Ez a pesti hàz, ahol felnőttem és éltem, mig férjhez nem mentrem. Apàm itt élt több. mint 80 évet, kamaszkprtol 96 éves koràig. Csak az, aki àtélte tudja, mekkora volt a szegénység a háború utàni időkben, màr nem sokan vannak. A felejtés ellen írok. Azokra a dràga emberekre emlékezve, akiknek szíve nem köböl volt. Akik enni adtak abból a kevésből, ami nekik volt. Akiknek nevére ma is szeretettel emlékezek. Akik a betérő koldusoknak ledobàltàk az újságpapírba tekert filléreket, amiket mind megköszönt a szegény koldus. Anyànk szégyellte, ha làtta, hogy majszolunk valamit, tiltotta is, hogy valamit elfogadjunk, de mi örömmel megtettük és jól esett.Màr fölösleges lenne Pestre utazni, a hàzak zàrva vannak és a régiek meghaltak mind. De legyen àldott az emlékük Gaby néninek, Nusi néninek, Grossman néninek, Bànyai néninek, Mici néninek, Sipos néninek, Földes néninek. Ez utóbbi unokàja Matyi, röviddel azutàn làtogatott M.o.ra mikor én màr menyasszony voltam, igy aztàn Nusi néni fogadta: "elkéstél Matyikàm" jelentéssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése