2015. január 30., péntek

A mángorló eladása

Az alábbi beírás ideje 2007. nyara)


Milyen jó, hogy fogalmunk sincs arról, mi vàr rànk, ha valamibe belekezdünk.

 „Több költözés előtt állok, ami egy mindennapos dolog, hiszen már 7 x költöztem Svájcban, de az utóbbi negyedszáz év nyugalma után most annál izgalmasabb a változás. A fölösleges holmit jobb eladni, mint kidobni, tehát az interneten keresztül vagy 18 kiválasztott darabbal megjelentem, a legolcsóbbat 5 frankért, a legdrágábbat 300 frankért. A kettő között van árban egy Siemens mángorló, amit 30 ért árultam. A közelből jelentkezett egy asszony, megbeszéltük telefonon, érte jönnek. Az ember elképzeli magának a szorgalmas vasalásból, takarításból élő asszonyt, aki most olcsón hozzájut egy 25 éves kissé barnult hengerű, lecsorbult műanyag kézvédős, kissé használt géphez, és vár. Aztán 11 óra, harangoznak és hallom itt az autó. Az üdvözlés után bemutatom a gépet, majd az asszony felemeli párjával az egészet és indulunk az autóhoz. Hát nem kellett elolvasnom a márkát, pedig nem vagyok nagy szakértő, de az autó, amit csak egy pokróccal védtek, melybe ezt az otromba masinát most be akarták nyomni, szépen ívelt “hátsóján”: egy Jaguár volt! Elnémultam. Próbálták oldalról és hosszában , meg döntve és fordítva begyömöszölni a fehér vázat, de nem ment.Megjegyeztem szemtelenül: szép az autó, de nem túl praktikus! A nő már feladta volna, de  nagyon intellektuális párja ekkor madzagot kért tőlem, amivel azonnal megajándékoztam őket, azt duplán vették, bekötötték, majd a nő odaadta az árat és elrobogtak. Ha majd olvasom a hírek közt, hogy valahol egy Jaguárból kiesett a félig begyömöszölt mángorló, akkor mondhatom véglegesen: ilyesmi csak itt történhet meg! Akik így tudnak spórolni, azoknak telik még egy luxusautóra is. Megtudtam végre, mitől olyan vagyonos ez az ország! Aki a kicsit nem becsüli, az nem viszi semmire! :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése