Aztàn az ut jobb oldalàn egy mohos, éles arcél szolitott meg halkan: "Földiekkel jàtszo égi tünemény".... és bennem feltàmadt a "csalfa, vak remény", hogy milyen jo, hogy öt értem, pedig köböl van.. Gondolom, idelàtogatàsa volt az ok, hogy a gyönyörü parkban rà emlékezve csodàs verssorokkal töltsem a sétàmat. Probàra tettem magam, mennyit tudok idézni a boldogtalantol, kinek csak Lilla hiànyzott az élethez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése