3 év telt el azóta
Rátaláltam egy bejegyzésemre, ami elgondolkoztatott. Sikerült megállítani az időt? Vagy valami örökéletű ez a tehetetlenség, amivel nem tudtam megküzdeni? Az évforduló kényszerít számvetésre.
Minden nap biztatom magam, hogy már nem tart sokáig ez a reménytelen állapot, a türelem és az igyekezet meghozza gyümölcseit. De néha már azon kapom el magam, hogy mindent megkérdőjelezek, hogy a kétségek belémfészkelődnek és nyugtalanitanak. Ilyenkor az unalomig pontos monoton megbizhatóságú svájci életem jut eszembe, ahol szabadon tervezhettem, mivel lazitsam fel az egyforma szigorúsággal tervezett és folyó időmet. Itt forditva van: tervezek valami fontosat, aztán tétlenül kell várnom hosszasan arra, hogy semmi se történjen…este ugyanolyan elintézetlen minden, mint reggel. Vigasztalásul kitalálok szép történeteket, zenét hallgatok, barátnőket hivok telefonon és bizok abban, elmúlik a november, minden kialakul majd egyszer olyanra, ahogy megálmodtam.
Hát ez az! Valami erőt próbáló fizikai tevékenység, gyalog-, vagy kerékpártúra, rendszeres úszás, ezek biztosan oldják a télidőn szinte kötelező tétlenség-érzetet. Bemondta a rádió: ma pesszimizmusra számíthatunk. Azt nem mondta, a sajátunkéra, vagy nem...
VálaszTörlésKiestünk a ritmusból, hehe...
Mikipapa, nem hallgattam rádiót:)
VálaszTörlésIgazad van, a ritmust meg kell találni! Az erőt próbáló tevékenységben megtalálom, meg KELL találnom!!!
Váljanak valóra az álmaid!! Így is lesz, mert Te meg érdemled! Gondolok Rád sokat!!
VálaszTörlésJó vagy hozzám Marikám, én is sokat gondolok Rád!!!
VálaszTörlés