Kodály: Jézus és a kufárok hallgatása közben

Mivel érdemes inkább eltölteni a nyugdíjas időket, mint régen múlt idők tanúinak, a félretett emlékeknek megszólaltatásával.

Mennyivel könnyebb a mindennapok kisebb nagyobb gondjait, bajait elviselni, ha visszaképzelem magam a nagy sikerek színhelyére, a kórusversenyek izgalmára, koncertjeire és a kapott elismerésekre.

De most az aktuális élményre térnék. Kodály legnehezebb kórusműve a Jézus és a kufárok. A Debreceni Kodály Kórus 2005-ben a legtökéletesebb módon adta elő, hiába hallgattam végig sok más felvételt, végül ezt választottam ki.

Két részletet emelnék ki. A kufárok asztalait feldöntő, a pénzváltókat rablóknak nevező, kegyetlenül gyors és hangerős középrészt  és a végtelenül szép, költőien szelíd áhitatú  befejező részt.

Ha igazán átéljük és megértjük mit akar a mai hallgatónak mondani, akkor sokkal többé válik, mint csak  zenehallgatási élvezet.

Mit mondott nekem? Hogy a templomot tisztán kell tartani, ha kell, erővel kiűzni a rablókat. Kik ezek a rablók? Csak a pénzről lenne szó? Nem, sokkal többről. 

Naponta átélhetjük, hogy időnket, türelmünket, jóhiszeműségünket, erőnket, egészségünket sőt gyermekeinket, pályafutásunkat, jövőnket rabolják el, anélkül, hogy tehetnénk valamit. Ilyenkor szabadul fel bennünk a kiáltás, mint ebben a fantasztikus alkotásban: rablók! rablók! rablók!

Micsoda erő szabadul fel bennünk, ha ezt énekeljük, vagy hallgatjuk!

A feloldozás csak akkor jöhet, ha ez a hatalmas tisztogatás véget ér. A vesztesek félelme gyűlöletbe fordul, de a csodálók szeretetével, ami mindent felülír, ér véget a mű: "úgy hallgaták őt".

Mint macska a háztetőn

Visszatérő vendégünk a szomszéd fekete macskája.  Mikor tegnap megláttam a tetőgerincen sétálni, tudtam, ezt lefényképezni kötelező, mert szimbólum erejű üzenet az évre.
Nem állunk egy könnyű év előtt, mint ahogy Kormi sem, mikor felment a magasba. Érdemes elhagyni a szokott utakat? Egy közmondás úgy tartja, nem. Akkor miért? A szebb kilátásért onnan a tetőről? Vagy a vadászmezők jobb áttekintése volt a cél?
De az is lehet, hogy megunta az egyforma napokat és a rossz kosztra lett dühös, amit kapott?
Láthatóan leírtam az én saját, lehetséges indokaimat, amiért belevágtam az én tetőgerinc sétámhoz, a bizonytalan kimenetelű, talán teljesen értelmetlen döntésemhez.
Mi történhet? 
Úgy izgultam, hogy le ne essen a Kormi, de ő magabiztosan és ügyesen végigment, mintha örökké ezt gyakorolta volna. Nem csúszott meg, pedig látható, hogy hómaradék és nedvesség is fokozta a veszélyt. Csak eltűnt a kémény mögött, mintha azt mondta volna, nem tartozik rád, gondolj, amit akarsz. Különben is tudhatnád, hogy nincs ügyesebb nálam az egész faluban.

Január

Eszembe jutott , ahogy egy régesrégen hallott svájci humorista (Emil) a parasztnaptárt énekelte  : "Im Januar, im Januar alles ist stief und starr") amire én úgy emlékeztem klar, vagyis minden világos.
 Ezen lehet elgondolkozni, mert sokféle tisztulás lehetséges, a legszembetűnőbb a nagy hóesés, ami gyönyörűvé tette a tájat.
 Kitisztul a kép az ünnepek után az anyagiakat illetően is, a januári lyuk (Januarloch) a pénztárcában általános tapasztalat, valahogy eltűnik belőle minden, ami az előbb még megvolt, tessék utánaszámolni. Világos? 

Érvényesek a paraszti szabályok ma is, sőt, egyre inkább. Az időjárás is magához tért  tavaszi álmából és megmutatja milyen évszakban vagyunk. 
Európáról nem is akarok írni, pedig világos lehet mindenkinek, hogy hány óra. De ez itt nem a politika helye, inkább kimegyek fotózni.

Újév napján

Az újév olyan, mint ez a fotó, amit ma készítettem azért, mert havazott kicsit. A hólepel olyan finom és vékony, mint egy könnyű nyári ruha, ami épp csak kicsit takar, de semmit sem jelent.
Ebből még minden lehet, akár az évből, amibe minden belefér.
De árad belőle a tisztaság, a kontrasztok igen erősek, ebben sok erőt érzek. Csupa ígéret és remény, hogy  az ágakon színpompás virágok, gyümölcsök lesznek, ha eljön az idejük.
Most hideg van és a zenehallgatás és olvasás ideje, az elhatározásoké, mikor a gondolatok beérnek.

Csendélet macskával.....
Most érkezett.

Nem a fotózás tárgyát kell kergetni, hanem megvárni, míg kíváncsian oda nem jön és mozdulatlanul figyel.

Búcsú az évtől

Az év utolsó vasárnapján szokásomhoz híven a születésnapokat beírtam a következő évi zsebnaptárba. Azokét is, akik maguk már nem ünnepelhetik, de míg élek, addig visszagondolok rájuk.
A búcsúzások napjait sem hagytam ki, hisz veszteségeinkből érezzük fájdalmasan, mennyire összekötött minket a szeretet.
Az élet szeretete, ami soha el nem múlik. Nagyapám gyakorolta, én meg szívesen utánozom benne, hogy több nyelven is jó egy egy bibliai verset leírni, összehasonlítani a finomabb megértéshez.
Ez az év is bővelkedett csodákban. Megtanítanak arra, hogy minden ajándék, semmi sem magától értetődő, vagy jogos követelmény. Erről a csodákkal teli életről, amiben hinni érdemes kell utánagondolni és néha elmesélni, ha nincs hallgató, akkor itt a blogomban.
Külön megköszönöm a sok tengeren túli magyaroknak, hogy olyan hűségesen és figyelmesen olvasnak, bizony eszembe jut Nagyapám, aki Californiában halt meg 96 évesen, miután nyugdíjazásáig szolgált igazi lelki pásztorként. Áldom a sorsomat, hogy találkozhattam vele Pasadenaban, 90 év fölött járt már, de nagyszerűen megértettük egymást.
Tudom, az új év sem lesz egyszerű, de csodákban teljes, bizalommal várom, mit hoz.

Fájdalmas mérleg

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent," így kezdi Radnóti egyik legszebb versét.A mai ködös decemberi napon elmondanám 71 évvel később, mennyire átérzem, amit leírt, ugyanakkor a reménységben, hogy "testem is majd e földben süpped el", nem osztozok vele. 
Megmérni önmagunkat nem szabad, csak saját mértékünkkel, de a nagy eszmék és ideálok szerepet játszanak, mikor alávetjük magunkat a próbának. 
Így kéne nekem is....de mégsem tudom. Miért? 
Idillikusak a képek az anyókáról, a szelíd tanyáról, bakterról és a varázslatos kőről, ami megszabadít a feleléstől, ha valaki rálépett. Újra és újra elolvasom és tudom ez a világ már rég nincs. 
Örökre és elviselhetetlenül eltűnt. A "csecsszopók" (őket csak babának hívják ma, az anyákat meg mamának)  megnőttek és nem az értelem nőtt meg bennük, hanem az anyagi igények.
A legjobban szeretem könyveim közt a versesköteteket. Egyre többről kell sajnos lemondanom, ahogy az időm fogy, a tér szűkül, az erő kevesebb.
 Minden nap újabb döntések sora, mire van valóban szükségem ezután?

Villámlátogatáson

Alpesi hazámba érkezve még felhők borították az égboltot, de csak azért, hogy a szépség fokozása érdekében a következő napokban fényben úszva is megmutathassa nekem a csodát.

Boldog ember, aki az ablakon át ilyen látványra dörzsölheti szemét,hogy felébredjen egészen.  

A kisvárosi utakon friss levegőn sok kilométert gyalogolhattam, estére jól megérdemeltem a pihenést.

 A régi vár romjait este kivilágítják, szobámból oda is láthatok. Nyaranta az ifjúság ott tart körülötte zenés találkozót, de nem voltam soha résztvevő.

A vasútállomás felé gyalogolva a Rajna túloldalán magasodó hegylánc gyönyörködtetett el annyira, hogy azonnal előkaptam a gépemet.
(Talán még jövök néhány képpel, most még csak ennyi telt ki a erőmből.....)