Fiam nevezte annak, igazat adtam neki, mikor elmondta mi történt. Az én dolgom most az, hogy röviden, érthetően tovàbb meséljem.
Jótékonysági vàsàr nem ritka esemény Svàjcban, ahol eladjàk termékeiket az intézmények, vagy privàt személyek, ezzel hozzàjàrulva a költségekhez, a fenntartàsukhoz. Fiam hallja a közelben két asszony beszédét és felismeri, magyarul szolnak. Büszkén elàrulja nekik, hogy az én anyàm is magyar. Kivàncsian kérdezi az egyik hölgy, mi édesanyja lànykori neve? Mikor megtudja, tovàbb kérdez; és nem Györgyinek hivjàk? Gondolom, fiam nagy szemeket meresztett, de màr kapta a következö kérdést; nem laktak Witikonban?
Ugyanabban a blokkban laktunk, de két hàzzal odébb, több, mint 50 éve. Azutàn mi elköltöztünk, ök csak egy szomszéd faluba. Nàlam hat lakhely vàltoztatàssal lett Keszthely az utolsó àllomàs.
Szoktàk emlegetni, hogy véletlenek nincsenek, meg hogy kicsi a vilàg.
Ilyenkor nem fér kétség hozzà, hogy mennyire igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése