Valami a végefelé jár, valami új kezdődik.
Végetért hosszú életem harmadik fázisa, a köszönet, az elégtétel a summázás ideje.
Köszönet a gyökereknek, hogy életképessé tettek.
Köszönet azoknak, akik angyalként vigyáztak rám akkor, amikor nagyon nehéz volt. Egyiküket sem felejtem el, áldott legyen emlékük!
Elégtétel az igazságtalanul elszenvedett idők miatt. Láthattam a gáncsoskodók sorsát, nincs bennem harag irántuk, sajnálom őket.
A gyökerek élnek és táplálnak ezután is. Minden nagyszerű könyv, amit még elolvashatok belőlük fakad.
Az a negyven aktív év, amit a alpesi hazában töltöttem most záródik le a nyugalom napjaival, amit visszaköltözésem után szeretnék élvezni. Nem tudom, hogy meddig tartanak, nem tudom, hogy a vágyott nyugalom valóban eljön e, de magamat ismerve tudom, hogy a lehetőség erre fennáll.
Bloggom címe: Hazafelé ezzel beteljesül, a kör bezárul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése