Csak gondolatban

Egy kérdést olvastam az elmúlt napokban. Miért csak akkor, amikor elmúlt a pillanat, vissza nem fordítható már semmi, akkor látjuk valódi ragyogó szépségét? A Rajna parton sétálva készült a kép, aminek hatása alól nem szabadulok. Minden szép rendben, mintha egy gyermek rajzolta volna: a kék szalag a folyó, mellette  kavicsos száraz meder és a még sárgás fű, a gyalogút pedig hív a hegy felé, aminek tetején még a hó fehérlik. Érzem a levegő hűvösségét, a csendet, a lépések ritmusát benne, a gondolatmentes szabadságot, mikor csak a lét öröme kísér. Nincs fájdalom, nincs hiány, nincs semmi kívánság. Mikor jártam azóta ilyen könnyedén és ilyen mindenről megfeledkezve? Valóban soha többé?

Búcsú apámtól

Szombaton egy dunai hajón búcsúzok apámtól. Hamvait egy  vízben feloldódó urnában adják vissza a természetnek, melynek része vagyunk. Virágaink kísérik, velük az emlékek.



Egy hosszú  út végén búcsút kell vennünk családunk legidősebbjétől, hogy aztán élete tanulságaiból a fiatalabbaknak átadhassuk a stafétabotot az élet örök törvényeit követve.

Talán 60 évvel ezelőtt nem gondoltunk  a szép nyári vakáción a leányfalusi Duna parton a hajókat figyelve, hogy utolsó együttlétünket a búcsúzást egyszer a szép folyó hullámain éljük át. Kevesen lehetünk itt, hisz egyre ritkultak a sorok,  nehezen tudnám még  azokat is felsorolni, akik 9 éve anyuka búcsúztatására eljöhettek.

 Hálás szívvel megköszönünk most minden szép pillanatot, egyben elfogadva azokat a nehéz időket, melyeket át kellett élni és megváltoztatni nem tudunk.  

Ezerszer csalódott ember volt apánk, aki mégis hűséges volt és talpon maradt,  hosszú életét, mint saját diadalát élte meg.

  Az igazságtalanságok feletti keserűsége abból fakadt, hogy becsületességével, igazmondásával, szorgalmával nem vitte sokra, mint ahogy sokan mások sem, akik kortársai voltak. .

A családra nagy szüksége volt, hogy az övéitől megkapja a teljes megértést és támogatást.

Szigorú nevelést kapott, emlegette is, hogy a metodista alapok számára életreszólóan hatottak. Ha az egyházzal kapcsolata, ahogy az évek múltak egyre lazult, míg teljesen meg nem szűnt,  addig az erkölcs  értelmét, amit gyerekként megtanult tisztelni, hosszú életében mindig nagyra tartotta.

Magányos volt, erre két sorsdöntő okot látok: skarlátból visszamaradt fülgyulladását csak radikális műtéttel tudták megszüntetni gyermekkorában. Így aztán a hallása korlátozott volt egy életen át. Ehhez hasonló sorsát meghatározó volt, hogy az első világháború után Szerbiában  magyar nyelvű iskolázása nem volt lehetséges és csak a  német, majd  szerb nyelvű oktatás után kezdődhetett, amikor a család Bácskából Budapestre költözött, s mivel a szegénységben élő család ötödik gyermekeként támogatást nem kaphatott,  gimnazistából műszerész inas lett.

Házassága a második világháború idején történt, minden okos megfontolás ellenére, apja intelmeivel nem törődve. Milyen szépek  és milyen fiatalok voltak, tele bizalommal, hogy nekik mindennek ellenére sikerülni fog.

 A csodával határos módon túléltünk mindent.

Valami új kezdődött, ahogy a családi fészek lassan kiürült, nyugalmasabb évek következtek. Életüket kitöltötte az a nagyon szép érzés,  amit az unokák érkezése és növekedése jelentett nekik. A szép évszakokat Érden és Svájcban töltötték, ahol olyan élményekre tehettek szert, mint addig soha. Minden családi ünnepet szigorúan megtartottak, ezekre szeretettel készülődtek.  

Anyuka egészsége 80.-ik életéve után  megromlott, apuka meg példásan gondoskodott róla, körülvette őt az utolsó 2 évében.  Azután az ő legnehezebb időszaka következett be: egyedüllét és a harc az öregség kegyetlen  leépülésével szemben. Ezt  csak lassítani lehet, hisz végül vesztesek vagyunk mindannyian, amit nagyon keserves tudomásul venni annak, aki a segítség elfogadását nem tanulta meg.  Nem ismerek senkit, aki ilyen kevés erőből az utolsó pillanatig mert mindig újra felállni, fájdalmakat eltűrni és tiltakozni akaratával szembenálló erőkkel szemben. Meghajtom fejem ekkora lelki erő előtt és köszönöm a példát, amit adott.

pillanatkép az összpontosításról

A tökéletes figyelem: fülek beirányítva, szemekre most nincs is szükség, a pihenő tartás csak addig tart, míg az egérke meg nem mozdul. Mindez korán reggel egy vadászattal töltött éjjel után.

Zivatar jött a hőség után

Felirat hozzáadása

Totemek és a szekrényfelújítás

Az előszoba néma őrei 3 kontinensről

 A jobb oldalon a boltívek metszik egymást közte helyet hagyva a gyönyörű cserépkályhának a "békegalambbal"

Az asztalos szereli a négy hatalmas szekrényajtót

Ma már bekerült a szőnyeg is, a bordó színek remekül összeillenek:)

Szilvásgombóc

Az ebéd betakarítás idején:)

Esti séta a kertben

 

 

 

Hirtelen jött a zápor, a betonon hatalmas esőcseppek, közte néhány jéggé fagyott is kopogott. Aztán ahogy jött, elmúlt és a szivárvány hatalmas ívét kifeszítette a békesség ígéretével. A lemenő nap túlragyogta a fényeket, de azért semmi kétség, itt volt.

A hatalmas farakás a telet juttatja eszembe, de méreteivel félelmemet próbálja elvenni: nem fogsz fázni...

Amadeus a fűzfára egy pillanat alatt rohan korát meghazudtolva, mintha kérdezné: no, mit szóltok, ugye formában vagyok?

A vendégház impozáns tetőszerkezete az idei nyár munkáiról mesél, és még sok kedves vendég nyugalmas éjszakájáról a hátsó fertályban.

Hatalmas fák közt szinte elbújik a kis ház, elől a szomorúfűz, hátul a két diófa védi.

A naplementét az almafa két vastag ága közé befogtam és szépnek találtam.

Égi és földi szerelem

Szeretni a világot és az életet a szenvedésekkel együtt, minden napsugarat hálásan befogadni és a mosolygást a kínok ellenére is megőrizni.
Hermann Hesse

A mai napról

A paradicsomi idők beköszöntöttek: frissen salátának minden ebédhez, befőzve a téli étrend ünnepnapjaihoz konzervdoboz mentesen adalékként egy jó lecsóhoz .

A sok munka után jól esik egy látogatás a termálfürdőben.

Már a befejezéshez közeledik az új rész Tamásiban, állítólag ősszel lesz a megnyitás élményfürdőként. Ki tudja,  átszoknak e a törzsvendégek? Vagy a kipróbált régiben maradnak?

A kertben a rózsa körül már rég ki kellett volna a gyomot húzni. Nem tettem, most felfedeztem, így is nagyon szép....

A diófán hatalmas termés van ott, ahol nem száradt ki, mintha vigasztalna, lesz elég termés így is. De én jobban örülnék, ha a fa egészséges lenne:(

Így is ráz, úgy is ráz

A törzsközönség már várta, mikor a szomszéd kocsi ajtaja kivágódott és a vonat újságárusa elrikkantotta magát. Nem az újságok nevét sorolta, hisz csak egyféle volt neki, hanem a leginkább igaznak érzett és derültségre okot adó életfilozófiát adta tudtunkra alkohollal, cigarettafüsttel kevert kora reggeli kábulatban, mindenki számára érthetően: "így is ráz, úgy is ráz!" Kedves  ember volt, az ingázókból élt, akik ápolatlan külseje mögött felfedezték a filozófust, elbeszélgettek vele szívesen, még azt is tudták, hogy a lánya orvostanhallgató. Csak vele volt teljes a létszám, senki nem szállt be másik vagonba, mintha erre magasabb hatalmak kényszerítették  volna a tatabányai gyors utasait, akik friss diplomával így próbáltak a főváros közelében maradni, ahol otthon voltak ugyan, de pesti állást még csak meg sem próbálhattak megpályázni. 
Mivel telt az idő ? Thomas Mann Varázshegyét olvastam, kiterjedt levelezést folytattam és néha elbeszélgettem, megfigyelőként éltem, aki pontosan tudta, ez csak egy rövid felvonás lehet, a színpadot akkor hagyom el, amikor annak itt az ideje, hiszen csak a változás állandó és közben: "így is ráz, úgy is ráz".

Hermann Hesse: Lépcsők Ahogy a virág hull, s ifjú öreggé lesz: a maga idején borul virágba minden erény és bölcsesség, az élet minden lépcsője, s nem tarthat örökre. A szív a lét minden hívó szavára legyen kész, hogy búcsúzzék s újrakezdjen, mert így tud majd csak más, újabb körökbe belépni bánat nélkül, bátorsággal. És olyan varázs él mind a kezdetekben, Amely megvéd s élni segít szavával. derűsen lépjünk ki terekből terekbe, ne válasszuk egyiket sem hazánknak, a világszellem nem köt, nem határt szab, de kitágít, lépcsőkön fel, emelve. Alig miénk az otthon biztonsága egy életkörben, már a petyhüdés jön: csak ki mindig kész útra, indulásra, szabadulhat a bénító közönytől. És úgy lehet, hogy a halál órája is új terek felé küld megifjulva. Hív bennünket a lét szava mindig újra... Fel hát szívem: búcsúzz új gyógyulásra! (Keresztury Dezső fordítása)

Sárváron fotóztam (egy kép nem ott készült, melyik?)

Három kontinensről egy gondolat

Újzélandi, indián és svájci totemek a ház lakóinak védelmére 

Arizonai  barátnőmtől kaptam az indián művész alkotását, melyen egy különös lény (talán madárember?) fújja hangszerét, amitől a házban a békesség és szeretet uralkodik. A baloldalon egy újzélandi fafaragás, hasonló mágikus erővel, míg a jobboldali szintén fafaragással készült ijesztő maszka a gonosz szellemek elüldözésére, amit a svájci Lötschentalban készítenek.

Befejezetlen mese az éhes macskáról

Volt egyszer, (vagyis van) egy okos kis macska. A mesének még nincs vége, de mégis elmondom. Honnan tudom, hogy okos? Tudott disztingválni, ami nem csupán embereknél jele a gondolkozásnak. Sorsa nem indult rózsásan, gazdái sokra nem becsülték, jó ennek a lerágott csirkecsont is. ha már egy kis tejet is kap, legyen boldog és egerésszen. Aztán megismerkedett egy jól táplált, vidám macsekkal, akitől megtudta, hogy létezik jobb élet is. Együtt játszottak, sőt felfedezte a kertet is, ahol az irigylésre méltó társa még egerészni is megtanította. A gazdái gyakran elutaztak, kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy róla gondoskodjanak távollétük alatt. Akkor kezdett el kunyerálni, összetett mancsokkal, minden lépésnél hemperegve, szívfájdítóan. Az eredmény nem maradt el, mire gazdái hazaértek, szépen kigömbölyödött. Csak egy dolog bántotta őkelmét, hogy nem mehetett be a házba, ahol tanítómestere és annak gazdái laktak. Már egy éves is elmúlt, mikor a kérdésfeltevés a szomszédok közt elhangzott: elvihetjük e ivartalanítani és oltatni a macskájukat, mert bizony odaszokott és nem szeretnénk, ha határait markáns férfiúi illatokkal jelölné. Persze, beleegyeztek, hisz mi sem könnyebb, mint másik macskát beszerezni, ez már mindig így volt... Eljött az utazás napja, a kosár előkészítve, a mit sem sejtő kandúrka a szék alatt várta a reggelit. Várta, várta.
Míg a jóléti macsek el nem mondta neki, mi készül ellene: tudod, semmit sem szabad enni operáció előtt. Nem hitte el elsőre, de a szokott reggeli hiányában meggondolta magát, jobb egy lerágott csont is, mint a semmi.
Az operálás elmaradt, a kosár üres, a doki várhat.
A mese vége ismeretlen, de így ismerem:
"és boldogan éltek, míg meg nem haltak."

Kettős front

    A meteomókusok mára kettős frontot ígértek, senki ne panaszkodjon, van rá ok bőven.
De az élet is  hasonlóképp alakult:                               

                                           -míg a renoválás vége felé közeledik

a medvebocs és a szürkemarhák barátkoznak (mára csak ennyit)....