Gyertyák a szomorúfűz alatt

Fehér márványkövekre írtam neveteket, virágot tettem a fűzfa törzse mellé és a gyertyák fényében láttalak Titeket, akiket szerettem és akik nekem annyi jót tettek, hogy azokat felsorolni sem tudnám.
A nagy sötétségben óvatosan mentem a fához, földig lógó ágait arcomban éreztem. Egymás után meggyujtottam a gyertyákat, míg minden betűt láttam, olvashattam.
Jó volt Veletek találkozni, érezni újra, ahogy mellettem álltok, támogattok, ha elfogy az erőm.