2013. szeptember 23., hétfő

Esti dal


Kórustalálkozón voltam, sok régi emlék és sok új szomorúság támadt fel bennem. Ma reggel ezt a videót találtam a postámban. Sosem tudtam svájci éveimben (de most sem), könnyek nélkül végighallgatni ezt a remekművet. 

2013. szeptember 18., szerda

A paksi Szent Lélek Templom



1990 pünkösdjén szentelték fel a még nem teljesen kész templomot, ami annak a szabadtéri oltárnak a helyén épült, amit 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus ünnepségei keretében Pakson emeltek. A templom alapkövét 1988 pünkösdjén helyezték el. Hatalmas teljesítmény a fantasztikus építmény létrehozása, hisz egyetlen forintot sem fizettek a kőműves és segédmunkás bérezésére. 3000 munkanap áll emögött és hatalmas adományok.
A monumentális angyalszobrok a világosság és sötétség szimbólumai a bejárat két oldalán.



 A karcsú tornyokon a kereszt középen, felé fordul a nap és hold .
Az építész, Makovecz Imre megteremtette a látszólagosan ellentmondásos, mégis egyszerű viszonyt a magyar hitvilág és a kereszténység között. A szakrális fejedelem jelképe a Napkorong, a hadak vezérlő fejedelmének jelképe a Holdsarló. 
A harang Passauból érkezett, ahol első királynénk Boldog Gizella , Szent István felesége alussza örök álmát.

2013. szeptember 10., kedd

Sümegi kirándulás

Már messziről megpillantjuk a sümegi várat, lenyűgöző látvány, ahogy méltóságteljesen magasodik a város fölé. Őrködik a táj felett ez a nagyszerű építmény, ahogy azt már török időkben is tette, ha a lakosság felmenekült a várba, melyet ellenségnek sosem sikerült elfoglalnia. A szatmári békét követően az osztrák hadvezetés előbb megrongálta majd hadgyakorlat ürügyén felgyújtotta. Két és fél évszázad telt el, míg kezdték feltárni és helyreállítani. A sümegi vár ma újra él.


A Kisfaludy Sándor Emlékházat és a Csárdát, amihez az oszlopos tornácot nagyon szépen hozzáépítették a 17. században építették. A Múzeumot 1951 óta lehet látogatni. A Csárdában nagyon figyelmes kiszolgálást élvezhettünk és remek ebédet.


Kilátás a várból, ahova a kényelmesebbek a vártaxival jutnak fel.


Míg egy remek kávét és kürtöskalácsot majszoltunk, a kalodát fotózhattam, amit sajátos hidegvérű szülők még gyermekeik oktatására is kipróbáltak.


A hegy és a vár szinte összenőttek, ilyen nagyszerű alapokkal megértem, hogy bevehetetlen volt.


A zsolozsmázó szerzetes figurája  annyira hatásos, hogy eltartott egy ideig, míg rájöttem, nem igazi....

A történelmi lovasjátékok színhelye a magasból.


A felvonóhíd láncai és a boltívek ihlették a képet, hogy biztassanak majd visszatérésre.