Mi is lesz uj?

 Töprengek erösen, mert mindenki valami ujrol beszél. Ezt kivànjàk egymàsnak az emberek, fogadalmakkal erösitik meg, hogy most màr tényleg minden màs lesz.

Bennem nagy a kétség, mert màr annyi ujrakezdés van mögöttem, hogy csak egyet szeretnék: egyszer valamit tisztességesen befejezni. 

Több, mint egy éve vagyok itt és ugy nagyjàbol minden a helyén van. Rakosgatok ide oda, hàtha van jobb megoldàs is. Közben örökké keresek valamit, mert elfelejtettem, hogy elajàndékoztam, vagy màr rég  elhagytam valahol, mert csak utban volt. Mi lenne, ha minden polcon, fiokban értelmes rend uralkodna? Ha a zacskot a régi ruhàkkal elvinném valami gyüjtöhelyre? Az se lenne rossz, ha a CD-ket lejàtszanàm, ami meg nem kell kiszürném és tovàbbadnàm. 

Nincs több olyan, hogy tovàbbàllok, mert ami van az nem jo és ujat kell kezdeni. Megbeszéltem magammal, hogy erre fàradt vagyok, vàltozni meg ugy sem fogok, ne jöjjön uj, jo nekem a régi is. Rendben, megbecsüljük a régit, àpoljuk szépen, hogy minden müködjön, akàr uj is lehetne, senki sem fog reklamàlni.

inkàbb attol félek, hogy kényszeriteni fognak valami ujra, de ahhoz még van egy kis küzdelemre tartogatott eröm, megyek edzésre: ebben a szürke idöben is a szokàsos napi sétàra.

Havas karàcsony màsodnapja

 

Hazafelé: Karácsony

Hazafelé: Karácsony: Szilágyi Domokos  Karácsony   A puha hóban, csillagokban,  Az ünnepi foszlós kalácson,  Láthatatlanul ott a jel,  Hogy itt van újra a KA...

Az én karàcsonyom

Ma sétàmra indulva két asszonnyal is vàltottam pàr szot.

 Azt sem tudom, hogy mibe kezdjek, annyi dolgom van, igy szolt röviden a beszélgetés. Majd megjegyezték, hogy bezzeg nekem még a napi sétàra is van böven idöm. 

Mindenki kivàn békés, boldog karàcsonyt, de nem làtom az arcokon, hogy ez valoban igy van e. Nem lenne e kevesebb néha sokkal több. 

Hozzàm nem jön senki, a nap ugyanugy zajlik, mint màskor. Nem kell azt fözni, sütni, amit mindenki, elég, ha nekem izlik. Nem kell a heti takaritàs mellé még egy nagytakaritàs  sem. Aki jokivànsàgot küld, annak azonnal irok hasnlo szépet, de a kezdeményezés màr nem tartozik a teendöim közé.

A parkban is egyedül voltam, csak a madarak beszélgettek. A kastély ma karàcsonyi zenével kedveskedett a hangszoroin keresztül. Néhàny làmpa is égett, pedig a nap bàgyadtan sütött. A fiaimra gondoltam, Délelött az ö leveleiket olvastam, amiket ugy 10 éves korukban nekem irtak. Tele szeretettel, kedvességgel az iskolai tàborozàsrol, vagy amikor én voltam nyaralàson, làtogatàson szüleimnél. Olyan boldogsàg volt mindet elolvasni, hozzà a sok sok fénykép azokbol az idökböl, amikor csak nekik éltem, màs fontos nem volt.

Nem az egy ünnep célja, hogy boldogabbà tegyen? Ki tudnà ezt megvàlaszolni? A bennem élö szeretet tett ma is boldoggà, nem az ünnepi menü, nem a kifényezett lakàs.

Igy kivànok mindenkinek, annak is aki szeret, annak is aki nem, nagyon sok örömöt, vidàmsàgot, szeretetet!

 

Miért hiszek a csodàkban?

https://youtu.be/41blIyHQ0hs

Csak azért, mert àtélhettem öket. 

Amikor a pince mennyezetére a tankok lövöldözése közben gyertyafüsttel felirtam a dàtumot: 1956.oktober 23, akkor tudtam, hogy innen az ut csak felfelé vihet. Igen, a Zeneakadémia szinpadàra, ahol a csodaszép Bach müvet énekelhetem, a Magnificat alt szolamàban. Tiz év telt el közben. Ehhez a 10 évhez tartozik a korus romai utja miatt az àllamvizsgàm féléves halasztàsa, amit nem tettem könnyü szivvel. De teljes egyetértésre talàltam a föiskola igazgatoja részéröl, aki erröl négyszemközt biztositott. 

Aztàn jöttek még tovàbbi csodàk: a két gyönyörü fiam, az élet a nagy hegyek közt. Majd a hivatàsomhoz valo visszatérés, ami szintén nem nélkülözte a hihetetlen szépségeket.. 

Amire szintén nem szàmitottam elöre, a kétszeres hazatérés a szülöföldre, de ez màr a mesék birodalma, amit talàn én talàltam ki. 

Semmi sem mulik el igazàn

 Megprobàltam az életem egyszerübbé tenni és elhagytam elég sok, addig fontos szokàst. Most mit veszek észre, hogy egy kis hàtso ajton ujra besurrannak és kinevetnek. Csufolodva mondjàk: hàt azt hitted, hogy megszabadulsz tölünk?

A legnyomatékosabban a karàcsonyfa vàsàrlàs jelezte, hogy ugyan szerényen és kis méretben, de a jelenléte fontos: aféle tüntetés a karàcsony megszüntetése ellen. Öröm és elégtétel a ragyogàsa, làm csakazértis itt vagyok. Azota még azt is megtudtam, hogy a szaloncukor, ami egyedülàllo Europàban, ide a franciàktol jött és eredetileg csak a nagyon gazdag hàzakban került a fàra. 

Ha a beiglit nem is magam csinàltam, de vettem és néha néha még egy szeletet eszem is belöle. Eszembe jutott a baràtfüle is, ami szintén karàcsonykor került az asztalra. Ma probàlkoztam vele, de nem sikerült, ugyan ehetö és finom, de anyu nem ilyet csinàlt, inkàbb az kéne.

Karàcsonyi levelezésem is erösen hozzàtartozott az ünnephez. Ezt is màr tulzàsnak éreztem, abbahagytam. De vàlaszolok mindenkinek, aki ir. Ma egy fantasztikus boriték volt a postalàdàban. Egy nagyon kedves hölgy irta hatalmas igényességgel, vàlasztékos bélyegekkel, a meghatottsàg teljesen lenyügözött. Hazafelé a sétàbol màr a vàlaszt fogalmaztam magamban. Ugyan csak az ünnepek közt ér majd oda, ismerve a posta lassusàgàt, de a hétvégi feladataim legfontosabbja lesz megirni.

Màr csak 6 nap és kivàncsi vagyok arra a hàtso kis ajtora, mikor nyilik ujra, hogy ujabb régi vendéget üdvözölhessek.

Végre, végre ujra friss levegö, napsütés!

 

Ma megkaptam a jelet: kisütött a nap, indulni kellett! Az erös szél indokoltà tette a meleg sapkàt a fülemre és a felhajtott gallérokat, a többi màr csak kifogàs lett volna, hogy benn maradjak a meleg szobàban. Az utak most jok lettek a fagytol, de a làbnyomokbol itélve voltak itt sétàlok a saras talajon is! Nagy csend és nyugalom  volt a parkban, csak egy kedves kutyàs hölgy szolitott meg, hogy màr régen nem làtott. A szemembe tüzö napfényre hivatkoztam, annak örülve, hogy legalàbb màsok jobban làtnak. Fotozni is illett, különben ki hiszi el, hogy valoban elmentem?