2015. február 18., szerda

Kihívások 1976

Nemrég olvastam, hogy a számítógép ostoba, mert csak válaszolni tud, kérdést feltenni nem. Gondolom az okos görögöknél kezdődött, hogy a legfontosabb jól kérdezni, így juthatunk csak dűlőre. A legjobb példa erre az 1976-os kis naptáram. (minden évről van egy , esetleg kettő. A legrégebbi 1961-ből:)))
Akkor már 8 éve éltem Svájcban, fiaim 6 és 7 évesek voltak. A csillagszemű kis medvémmel a bajok akkor kezdődtek. Tudtam, hogy nagy döntések előtt állok. Munkahely kellett ahhoz, hogy a privát iskolát fizetni tudjuk, ami méreg drága volt. Megpróbáltam tanult szakmámba jutni, ami nem sikerült. Nekik a magyar diploma nem ért semmit. Akkor egy éjjelt végig bőgtem, majd reggel elmentem a legközelebbi üzembe jelentkezni, ahol épp hallókészülékek forrasztására kerestek munkaerőket. Az autóvezetés kudarca is gyötört, Zürichben is idegen voltam, a vizsgáztatók sokféle dialektusban adott parancsait is túl későn fogtam fel: megbuktam. Megfogadtam, soha többet nem kísérlek autós babérokat szerezni.
Féltem, egyedül voltam, dönteni kellett.
Nem csoda, ha csupán pár szó jelezte a naptárban az eseményeket: 9-11 225 fizetve, vagy augusztusban szüleim érkezése: Mama, papa 9 h, vagy az: Tanten bei uns,és a házassági évforduló nagy betűkkel: 9. Jahre.
Szép csendben forrt bennem az elhatározás, hogy nem hagyom magam, harcolni fogok.
Így tekintve fontos év volt, bármennyire is üres az a naptár. A kérdéseket feltettem. A rákövetkező évek válaszoltak rá.