Utak minden régi képemen, ahol szívesen és gyakran jártam. Ahova most bezártságomból visszavágyok. Egyedül róttam a patak menti ösvényt, az erdősáv kis gyalogútját, ahol a gyökerekre vigyázni kellett, vagy a másik faluba vezető aszfaltozott felső átjárót, ahonnan a Rajna völgyére pazar kilátás kárpótolt az emelkedővel járó fáradtságért. Miért nem éreztem magam magányosnak, csak boldogan szabadnak? Velem voltak gondolataim, terveim, lelkesedésem a látott szépségek fölött, a tisztán tartott, remek utakon a törődést éreztem, ami a munkában rejlett köröskörül.
Petőfi sorai jutnak most eszembe, amiből nem véletlenül lett népdal: "bár maradtam volna benne végig, de az embert vágyai vezérlik"...banális, szentimentális, mégis igaz szavak, egy elhagyott otthon siratása.
