2014. december 24., szerda

Karácsony a Balatonnál

Szabadiban a révre várva



A végtelen nyugalom

A felhőkben talán egy angyal közeledik?

Tihany csendes várakozásban

A belső tó melletti gémeskút

Napnyugta előtt a Levendula központ mellett

2014. december 21., vasárnap

Sol invictus

Aranyvasárnap volt ma egy viharos éjjel után. Eszembe jutottak az órák, amikor a nebulóknak a "rauhe Nächte" (=rideg éjszakák) és a karácsony összefüggését meséltem. A leghosszabb éjszakáktól való félelem miatt kellett a gonosz szellemeket megtéveszteni a zöld ágakkal, a gyertyák, mécsesek fényével. A jó hangulathoz pedig hozzá tartoztak azok az ételek és italok, melyeket ma is sok fáradtsággal készítenek a gondos háziasszonyok.
A kereszténység előtti hit a "legyőzhetetlen nap" feltámadásában, a leghosszabb és legsötétebb éjszakák után így él tovább.

Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap
A szentély bejáratával szemben volt a kultuszkép, a Mithrász-szobor. Ez az istent lobogó katonaköpenyben és frígiai sapkában ábrázolta, amint egy fehér bika hátán ül, bal kézzel hátrafeszíti a bika fejét, jobbjával pedig belemélyeszti tőrét a bika nyakába. Körülöttük számos mellékalak is található.....
Sajnos a szentélyek használói vallásuk tanításait általában titokban tartották, így ezekre csak következtetni lehet, például a mithraeumokban talált ábrázolások és szövegek alapján – de e következtetések elég bizonytalanok. Annyi kétségtelen, hogy a kultuszképek a Nap éves látszó égi útjával és annak csillagászati „állomásaival” vannak kapcsolatban. A bikaölés feltehetőleg azt jelképezi, hogy a napisten (Mithrasz, vagy ahogy a rómaiak gyakran nevezték, Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap) megöli a bikát, a sötétség szimbólumát. Mithrász eközben a kultuszképen nem a bikára tekint, hanem hátrafelé. Ez azért érdekes, mert fehér bikát az égi isteneknek volt szokás áldozni, áldozás közben félretekinteni viszont akkor, ha alvilági isteneknek szól az áldozat. E kettősség jelzi, hogy itt az „ölés” egyúttal „életadás” is. Tudniillik ez a téli napforduló, ezután születik újra a világosság, azaz a Nap égi útján ismét emelkedni kezd. (Mithrász mítoszai, amennyire tudjuk, sokkal sokrétűbbek lehettek, mint azt itt akár csak érzékeltetni lehetne. A részletek értelmezése is meglehetősen bonyolult.

 Az érdeklődő sok adatot találhat erről pl. a következő könyvben: Mithras és misztériumai, szerk. László Levente; Kairosz Kiadó, 2005.)

A napistenek, így Mithrász születését, illetve a sötétség feletti győzelmét híveik természetesen megünnepelték. Az ünnepre a téli napfordulókor került sor. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy még évszázadokkal később is megünnepelték – a keresztények is. E nap hajnalán kivonultak a szabadba, várták a napkeltét, és imával, énekkel, esetleg áldozattal ünnepelték a megújult fényt.

2014. december 17., szerda

Gulács és Buzsák Csisztafürdő

Ahányszor a Balaton déli partján Fonyódnál elhagyjuk az autópályát Buzsák felé, azonnal felfedezem a "mi piramisunkat", mindjárt a Badacsony mellett.




Tihanyban a "Levendula központ"-ban láttam a Balaton felvidék fantasztikus múltjáról. Míg a Badacsony méreteiben nagyobb, boráról híresebb, de nekem a Gulács a kedvesebb, vadabb, eredetiségéből nem veszített semmit. A bazaltot is csak óvatosan és keveset hordták el egy helyen. Bár ezt a sebhelyet  be lehetne gyógyítani!
Eszembe jutott egy gyönyörű vers Vas Istvántól, aki a szent tüzet őrző veszta szűzekről említi, hogy csak egy tudta a mai napig fejét megtartani, ezzel számára a hűséget példázza. A vulkán tüzét őrző Gulács is megtartotta a fejét....

Buzsák Csisztafürdője ugyanebből a belső tűzből él, a forró  forrásvíz gyógyít testet, lelket.
Íme a bejárat:



A belső térben télen nyáron lehet fürdeni.
A külső medence tető alatt
A vendéglőből kilátás a hangulatos kis házra, tetőjét minden évben gondosan tisztítják.


2014. december 13., szombat

Séta a decemberi kertben

A márványkövek közt még mindig találtam nyíló virágokat.

 Az egész kertben virágzanak az örök optimisták, akikről példát vehetünk.

 A ribizlibokrok rügyei sokat ígérőek!!!
 Pitypangot is találtam.
Az utolsó rózsák kicsit tépettek, de nyílnak rendületlenül.

A madárkából ennyi maradt, az életét egy kóbor macska vagy egyéb ragadozó éhes gyomrában táplálékként végezte. 

2014. december 4., csütörtök

Vidám piacnap Tamásiban

Hosszú idő után ma kisütött a nap. A cinkék felfedezték a madáretetőt a diófán, boldogan figyeltem röpködésüket, ahogy egymást váltva, sosem tülekedve csipkedték a zsíros magokat.
 Csütörtök, tehát piac Tamásiban. Minden parkolóhely foglalt, de a sártengeren túl, nagy zökkenések után sikerült egy kis fűvel benőtt helyet találni, nekünk épp jó volt. A hatalmas nyüzsgésben a céltudatos keresés mellett az improvizálásnak és spontaneitásnak jó helyet adni, mert ettől igazán csodálatos egy ilyen piaci nap.
A mézes standnál már ismernek. Megint hársmézet veszek, a nagy üvegek rám vártak. A visszatérő vevőnek kijár egy kis üveg ajándékba az ünnepi jókívánságok mellé, nagy zavaromban a kesztyűmet ott hagyom a pulton, de utánam szólnak.....
A párom a szerszámoktól alig tud elszakadni, pedig van épp elég a kamrában. Egy új fejsze nyelével sétálunk tovább, mondom neki, ne lóbáld erősen, mert félelmetesen nézel ki. Aztán átveszem diszkréten.
A ruhahegyek mellett elég közönyösen megyünk el, de velünk jön azért három fekete póló, később egy sapka, ami a kabátomhoz jobban illik.....
A háztartási kiállításból új fakanalak lettek kiválasztva, nem mintha a régiekkel nem lehetne főzni, de ki tudja, hátha ezekkel finomabb lesz és a régi húsklopfolót is ideje már tűzre vetni, mielőtt lerepül a feje valahova.
A sütőtökökből is egy szépet ki kellett választani, hisz nincs annál finomabb leves hetedhét országban, tökmagolajjal és pirított tökmaggal. Most van szezonja, nem lehet megunni.
A gyönyörű körtékből is kiválasztunk néhányat, kárpótlásként az idei terméskiesésért, aminek okait azóta is próbáljuk megérteni.
A piac él és vidám, az emberek kedvesek és jók. A levegőben sült kolbász és töpörtyű illata, színes gyümölcsök, zöldségek takarják a szürke betonon álló asztalok kopárságát.
A hazaúton a táj szépségében gyönyörködök, jobbra a frissen szántott, balra az őszi vetéstől zöld dombok, az úton szinte senki sem jár, csak a lombtalan fák finom árnyékai üzennek, hogy minden rendben van december elején, a Dunántúl közepén.