Ma kaptam egy évfolyamtársamtól e-mailt, arról írt, hogy mélyponton van és nemes célt keres, ami új tartalmat adna életének.
Az idei találkozóra egyikünk sem megy el, ami a jövő héten lesz.
Annak ellenére, hogy egyetértőn emlékezünk a főiskolai botrányokra, töprengésemben, hogy mi a fontos különbség, arra jöttem rá, hogy én nem keresek semmiféle célt, hisz kiegyensúlyozott és boldog vagyok, ha minden nap elvégzem a magamra szabott munkát és élvezem a gyümölcseit. A teljesség a pillanatokban van és ha nincs hiány, akkor minek célokat kitűzni?
Nehéz ezt olyan embereknek elmondani, akik elégedetlenek és mindig okot is találnak rá, hogy sajnálják és sajnáltassák magukat.
Persze ismerem én is a mélypontokat, de akkor gyűjtöm épp azt az erőt, amivel képes vagyok utána a gödörből kimászni.
Idejében megtanultam, hogy minden rosszban van valami jó, mégpedig az, hogy új fordulat következzen be. Ismeretlen út, de végtelen sok lehetőséggel, ki nem próbált tapasztalatokkal.
Legjobb barátnőm, akit ebben az évben vesztettem el, mikor megtudta a szörnyű diagnózist, azt írta, hogy új élettapasztalat jön. Csodálatos erővel nézett szembe a halállal és előtte a sok operációval, szenvedéssel.
Nemes célok helyett tenni kell a dolgomat, közben örülni a fecskéknek, ők a dróton ülve vidáman beszélték meg a szép napsütésben, hogy elég erőt éreznek a nagy utazáshoz. Közben szépen vágtam a kerítés melletti bozontot, nagyon elégedetten megállapítva, hogy remek munkát végeztem a héten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése