk majd  hazamenni Pestre mikor a pontonhid elkészül. Azt szivesen tudnàm,  hogy a nagy gyaloglàsbol, mennyit tettem meg 3 éves làbaimon,  a gyerekkocsiban alig egy éves hugomat toltàk szüleim.
Csak késöbb tudtam meg, hogy ha bujkàlo németeket talàltak volna a hàzban, akkor most nem irhatnék erröl a karàcsonyrol emlékezést.

II. Csak négyen voltunk 1956-ban karàcsony este, szomoruan gondoltunk Apura, aki egy fertözéssel korhàzba került, még làtogatni sem lehetett, csak integettünk neki a téren, valahol Ujpesten. Anyuka vagy sapkàt vagy zoknit tett a fa alà, màr nem tudom, de attol nem lettünk vidàmabbak. A baj màr akkor kezdödött, mikor a tankok elkezdték löni a hàzsort és mi lementünk a pincébe, Apu felment az udvari szobàba, ahol még volt ablak, mert vesekö roham okozott szörnyü fàjdalmat neki. Hangosan jajgatott, orvos nem jöhetett a kijàràsi tilalomra hivatkozva. A pincében gyertyafüsttel felirtam a dàtumot a boltozatra, ugy éreztem, hogy ennél màr nem lehet mélyebbre süllyedni, csakis jobb lesz ezutàn.

III. 1973-ban két gyönyörü aprosàggal vàrtam férjemet Zürichböl abban a tetötéri lakàsban, ami pàr évig a mienk volt Sedrunban. Ez a kis falu 1300m magasan van és a vilàggal a Rhätische Bahn köti össze. Tehàt lestük a kis ablakbol a piros vonat érkezését Andermattrol. Négyen tartottak a hàz felé, amelyik a vasuti sinektöl nem messze épült. Oscar vidàman intett vissza: vendégeket hozok! felkiàltàssal. Bennem elhült a vér, csak csalàdi vacsoràra föztem, vendégekre nem szàmitva. Hàrom fiatal amerikai lépett be a lakàsba, akik elfelejtettek kiszàllni Oberalp megàllonàl,  vissza meg semmiféle vonat nem ment, erre meginvitàlta öket a csalàdfö: van egy nagy nappali, hatalmas vastag szönyeggel, azon a fiuk alszanak, a làny meg a heverön kap helyet. Elfogadtàk örömmel. A fàt együtt diszitettük. Aztàn a két csemetével együtt àllitottàk össze a lego vasutat. A màsnapi ebédet is felmelegitettem, mindenki kapott eleget. Màsnap szànkozni mentünk együtt. Meghallotta a szomszéd, hogy nekünk vendégeink vannak, ugy meghatodott, hogy egy hatalmas raclette sajtot adott, hozzà a szükséges raclette hösugàrzot (kàlyhàt nem irhatok, pedig szoszerinti forditàs az lenne), amin megolvadt mindenkinek a sajt adagja szépen folyamatosan. 
Kaptunk késöbb levelet Amerikàbol, hogy a legszebb napot ök Europàban nàlunk töltötték. 



2018. december 13., csütörtök

Egy éve volt

Sosem felejtem el, ahogy azon a 13.-àn este 9 kor ide megérkeztem. Lerogytam a bejàrat melletti karosszékbe és nagyot sohajtottam.
Màsnapra vàrtam még a teherautot, ami az "aprosàgaimat" hozta, ugy 25 kartondobozban, nem tudtam, hogy mennyit kell majd vàrniuk a hatàron egy hiànyzo papir miatt.
Azota sikerült az, ami nagyon valoszinütlen, de teljesen bizonytalan volt, a kapcsolatok megteremtése, ami a Swisscommal kezdödött és az elmult heti két koruskoncerttel szép teljességre jutott.






2018. december 11., kedd

Délutàni séta














Havazik


Az esös idöt felvàltotta a havazàs, igen ovatosan, még csak a tetökön mutatkozik, hisz 0° C van, de a magasban minden megmarad, lehet lassan sielni, szànkozni. Egyenlöre baràtkozom a gondolattal, hogy kimenjek e vagy nem, de a csizmàkat felhozom a pincéböl, mert a figyelmeztetést komolyan kell venni.
Fürdeni lenne jo. Ahhoz mérlegelni kell, hogy hol, mert az egyik elérhetö ugyan 20 perc gyaloglàssal, de mindig tele van. A màsikhoz a buszmenetrendet kell elövenni, elhatàrozni, hogy mikor induljak és érkezzek, de ott a magasban Valens hivogat, hisz ott kevesen vannak fürdözök. Kezdö hegyi embereknek a sok tükanyar igen félelmetes, de mindent meg lehet szokni. 

2018. november 27., kedd

A falu föutcàjàn

Minden alkalommal, ha elindulok otthonrol, nagy élmény az, hogy olyan sok embert megfigyelhetek. Ki köszön és ki az, aki véletlenül sem. Sok magànyos öreggel talàlkozom, akik kedves mosollyal minden jot kivànnak. A fiatal anyukàknàl ez ritkàbb, igy nem csoda, ha a gyerekek ezt nem tanuljàk meg. Van, aki bottal, vagy rollàtorral, de kimegy sétàlni, a mozgàs mindenkinek fontos. A rendör a kisiskolàsokkal a zebrànàl okit az àtkelésre. Hosszu autosor, buszokkal kiegészitve türelmesen vàr, senki nem dudàl, reklamàl. De ugyanilyen fegyelmezettek az autosok ott, ahol beszükül az utca a parkolok miatt, megvàrjàk, mig a szembejövök elmennek, màsképp nem megy. Mindig körülnézek, làtok e ismerös arcot, s ha igen töprengek rajta, jaj, hogy is hivjàk, mert csak névvel igazàn szép a köszöntés.  Ma a friss halat àrultàk az élelmiszere üzlet melletti kocsibol, holnap a sült csirkés jön.  Amit minden alkalommal észreveszek, az a zebrànàl a jàrda kialakitàsa, hogy a gyerekkocsik és bevàsàrlo kerekes tàskàk könnyü gurulàsàt biztositjàk, nem kell emelgetni. A falu közepén a szép nagy kövekkel kirakott teret is mosollyal nézegetem mindig. Még képem is van rola:

A müalkotàsok eltüntek, majd 4 év mulva lesz ujra kiàllitàs. van, amit sajnàlok, de van, amit nem. 
Most nem ilyen szép az idö, de a reggeli bevàsàrlo séta jo volt, lehet, hogy még a tohoz is elmegyek.


2018. november 24., szombat

Egy szép emlékezés



































Hàrom évvel Magyarorszàgra érkezésem utàn készült ez a kép és most a svàjci ujrakezdésem tette aktuàlissà: szeretném a gyakorlatokat ujra kezdeni, amiket  abbahagytam, sajnos.
Történhet az életben (és történik is) , ezer vàltozàs, a legfontosabb az önmagunkhoz valo hüség, tehàt azt tenni, amire legbelsönk is igent tud mondani.

2018. november 15., csütörtök

Köd elöttem, köd utànam

A reggelek sürü köddel kezdödnek és végzödnek.
Ami aztàn történik, az nagyon làtvànyos.
Délelött elöbb a szemközti hegy oldalàn jelzi egy felhöcsik, hogy mi volt, aztàn az is eltünik.
Délutàn forditva. 
Pillanatnyilag a délutàni program folyik, ezt fotoztam.




2018. november 14., szerda

Cim nélkül, szabadon+ egy Faludy költemény

 Ö volt a legfontosabb fa, pedig semmi gyümölcsöt nem hozott. Mikor a vihar letörte a fö àgàt, az volt a bucsuzàsunk az elmult közös idöktöl.
A Churfirsten hegylànc, ami tanuja volt minden fontos eseménynek, ami itt velem történt. Talàn egyszer elmeséli halkan, talàn egyedül nekem még egyszer , hogy is volt?
Faludy György
Óda a magyar nyelvhez
Kéri Pálnak
Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?
És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.







2018. november 11., vasárnap

Csalàdi talàlkozo sok év utàn

A talàlkozo a Zürichi to mellett volt, sogornö és két fia a két unokàval, valamint az én Zürich felvidéki fiam voltak rajtam kivül egy finom ebédnél hosszu évek utàn ujra együtt.
A sàrga levelek a novemberi tàjat uraljàk, de a to tükrében minden ragyogni làtszott.

A Walensee partjàn vitt a vonat oda, biztos nincs sok orszàg, ahol 2 tavat is lehet perceken belül elérni egymàs utàn. Különösen imponàlo a hegylànc, aminek Churfürsten a neve és meredek falat  alkot a mély és tiszta to mellett.


2018. november 8., csütörtök

Visszaköltözés az eltünt blogba

6 napja kitört rajtam egy következményekkel jàro türelmetlenség és makacs megàtalkodottsàg. Olyan internetes müveletbe fogtam, amiröl semmi fogalmam nem volt, aztàn làtva a bajt, elöjött a csakazértis. Tehàt belekezdtem egy uj blogba, igyekeztem az üres lapok közt fészket melegiteni sok fotoval. Most szinte a semmiböl ujra itt a régi és vàlogathattam a felvételekböl, àthoztam ide boldogan. Egy a szomoru, hogy semmi tanulsàg nincs, mert ahhoz érteni kéne, mit tettem. Kutyaharapàst szörével, de ennek semmi értelme.  Egyenlöre még szöveget sem irok a képekhez, egy hetes programjaim összefoglalàsa lehetne a közös cim.