2017. augusztus 30., szerda

Kórustalálkozó

Közeledik szeptemberi éves találkozónk Budapesten, előkerestem egy régebben írt beszámolómat, és lélekben készülődök már. Ezévben nagy fájdalommal értesültünk másodkarnagyunk Nógrády Laci haláláról. Nem is tudom, hogy nélküle milyen lesz, hisz a közös énekléseket legutóbb is ő vezette. Nagyon hiányozni fog.


Minden évben megrendezik a volt egyetemi és főiskolai hallgatók kórustalálkozóját Budapesten. A kórustagoknak az ifjúságot az éneklés, a közös sikerek, utazások jelentették. Annyi fáradságos próba eredménye nem maradhatott el, nálunk a lelkesedés és teljes azonosulás azzal, amit előadtunk sosem hiányzott.
Mennyi erő és hang kellett ahhoz, hogy napi 8 óra tanítás és 4 órás vonatozás után este még hetente 3x próbáltunk és 3 órát még tudtam énekelni.
A külföldi utakon a sok elismerés és díjak nagyon segítettek sok sérelmet, bajt elfelejteni. A barátságok, amik ott szövődtek, egy életre megmaradtak, még a ma olyan szomorú megosztottság idején is.
Szervezőink közül az egyik (talán a lelke az összejöveteinknek) elérte a 75. évet, megható volt, hogy egy kissé giccses, könnyes dalt kívánt, a "szeressük egymást gyerekek!" , amit megértett mindenki pártállásra való tekintet nélkül.
Videókat néztünk, próbát tartottunk tegnap is, mint régen, sőt egy új művet is betanultunk a 80. életévébe lépett másodkarnagyunk tiszteletére, aki aktívan részt vett, mintha közben nem múlt volna el az idő, meghatódva, mosolyogva, energikusan.

Képtalálat a következőre: „nógrádi lászló karnagy”

A közös ebéd mellett a büffé bizonyította a "lányok" kreativitását, szeretetét egymás és a sütemények iránt, míg a "fiúk" üvegeket cipelhettek a mulatós (gondolom befejező) idők hangulatának emelésére.
Mit mondjak még? Voltak szomorú pillanatok is, de számban nem csökkentünk a tavalyihoz képest. Inkább a betegségek figyelmeztettek, hogy örömmel szabad csak élni, egymás iránti tiszteletben, megbecsülésben.
P.s.
Ma pihenésképp Borgátán voltam...ott is sokan voltak.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése