Menekülés az Aranypartról

Zürich peremén Witikonban voltam ifjú anya, akinek szépséges gyerekei után mindenütt megfordultak az emberek, 13 hónap különbséggel születtek és az óvodába egyedül jártak, mert sehol sem kellett a járdát elhagyniuk. Az első jelzés a nehéz jövőt illetően már ebben az óvodában elért. Egyik nap azt hallom, hogy kisfiam, miután valamit nem tudott megcsinálni azt felelte: "de Thomas az mindent tud". Jaj, gondoltam, mi indult meg ebben az apró kis emberben, a csillagszemű kis medvebocsban, akinek olyan hullámos fürtök vették körül az arcát, hogy festeni szebbet nem is lehetett volna! Aztán a lakás kicsi lett és az Aranyparton találtuk magunkat egy banktisztviselőknek épült lakótelepen. Feldmeilenre költöztünk, itt kezdte nagyfiam az iskolát. Egy évvel később Berni. A második iskolaévében a tanítónő összehívta a"kupaktanácsot", hogy mi lesz gyermekünkkel: vagy ismétli a másodikat, vagy speciális iskola, vagy privát iskola jöhet szóba. Úgy ért, mintha villám ütött volna belém, pedig belülről éreztem, hogy ez egyszer belém fog csapni, vagy most, vagy később, de jön. Ha valakinek erről szót ejtettem leintett, hogy próbáljam már meg elfelejteni gyógypedagógus múltamat, a fiamnak semmi baja. Ez után egy éjszakát sírással töltöttem, reggel meg felírtam minden fájdalmamat egy lapra és elmentem munkát vállalni a tőlünk 10 percre lévő Phonak-ba, ahol épp betanított munkásokat kerestek hallókészülékek összeállításához. A jelenetre jól emlékszem. Kitette elém az aprócska alkatrészeket a jövendőbeli főnök és azt kérdezte, el tudom e képzelni, hogy ezzel dolgozzak. Becsuktam a szemem és azt rebegtem: igen. Kisfiam a zürichi Montessori iskolába került, ahol fizetésem 60 %-át befizethettük, ebben étkezés nem volt, tehát minden nap egy kis termoszos ételhordozóban vitte magával a 8 éves gyermek az ebédet és utazott a vonattal Feldmeilenről Zürichbe. Nagyobbik fiam meg mindenki sajnálta a sznob igazgatónékból és doktorfeleségekből álló kompániában, hogy "jaj szegény gyerek, az anyja elment dolgozni, hát nem felháborító"? Egyik este kuglófot sütött nagyfiam, tökéletes volt. A szülinapját ünnepelték az osztályban és ő látta, hogy én hogyan sütök (a receptkönyvből), ezt ő is meg tudja csinálni.... Sosem volt elveszett gyerek. Aztán egyszer elegem volt a fennhéjázó társaságból és elmentem 3 hétre Kelet Svájcba a hátamat kezeltetni Bad Ragazba. Akkor még a betegpénztár mindent kifizetett, így nagyon jó dolgom volt. Szüleimnek köszönhetően családom nem árvult meg. Ott kaptam a hírt, hogy bajok vannak Feldmeilenen. Leültem, egy papírt vettem elő, amire felírtam a problémákat és arra jutottam, hogy mindet megoldhatjuk, ha otthagyjuk az Aranypartot és átköltözünk Kelet Svájcba. Attól kezdve sétáimon a megfelelő helyet kerestem, és mindenkit megkérdeztem, mennyibe kerül egy házacska. A masszőröm tudott egy vállalkozóról, megadta a telefonszámát és 2 hónappal később aláírtuk a vételi szerződést, miután a lakásunkat Feldmeilenen eladtam. Férjem egyetlen kikötése az volt, hogy megtarthassa a munkahelyét Zürichben, ahova ezután egy órás vonatútja volt. Reggel 6-kor indultam vele két hónappal a házvétel után az állomásra a kutyával, ez a félórás séta nagyon jó volt a vonatozás előtt, nekem a kutyával egy hegynek fel visszaút kitűnő kezdésnek bizonyult. Fiacskám a falu iskolájában teljesen észrevétlenül egy évet ismételt, hogy "kiegyenlítse" a privát iskola okozta hiányosságait, vagy kissé érettebb legyen.Így kezdődött az én "emancipált" életszakaszom és mindaz a sok szép, amiről már kicsit beszámoltam előzőleg. Ember lett belőle....