Készülődéseim mindig hosszú időt igényeltek, ez most sincs másként, de most tudom, hogy életem utolsó szakaszát kell végig gondolni: mi az ami fontos, mi az, ami lényegtelen, elhagyható.
Válogatok, életem morzsáit tologatom, mi az, aminek mondandója van, mi lett fölösleges teher.
A könyvek kartondobozokba kerülnek, ha beragasztottam a szalaggal ráírom pl., hogy A-C ig fértek el benne az ABC sorrend szerint csoportosított szerzők írásai. Csak 10 doboz szépirodalom, a másik 10 művészeti, pszichológiai, teológiai tartalmú, természetesen a szótárak is külön dobozt igényelnek, minden egyéb marad itt, majd örül a tamási könyvtár a bővítésnek, ha eljön az ideje. Az üres polcokon, mint dísz, a cicmic ül nagy méltósággal.
Döbbenetes, de épp most vettem könyveket, kiegészíteni a hiányokat: Weöres összegyűjtött írásaival, miután a repülőútjaimon teljes boldogsággal olvastam A teljesség felé c. kis kötetét, aminek megértéséhez talán most jutottam el valóban. Mennyire aktuálisak még a próféciái is a trágyaözönről pl., még tanácsot is ad, hogy egyetlen mód tenni ellene valamit, ha befogjuk az orrunkat. A lebegés fölötte a bárkában szintén megragadott.
Közben újabb kedvencet is felfedeztem egy adásban, akitől eddig csak idézeteket olvashattam, Müller Péter személyében, akivel nagy lelki barátságot érzek.
Mozgalmas időben élünk, a változások lassan még azoknak is látható lesz, akiknek ez eddig rejtve volt.
Tavaszra el kell készülnöm a válogatással, a sok kérdésre válaszolással.
Mint egy szobor