Ma làttam egy riportot Budepeströl, a Keleti pàlyaudvar elött kérdezték meg a jàrokelöket, mit tudnak Trianonrol.
Elképesztö a tudatlansàg!
Nekem màr kora gyerekkoromtol vilàgos volt, hogy a létem a történelmi és nem a jelenlegi Magyarorszàg ajàndéka. Anyàm felvidéki, Kassàn született, apàm Bàcskàban, Ujvidéken.
Anyàmat megpofozta a szlovàk tanitonö, mert magyarul beszélt, apàm kinlodott a szerb iskolài miatt, mikor Budapestre költözött a csalàd.
Bennem nagy lett a kivàncsisàg, hogy milyen emberek és történetek alakitottàk sorsomat, mielött még eszmélni tudtam volna.
Egy biztos, hogy a nyelv szeretete, az irodalom àll amögött, hogy soha nem tudnàm az életem elképzelni Arany Jànos, Jozsef Attila, Weöres Sàndor és a többi oriàs nélkül, akik a szivem teljesen meghoditottàk. Menekülés nincs.
Itt vannak most is velem, kis zàrt vilàgomba azt engedek be, ami megfelel az àltaluk emelt hatalmas normàknak. Ehhez megszereztem a szabadsàgot, ami fontos az utolso életfàzisban, az elszàmolàsnàl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése