A reggeleket szerető emberek mások, mint az éjjeli baglyok, elgondolkoztató, hogy miért.
Szeretem a felkelő napot köszönteni, ahogy azt Szent Ferenc tette a Naphimnuszban :
Dicsérjen s áldjon, én Uram,
kezednek minden alkotása,
különösen bátyánk-urunk a Nap,
ki nappalt ád, világít és minket megvidámít.
Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása
felséges arcod képemása.
Visszaemlékeztem, hogy gyermek és ifjúkorom lakhelyén a "Felső"-ben a hatalmas jegenyefa mellett kelt fel a nap nyáron, télen pedig ettől jobbra az evangélikus templomtoronynál. Észak keletre voltak a nagyszobák, az udvarra a konyha és kis szoba.
Aztán Zürichben ébredtem, az első évet az Óvárosban nem számítva, az ablakokból a csodálatos alpesi láncot csodálhattuk délnyugati irányban.
Kelet Svájcba költözés után a legszebb a csillagos égre nyíló padlásszoba ablak volt, ahol a Göncöl szekér éppen elfért az ablakkeretbe.
Aztán a Dunántúl közepén találtam magam, ahol a lenyugvó nap sugarai mutatják, merre fogok megpihenni éjjel és a reggelihez a felkelő nap ad jó kedvet.
Ahogy hosszabbodnak a napok úgy nő várakozásom a természet ébredésére, mikor a som rügyei a sárga virágokat ígérik.