2015. december 27., vasárnap

Búcsú az évtől

Az év utolsó vasárnapján szokásomhoz híven a születésnapokat beírtam a következő évi zsebnaptárba. Azokét is, akik maguk már nem ünnepelhetik, de míg élek, addig visszagondolok rájuk.
A búcsúzások napjait sem hagytam ki, hisz veszteségeinkből érezzük fájdalmasan, mennyire összekötött minket a szeretet.
Az élet szeretete, ami soha el nem múlik. Nagyapám gyakorolta, én meg szívesen utánozom benne, hogy több nyelven is jó egy egy bibliai verset leírni, összehasonlítani a finomabb megértéshez.
Ez az év is bővelkedett csodákban. Megtanítanak arra, hogy minden ajándék, semmi sem magától értetődő, vagy jogos követelmény. Erről a csodákkal teli életről, amiben hinni érdemes kell utánagondolni és néha elmesélni, ha nincs hallgató, akkor itt a blogomban.
Külön megköszönöm a sok tengeren túli magyaroknak, hogy olyan hűségesen és figyelmesen olvasnak, bizony eszembe jut Nagyapám, aki Californiában halt meg 96 évesen, miután nyugdíjazásáig szolgált igazi lelki pásztorként. Áldom a sorsomat, hogy találkozhattam vele Pasadenaban, 90 év fölött járt már, de nagyszerűen megértettük egymást.
Tudom, az új év sem lesz egyszerű, de csodákban teljes, bizalommal várom, mit hoz.

2015. december 16., szerda

Fájdalmas mérleg

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent," így kezdi Radnóti egyik legszebb versét.A mai ködös decemberi napon elmondanám 71 évvel később, mennyire átérzem, amit leírt, ugyanakkor a reménységben, hogy "testem is majd e földben süpped el", nem osztozok vele. 
Megmérni önmagunkat nem szabad, csak saját mértékünkkel, de a nagy eszmék és ideálok szerepet játszanak, mikor alávetjük magunkat a próbának. 
Így kéne nekem is....de mégsem tudom. Miért? 
Idillikusak a képek az anyókáról, a szelíd tanyáról, bakterról és a varázslatos kőről, ami megszabadít a feleléstől, ha valaki rálépett. Újra és újra elolvasom és tudom ez a világ már rég nincs. 
Örökre és elviselhetetlenül eltűnt. A "csecsszopók" (őket csak babának hívják ma, az anyákat meg mamának)  megnőttek és nem az értelem nőtt meg bennük, hanem az anyagi igények.
A legjobban szeretem könyveim közt a versesköteteket. Egyre többről kell sajnos lemondanom, ahogy az időm fogy, a tér szűkül, az erő kevesebb.
 Minden nap újabb döntések sora, mire van valóban szükségem ezután?



2015. december 4., péntek

Villámlátogatáson

Alpesi hazámba érkezve még felhők borították az égboltot, de csak azért, hogy a szépség fokozása érdekében a következő napokban fényben úszva is megmutathassa nekem a csodát.


Boldog ember, aki az ablakon át ilyen látványra dörzsölheti szemét,hogy felébredjen egészen.  



A kisvárosi utakon friss levegőn sok kilométert gyalogolhattam, estére jól megérdemeltem a pihenést.

 A régi vár romjait este kivilágítják, szobámból oda is láthatok. Nyaranta az ifjúság ott tart körülötte zenés találkozót, de nem voltam soha résztvevő.
A vasútállomás felé gyalogolva a Rajna túloldalán magasodó hegylánc gyönyörködtetett el annyira, hogy azonnal előkaptam a gépemet.
(Talán még jövök néhány képpel, most még csak ennyi telt ki a erőmből.....)

2015. november 21., szombat

A sikeres életvezetés titkai

Sokszor elgondolkoztató, hogy miért sikeres az egyik ember, miért követi egyik katasztrófa a másikat a szerencsétleneknél.
Egyszer feljegyeztem lerövidítve egy írást, ami ezzel foglalkozott. Ma sok régi feljegyzést rendeztem és megtaláltam újra, most is tetszik, ezért idehoztam.

1.Nincs önsajnálat, mindig megtalálom a helyes mértéket
2.Az életemet én irányítom, nem adom ki a kezemből
3.A változások jók, fontosak, nem félek tőlük
4.Fölösleges arra energiát pazarolni, amit nem tudok megváltoztatni
5.Nem akarok mindenkinek megfelelni
6.Bizonyos határokon belül nem félek a rizikótól
7.Nem rágódok a múlton és nem vágyom vissza
8.A hibákból tanulni kell és nem megismételni
9.Mások sikereit elismerem, nem irigykedek
10.Felállni és továbbmenni, ha elbuktam
11.Az egyedüllét nem félelmetes, hanem szükséges
12.Az élet nem adós nekem semmivel
13.Nem várok azonnal eredményt, ha valamibe kezdek

Most is úgy érzem, érdemes volt leírni, tudatosan átélve, hogy a szerencsés ember nem véletlenül az.
Itt ugyan csak a kisteherautót vezetem, de nem ismerek sok nyugdíjast, akinek ez olyan örömöt szerzett volna, mint nekem.

2015. november 18., szerda

Kirándulás a halcsárdába





Ahogy rövidülnek a napok, úgy érezzük egyre fájóbban, mennyire jó a napos utakon. Kirándultunk Rétimajorba, ahol meggyőződésünk szerint a legnagyszerűbben értik a hal elkészítését. Egy kis séta a halastavak mellett ebéd előtt hozzátartozik a tökéletes élményhez.

2015. november 8., vasárnap

November fényei

 Ezért mentem ki a kertbe, mert megláttam a szomorúfűz földig érő ágain átragyogó napsugarakat és a lehullott száraz leveleket alatta az úton. Az elmúlás szépsége és ígérete egy feltámadásra.

A nyírfa felfelé mutat és az ég kék fényéhez ad
 kiegészítést tökéletes harmóniában. 


Néhány éve ültette fiam a nyírfácskát. Szépen megnőtt, törékeny fiatal lánykához hasonlít.


2015. november 4., szerda

Résümé

Ma hét éve, hogy megérkeztem 40 év után szülőföldemre.
Tudtam, hogy a nyugalmas idők még várhatnak, kész voltam új élmények befogadására, az idegenben töltött idők feldolgozására.
Természetem szerint akartam kiválasztani, ami nekem fontos és jó.
A kudarcok, negatív élmények mellett mindig a teljes valóságot próbáltam megtalálni, ami nem volt egyszerű vállalkozás, túl sok olyan honfitársam van, akik a "tuttit" kimondva reszketnek attól, hogy leereszkedjenek a saját igazságukon túl levő világba.
A blogcímem Hazafelé új értelmet nyert, mert rájöttem, hogy bennem él a haza, vagy sehol sem. Tehát fel új utakra, hálás szívvel minden napért, amit átélhettem.
Milyen tökéletes és igaz, amit Hesse írt:
"Es muss das Herz bei jedem Lebensrufe
Bereit zum Abschied sein und Neubeginne," hogy ne essünk áldozatul a bénító megszokásnak, életünk végéig nyitottak, tanulásra képesek maradjunk.

2015. október 31., szombat

Utazások ősszel a Bükkben

Barlangfürdő Miskolc Tapolcán. 

Nem csodálom, hogy nagyon kedvelt fürdőhely lett, hisz a természeti csodát kiváló építőmesterek tették láthatóvá.
Nagyon szép tavi sétány Miskolc Tapolcán.





Kilátótorony Mályinkán

A legrégibb cisztercita rendi kolostor temploma Bélapátfalván.

Sétaút a Bükk fennsíkon, ahol minden szakasz példásan megjelölt útszakaszokkal megkönnyíti a tájékozódást.


Úton Miskolcról Eger felé a Bükk Nemzeti Parkján keresztül.

Hazafelé Egerszalókot nem lehetett kihagyni. Megérte, mert nagyszerű élmény volt. A forrás 60°C fölötti igen magas ásványi anyagokban gazdag vizet áraszt, fehér mésztufa bevonattal teszi egyedülállóan látványossá a helyet. A képen jobbra fenn csak sejteni lehet belőle valamit (de a pára fölötte látszik), ha a nap reggel odasüt akkor fantasztikus látvány.


2015. október 10., szombat

Hegyeim

Szürke őszi napokon különösen szeretem a hegyi sétáimon készült fotókat nézegetni, ahol a színek tisztasága és a formák tökéletes harmóniája boldogságérzetet kelt.
Látogatás októberbenCH 029Foto
A Gonzen , elötte a bevàsàrloközponttalHPIM1396
kilàtàs a PizolrolLátogatás októberbenCH 028

2015. október 7., szerda

Eladó (folyamatos feltöltés alatt)

A legfinomabb japán motívumokkal festett teázó készlet







A 6 személyes Hollóháza porcelán 



Íme a Zsolnay készlet (sajnos hiányzik egy teríték)