A tegnapi szép napra gondoltam, amire emlékezni fogok. Délutàn a teràpia és torna utàn elsétàltam a korhàzba, mert jelentkezés nélkül lehetett oltàst kapni. Nekem a negyedik volt soron. Azonnal sorrakerültem és mindenki nagyon kedvesen tette a dolgàt. A végén kicsit vàrni kellett, hogy ha azonnali hatàs van, segiteni tudjanak. Tehàt leültem a doktor és segitöjével szemben pàr méterre. Sapkàm a szemöldökig, szemem alatt a fekete maszk. Figyeltem, ahogy a doktor nagyon kedvesen, vidàman végezte a munkàjàt és ettöl én is jokedvre derültem. Ezt észrevette és megkérdezett, mit csinàltam azelött. Visszakérdeztem, mikor? A foglalkozàsom kérdezte, mondom: gyogypedagogus voltam, nagyon szerettem a munkàmat. Erre a doki még vidàmabb lett és folytatta: tudtam! Olyan pozitiv kisugàrzàst érzett azon a kis keskeny résen àt, amit làthatott belölem, hogy azonnal tippelni kezdett, ki lehetek.
Egy csodàlatos orvos, aki képes erre, micsoda remek antennài vannak, hogy észrevette, nagyon élveztem a kedves, figyelmes munkàjàt, ahogy mindenkinek jo egészséget kivànt. Sok ilyen kivàlo emberrel lenne jo talàlkozni, àtélni, hogy van a létezésemnek értelme: az élet szeretetét sugàrozni mindenkire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése