2010- ben írt bejegyzésem apámról

Ma meglátogattalak apu újra otthonodban, abban a házban, ahova kamaszfiúként érkeztél, ahol több, mint 80 éve élsz, először szüleiddel, majd a folyosóról nyíló egyszobásban ifjú házasként, azután egyfolytában 63 éve ott, ahol most is látogattalak.Mit látok a képen, amit fényképeztem? Egy figyelmes, markáns arcot, a hosszú évek alatt sok csalódást, fájdalmat, de kemény akaratot kifejező vonásokat. Egyedül élsz, anyuka már 7 éve, hogy elszenderült egy jobb világra, őt ápoltad hűségesen utolsó éveiben. De Téged ne ápoljon senki, a lakást Te tartod rendben, az étkezésről is Te akarod megmondani, mit vagy hajlandó megenni, mit nem, 10 év után lemondtad a szolgáltatást, ehetetlennek nyilvánítva. Naponként telefonálunk, elmondod hosszas töprengéseid eredményét mindenről, panaszkodni nem szeretsz és úgyis minek, majd megkérdezed, hogy mi újság. A legjobb, ha semmi, mert a változások csak kínt hoznak, a reménykedések csak csalódást. Kemény voltál magadhoz, de hozzánk is, a nevelésed ezt így tartotta helyesnek Megittuk a kávét, amit jó előre bekészítettél, a harcsapaprikást, a vörösbort, friss házikenyeret, falusi tejet zacskóban mélyhűtve és a felvágott tüzelőfát a helyére tettem, majd átöleltem őt és hazajöttem abban a reményben, hogy marad minden úgy, ahogy eddig: apu a maga függetlenségében, rendületlen akaraterejében, megrendült bizalmában a világ felé és határtalan bizalmában a család, az ő gyerekei felé..... 98 éve született, 96 évesen halt meg, egy évvel a bejegyzésem után.