2015. február 8., vasárnap

Amadeus Hempereghy

Tíz éve vagyunk barátok, egymással mindig jól kijöttünk, ami nagy szó, mert egyikünk sem könnyű eset. De megbocsájtottunk, amikor kellett és örültünk a szeretetnek, ami minden napjainkat megszépítette.
Ha hívtam, jött, ha szomorkodtam, megvigasztalt, hosszú utamra is türelmesen velem jött, megbírkózott az ismeretlennel, harcba szállt, hízelgett, mindig megtalálta módját, hogy társalogjunk.
Ma dühösen itt hagyott. Pedig még sosem aggódtam ennyire érte. Pár napja elkerült, nem evett és a szokásos hófehér tisztasága sem volt sehol. Éjjel, furcsa hangokat hallottam, aztán csendben kiment, mint aki nem akar zavarni. Reggel hívtam a doktort, aki határozott mozdulattal megvizsgálta, hatalmas sebet talált a nyelvén. Telefonált a közeli klinikára, már mentünk is. Azonnal sorra került, összevarrták, amit lehetett, ájultan hoztam ki a karomban, itthon megmostam aranyos pofácskáját, párnára fektettem, vártam, hogy magához tér. Az első ébredése nem volt az igazi, összecsukódott, vittem a helyére. Másodszorra már éber volt és csak egyre vágyott, hogy szabad legyen, mintha azt mondaná: semmi kínzást, beavatkozást nem akarok többet elviselni. Megtalálta a pillanatot és elillant, ki az ajtón, át a harmadik szomszédba, ahol őserdei állapotok uralkodnak. Ott megtalálni szinte lehetetlen. Most várom, hogy jobb belátásra jusson, az élete függ tőle, de nem tudja. 
Így ügyetlenkedtem el egy nagy barátságot?


Láttam a tv-ben A "macskaműsort", akkor jutott eszembe, hogy portrét készítek az én kedvencemről, hisz nekem ő a legszebb és legérdekesebb. Senki sem ismer jobban, mint ő, jobb a modora, mint jó néhány embernek, kifejező készsége tökéletes, félreértések köztünk nincsenek.11 éve vittem haza, akkora volt, mint egy kis egérke, tele kullanccsal, egy nyávogó aprócska nyomorúság volt, csontig soványodva. Jó anyja voltam, 3 óránként (éjjel is!) kapott az üvegből inni, nedves vatta pótolta az anyai nyelvet. Aztán kinyitotta a világ legszebb kék szemeit és tudja azóta, kiben bízhat meg tökéletesen. Öntudatos, nagyon szociális, finom érzésű, de ragadozóösztönei is hibátlanok. Szép, mert egészséges és kiegyensúlyozott, őt nem rugdosták soha, az orvos megadta mindig az oltásokat, sőt 2x operálták is. 1000km utazás és 2 költözés van a hátunk mögött, semmi sem ingatta meg abban a hitében, hogy szeretve van. Ezért hívják Ama Deus-nak.






Mint egy kis egérke, akkora volt, mikor először láttam. Egyfolytában nyávogott, iszonyúan éhes volt. Az asszony magyarázta, hogy került hozzájuk, én meg mérlegeltem, mit is tehetnék. Tudtam, ha ott hagyom, hamarosan elpusztul. Így megkérdeztem, mit akarnak csinálni vele, hogy megmaradjon. Elmondtam, mit kéne tenni: 3 óránként apró kis cumisüvegből macskatejjel (=amiben a tejcukrot kivonták) itatni. Azonnal elálltak a tervtől, hogy megtartsák, én meg vihettem magammal egy megbeszélésre. Egész idő alatt nyávogott, elég furcsán néztek rám a kollégák...Aztán egy nagyon fárasztó hét következett. De hamarosan kinyitotta ibolyakék szemeit, elfogadott pótmamának. Azóta is tart ez a ragaszkodás, bizalom.






A szomszéd macskája: báró Hempereghy

 

Volt egyszer, (vagyis van) egy okos kis macska. A mesének még nincs vége, de mégis elmondom. Honnan tudom, hogy okos? Tudott disztingválni, ami nem csupán embereknél jele a gondolkozásnak. Sorsa nem indult rózsásan, gazdái sokra nem becsülték, jó ennek a lerágott csirkecsont is. ha már egy kis tejet is kap, legyen boldog és egerésszen. Aztán megismerkedett egy jól táplált, vidám macsekkal, akitől megtudta, hogy létezik jobb élet is. Együtt játszottak, sőt felfedezte a kertet is, ahol az irigylésre méltó társa még egerészni is megtanította. A gazdái gyakran elutaztak, kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy róla gondoskodjanak távollétük alatt. Akkor kezdett el kunyerálni, összetett mancsokkal, minden lépésnél hemperegve, szívfájdítóan. Az eredmény nem maradt el, mire gazdái hazaértek, szépen kigömbölyödött. Csak egy dolog bántotta őkelmét, hogy nem mehetett be a házba, ahol tanítómestere és annak gazdái laktak. Már egy éves is elmúlt, mikor a kérdésfeltevés a szomszédok közt elhangzott: elvihetjük e ivartalanítani és oltatni a macskájukat, mert bizony odaszokott és nem szeretnénk, ha határait markáns férfiúi illatokkal jelölné. Persze, beleegyeztek, hisz mi sem könnyebb, mint másik macskát beszerezni, ez már mindig így volt... Eljött az utazás napja, a kosár előkészítve, a mit sem sejtő kandúrka a szék alatt várta a reggelit. Várta, várta. 

Míg a jóléti macsek el nem mondta neki, mi készül ellene: tudod, semmit sem szabad enni operáció előtt. Nem hitte el elsőre, de a szokott reggeli hiányában meggondolta magát, jobb egy lerágott csont is, mint a semmi.
Az operálás elmaradt, a kosár üres, a doki várhat.
A mese vége ismeretlen, de így ismerem:
"és boldogan éltek, míg meg nem haltak."