Olvastam egy pszichológustól, hogy bàr a szeretet a legfontosabb, de enki sem tudja mi az. Ezért elgondolkodtam, mit jelent nekem, hisz egész nap részem van benne.
Reggel koràn Dorka és Tabi pontosan észreveszik, mikor ébredek fel és egyik a fejem mellett, màsik a làbamnàl igen finoman jelzik: itt vagyok veled, örülök, hogy kialudtad magad. Megsimogatom öket, mert ez a visszajelzés, hogy nekem is öröm a velük való ébredés. Aztàn a reggeli ceremóniák következnek, boldog vagyok, hogy nincs hiànyom a reggelihez elengedhetetlen kanàl mézben, ami egy méhecske egész életének munkàja és nem lehetek elég hàlàs érte. Az édes szeretet gyönyörüségével a napom jol kezdödik. Folytatodik a szeretet irànti hàlàm a sok virtuàlis érdeklődés megnyilvànulàssal, miutàn szeretteim nem lehetnek velem, de gondolnak ràm és ezt közlik is.
A segítőkész kedves szomszédokkal folytatom, akikhez mindig fordulhatok, ha valamit egyedül nem tudok elvégezni. Meg kell tanulnom, hogy elfogadni is tudjak, de ez nem mindig egyszerä
Jàrok a beteg hàtam miatt thai masszírozásra. Nem csupàn a fàjdalmat dolgozzàk ki teljes bevetéssel (kéz, könyök, alkar), de egy szívélyes ölelés sem marad el sosem, vagyis elfogadva érzem magam.
Nem irtam még a mindennapos sétámról a kastélyparkban. Ott a hatalmas vén fàk erejéből kapok szeretetet. Hàlàsan gondolok felnézve a magasba, az elporladt szorgalmas kertészekre, akik oly régen ezeket a földbe helyezték, àpoltàk és a mostaniakra is, akik ma tartjàk rendben az utakat, àgyàsokat alattuk.
Semmi sem magàol értetődő szàmomra, a csend a békesség ebben talàn a legfontosabb okom, hogy hàlàs legyek és szeretetet érezzek benne.
Még sorolhatnàm, mi minden jàrul hozzà ahhoz, hogy nem kell sokat gondolkoznom a szeretet meghatàrozàsàn. Szeretem az életet és hàlàs vagyok érte. Ebben minden benne van.
