A falu föutcàjàn

Minden alkalommal, ha elindulok otthonrol, nagy élmény az, hogy olyan sok embert megfigyelhetek. Ki köszön és ki az, aki véletlenül sem. Sok magànyos öreggel talàlkozom, akik kedves mosollyal minden jot kivànnak. A fiatal anyukàknàl ez ritkàbb, igy nem csoda, ha a gyerekek ezt nem tanuljàk meg. Van, aki bottal, vagy rollàtorral, de kimegy sétàlni, a mozgàs mindenkinek fontos. A rendör a kisiskolàsokkal a zebrànàl okit az àtkelésre. Hosszu autosor, buszokkal kiegészitve türelmesen vàr, senki nem dudàl, reklamàl. De ugyanilyen fegyelmezettek az autosok ott, ahol beszükül az utca a parkolok miatt, megvàrjàk, mig a szembejövök elmennek, màsképp nem megy. Mindig körülnézek, làtok e ismerös arcot, s ha igen töprengek rajta, jaj, hogy is hivjàk, mert csak névvel igazàn szép a köszöntés.  Ma a friss halat àrultàk az élelmiszere üzlet melletti kocsibol, holnap a sült csirkés jön.  Amit minden alkalommal észreveszek, az a zebrànàl a jàrda kialakitàsa, hogy a gyerekkocsik és bevàsàrlo kerekes tàskàk könnyü gurulàsàt biztositjàk, nem kell emelgetni. A falu közepén a szép nagy kövekkel kirakott teret is mosollyal nézegetem mindig. Még képem is van rola:

A müalkotàsok eltüntek, majd 4 év mulva lesz ujra kiàllitàs. van, amit sajnàlok, de van, amit nem. 

Most nem ilyen szép az idö, de a reggeli bevàsàrlo séta jo volt, lehet, hogy még a tohoz is elmegyek.