Hálásan, de szomorúan

Szeretett cicatársunk nyugszik itt, ma a napsütés kicsalt a kert végébe, ahol pár színes levéllel takartam be a földet, ami betakarja. 

Itt már nagyon beteg volt, és sokszor tartózkodott a bokrok alatt.

Gondolom, ekkora bőség próbára teszi a fantáziámat a konyhában.

Hány receptet fogok kipróbálni, míg egy kevés ebből a halomból hiányozni fog?

Utazás előtt

Ma azzal ébredtem, hogy tudom, mi lesz a dolgom. Még hat nap és indulás, aztán egy egész hónap távollét a megszokott élettől.
Gondoltam e minden eshetőségre? Most fog kiderülni, hogy a szükségleteknek megfelelően készítettem e sok előkészületemet, vagy minden más lesz?
Az út két részben elfogadható és szép is lehet, pihenni Salzburg előtt az Attersee mellett fogunk.


Ilyen csodálatos időre nem számíthatok, pedig jó lenne!
Másnap vár az út második fele, csaknem 600 km.
A hosszú távollétem összefügg egy csodaszép várossal, ahol 10 évet dolgoztam, onnan mentem 12 éve nyugdíjba.
 Fővárosa a legszebb svájci kantonnak. Svájc legrégebbi városa.
A kilátást a város egyik legszebb negyedében egy hétig élvezhetem, ha minden jól megy.
    

Búcsúzik a kert

A cselekvés 3 útja Konfuciusz szerint

Szeretnék úgy élni, hogy amit teszek az az egyedüli helyes út legyen.
Ez a kívánság mindenkiben megvan, mert a megbánást, önvádat nehezen  viseljük el.

A legnemesebb, ha utánagondolunk, alaposan megfontoljuk a dolgokat előnyeivel, hátrányaival együtt, aztán amelyik oldal hosszabb, az dönti el, mit teszünk. Fárasztó út, de érdemes követni.

A legkönnyebb az utánzás, talán a legelterjedtebb is. Erre építik a reklámokat, de az élet minden területén felfedezhető, hogy mennyire befolyásolhatók az emberek. Nekem eleve gyanús, hisz minden embernek saját útja van, amit meg kell találnia.

A harmadik út a tapasztalat alapján áll, ez a legkeserűbb, legfájdalmasabb. Mindenki megtapasztalhatja, de akivel ugyanaz oknál fogva többször is megtörténik, az képtelen még így is a tanulásra. Ami elsőre eszembe jut erről az a történelmi tapasztalat, ismert tény, hogy a politikai emlékezet 6 hétig tart, ami a valóságban nulla értékű.

Légy hű mindhalálig

Mindenki ismeri ezt a könyvet, ami hozzátartozott fiatalkorunk kedvenc olvasmányaihoz, de én ma újra kérdeztem magamtól, hogy kihez vagy mihez kell hűnek lenni a szerző szerint. 
Úgy válaszoltam, ahogy eddig is: magamhoz.
Emlékeimben arra a tizenéves lányra gondolok, akinek a biológia, az irodalom és a klasszikus zene állt érdeklődése középpontjában. Aztán elmúlt egy egész élet és semmi sem változott, ma ugyanezt mondanám.
Másképp fogalmazva: az élet minden megnyilvánulása és annak tükröződése szavakban és zenében.
Valószínű, hogy sokat tévedtem, de soha nem hagytam abba a tanulást, amit mindig élveztem. Eddig.
Ma a szemorvosnál jártam. Kaptam szemcseppeket, amiből naponta 5x használva elmúlnak a kellemetlen érzések és 4 dobozban pirulákat a makula degeneráció miatt, amitől kissé kiborultam.
Egyenlőre apró kis pontokról van szó a szemfenéken, amitől a látásom még nem romlott, de a remek doktornő a szemfenéken látta ezeket és hogy ne romoljon tovább felírta a kapszulát, amiben omega-3 zsírsav van.
 Tehát minden rendben van, koromat tekintve nagyszerűen vagyok, ha az a csúf érzés nem lenne, hogy legtöbbet csodált testrészem már nem a régi, elmúlt az idő felette és ez egy biológiai törvényszerűség, amivel tisztában voltam eddig is. 
Elméletileg.

Utak

Ezt a rendkívüli képet nem én fotóztam, hanem pár hónapja az örök hazába költözött barátnőm. Utazott, míg csak tudta a kemoterápia mellett is. Nekem nagyon sokat mond ez a kép.
Talán erről most röviden.
Rögös, nehéz út áll előttünk, az út vége nem látszik, teljes bizonytalanságban tart, de a távolban ragyogó kék égbolt és távoli hegyek ragyogása havas csúcsokkal.
Anita végigjárta az utat, új élettapasztalatnak nevezte a szörnyű diagnózist amitől más összeomlott volna.
Várok a behívóra, még semmit nem tudok, mikor indulhatok, de készen állok és bízok benne,hogy a nehézségek nem lesznek nagyobbak az erőmnél.

Október üdvözlése

Gyerekkoromtól szerettem ezt a hónapot, mert azzal az örömmel párosult, hogy születésnapomon mindig a legszebb művészi csokor virágot kaptam keresztanyámtól, benne az ősz minden színével.
Nem éreztem a nyár búcsúzásának fájdalmát, csak az ízletes gyümölcsök finomságát, az enyhe napsütést, sőt az iskolakezdést is.
Pár éve ebből az érzésből egyre kevesebb van bennem. Helyet adott a fájdalmas alaphangú nosztalgiának, az eltávozottakkal való elképzelt beszélgetéseknek, a sosem realizált magány intenzív élményének.
Felfedezni az utolsó titkaimat, őszintén a leegyszerűsített igényeim szerint élni: kívülről szemlélni magamat.
A legközelebb most Bach zenéje áll hozzám, benne van minden, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Ebben a kettős koncertben mindig párbeszédet éreztem, a végső dolgokról, az igazi nagy érzésekről.