Eladtam a gitáromat

Tudom, hogy ennek így kellett történie és mégis.....

Minden egyes tárgy, amitől megválunk, tanuja életünk egy egy részének, ezer kép és érzés köt hozzá. A tudat eldönti, hogy ami fölöslegessé válik, azt oda kell adni olyannak, aki használni tudja.
A valós tér amiben mozgunk a korral beszűkül, már nem tudjuk kitölteni, elevenné tenni. Ez egy általános szabály.

A gitárral életem nagyszerű időszaka kezdődött el, mikor egy két év után a magyar diploma mellé egy svájcit is kaptam, aféle továbbképzésnek is nevezhetném. Mivel az éneklés nélküli iskolai órát el sem tudom képzelni, ahhoz bátorító kíséretként a gitár jutott eszembe. Elkezdtem órákra járni és hamarosan már tudtam a szükséges akkordokat, nagyobb becsvágy nem is élt bennem, hisz közel 50 évesen kezdődött a kaland.
Egyik látogatásomon vettem egy spanyol gitárt Magyarországon.
A képen láthatót, amit nagyon megszerettem.
Eszembe jut a vizsga órám és a későbbi sok vidám éneklés a tanítványokkal, de a kedvenc darab is, ami szintén ehhez a hangszerhez kapcsolódik, Rodrigo komponálta. íme egy részlet:

https://www.youtube.com/watch?v=X9DOtuPLqNI&index=1&list=RDX9DOtuPLqNI

A zene megmarad, az emlékek is, csak a tárgyak hagynak el szép sorjában.