Egy újsághír után

Azon a reggelen is minden a maga rendjén ment, mindenki igyekezett munkába, iskolába, mikor az idős asszony elhatározta, hogy kis bevásárlásra indul a kerékpárjával. Hátul felerősítette a kosarat, belebújt esőkabátjába, hátha újra csepereg majd, zsebébe dugta a pénztárcáját és a mobilját, a cetlit sem felejtette el. aztán elindult. Már megkezdődött a tanítás, az utcán alig volt valaki.  Nem volt messze a község központja, ahol mindent megkaphatott, amire szüksége volt. Hagyott időt mindenre, még egy kávét is ivott, mielőtt beszerzéseivel hazaindult volna. Apró cseppekben elkezdett esni, összébb húzta magán kabátkáját. Át a hídon, majd a kis gyalogúton kerékpározott, amit szép, öreg platánok szegélyeztek, csaknem a házig, ahol lakott. A 11 órás harangszóról eszébe jutott a régmúlt, mikor apró gyerekei hazasiettek az óvodából, ezen elábrándozott. Annak a fiatal asszonynak érezte magát, aki volt nem is olyan régen. Az útra sodródott követ nem is látta, szeme elhomályosodott, az esőcseppeket és könnyeket ki tudná szétválogatni? Már csak annyit érzett, hogy elvesztette a kormányt és keményen nekicsapódott a következő fának, aztán sötét lett a világ körülötte.
A szomszédék fiacskájának ma hamarabb ért véget  a tanítás, mert délutánra sportnapot hirdettek, amire nagy izgalommal készültek, hogy ki lesz a leggyorsabb, legügyesebb az összes közül. Sietett hazafelé a sporttáskáért, nem zavarta az eső sem. Aztán megpillantotta a földön a kedves nénit, aki mindig mosolyogva viszonozta köszöntését. Szanaszét hevert a kosárból kiborult gyümölcs, kenyér, yoghurt, de ő csak a vérző fejet látta a fatörzs mellett, a lehunyt szemeket. Kiáltani sem tudott, sietve odahajolt fölé és tudta, most azonnal segíteni kell. Az asszony kinyitotta szemét és suttogott: fiacskám, vedd ki a mobilomat és hívjad a mentőket! A számot tudta, a tanítónéni jól eszükbe véste, mit kell tenni ilyen esetben. A helyet is kitűnően elmagyarázta, aztán próbálta felemelni a kerékpárt, összeszedni, ami szanaszét hevert. Megtisztogatta az asszony kezét óvatosan, inkább simogatás volt az. Mikor minden rendben lezajlott, őt kellett gondozásba venni, elhagyta ereje és félelmében sírni kezdett.