Ma egész nap vitában vagyok egy ismert személyiség bölcs mondatával, miszerint: zaj sokféle van, de csend csak egy.
Gyűjtöm a szinonimákat a csendre, mert állítom, hogy a csend sokkal több, mint a zajok hiánya. Az egészség is több, mint a betegség hiánya. A szeretet is több a gyűlölet hiányánál.
A csendet emberi mértékkel tudom csak elképzelni, amihez érzékeny fülek tartoznak. Olvastam, hogy akiket elzártak minden hangforrástól egy idő után nem bírták elviselni az abszolút csendet.
Hova akarok ezekkel a gondolatokkal eljutni?
Zajos világban élünk. A városokban még a madaraknak is hangosabban kell kommunikálni, ha egymást meg akarják érteni. A vitákban, ha az érvek kifogynak, akkor jön a hangerő. Egy amerikai iskoláról olvastam, hogy mikrofon kell a tanárnak, ha a zajban meg akarja értetni magát.
Szeretném a környezetem finom hangjait felvenni és kérdezni: ugye hallod a falevelek susogását, a madarak halk füttyszavát, a tücsök ciripelést.
Sokféle a lárma, a zaj, de az embermértékű csend is sokféle.
Emlékszem a feleltetés előtti nyomott csendre, ahogy a tanár lapoz a naplóban, vagy a csendre, ha a telefon nem szólal meg a várva várt hírrel.
A vihar előtti csend, a koncert előtti csend, a hosszú pillantás csendje mind bennünk élnek szépséges vagy félelmetes változatokként egy témára.
Emlékszem a feleltetés előtti nyomott csendre, ahogy a tanár lapoz a naplóban, vagy a csendre, ha a telefon nem szólal meg a várva várt hírrel.
A vihar előtti csend, a koncert előtti csend, a hosszú pillantás csendje mind bennünk élnek szépséges vagy félelmetes változatokként egy témára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése