Búcsú az évtől

Az év utolsó vasárnapján szokásomhoz híven a születésnapokat beírtam a következő évi zsebnaptárba. Azokét is, akik maguk már nem ünnepelhetik, de míg élek, addig visszagondolok rájuk.
A búcsúzások napjait sem hagytam ki, hisz veszteségeinkből érezzük fájdalmasan, mennyire összekötött minket a szeretet.
Az élet szeretete, ami soha el nem múlik. Nagyapám gyakorolta, én meg szívesen utánozom benne, hogy több nyelven is jó egy egy bibliai verset leírni, összehasonlítani a finomabb megértéshez.
Ez az év is bővelkedett csodákban. Megtanítanak arra, hogy minden ajándék, semmi sem magától értetődő, vagy jogos követelmény. Erről a csodákkal teli életről, amiben hinni érdemes kell utánagondolni és néha elmesélni, ha nincs hallgató, akkor itt a blogomban.
Külön megköszönöm a sok tengeren túli magyaroknak, hogy olyan hűségesen és figyelmesen olvasnak, bizony eszembe jut Nagyapám, aki Californiában halt meg 96 évesen, miután nyugdíjazásáig szolgált igazi lelki pásztorként. Áldom a sorsomat, hogy találkozhattam vele Pasadenaban, 90 év fölött járt már, de nagyszerűen megértettük egymást.
Tudom, az új év sem lesz egyszerű, de csodákban teljes, bizalommal várom, mit hoz.

Fájdalmas mérleg

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent," így kezdi Radnóti egyik legszebb versét.A mai ködös decemberi napon elmondanám 71 évvel később, mennyire átérzem, amit leírt, ugyanakkor a reménységben, hogy "testem is majd e földben süpped el", nem osztozok vele. 
Megmérni önmagunkat nem szabad, csak saját mértékünkkel, de a nagy eszmék és ideálok szerepet játszanak, mikor alávetjük magunkat a próbának. 
Így kéne nekem is....de mégsem tudom. Miért? 
Idillikusak a képek az anyókáról, a szelíd tanyáról, bakterról és a varázslatos kőről, ami megszabadít a feleléstől, ha valaki rálépett. Újra és újra elolvasom és tudom ez a világ már rég nincs. 
Örökre és elviselhetetlenül eltűnt. A "csecsszopók" (őket csak babának hívják ma, az anyákat meg mamának)  megnőttek és nem az értelem nőtt meg bennük, hanem az anyagi igények.
A legjobban szeretem könyveim közt a versesköteteket. Egyre többről kell sajnos lemondanom, ahogy az időm fogy, a tér szűkül, az erő kevesebb.
 Minden nap újabb döntések sora, mire van valóban szükségem ezután?

Villámlátogatáson

Alpesi hazámba érkezve még felhők borították az égboltot, de csak azért, hogy a szépség fokozása érdekében a következő napokban fényben úszva is megmutathassa nekem a csodát.

Boldog ember, aki az ablakon át ilyen látványra dörzsölheti szemét,hogy felébredjen egészen.  

A kisvárosi utakon friss levegőn sok kilométert gyalogolhattam, estére jól megérdemeltem a pihenést.

 A régi vár romjait este kivilágítják, szobámból oda is láthatok. Nyaranta az ifjúság ott tart körülötte zenés találkozót, de nem voltam soha résztvevő.

A vasútállomás felé gyalogolva a Rajna túloldalán magasodó hegylánc gyönyörködtetett el annyira, hogy azonnal előkaptam a gépemet.
(Talán még jövök néhány képpel, most még csak ennyi telt ki a erőmből.....)