Ma az emberi kapcsolatoknak gondoltam utána.
Az alapvetőek családon belüliek. Testvéreimmel összejöttünk születésnapot ünnepelni. Az ünnepelt főzött igen gondosan, szeretettel, finomat. Régi fotókat vittünk, régen elmentek nevére emlékeztünk hálásan. Csak most utólag jutott eszembe, hogy valószínűleg a ma élő korombéliek közt sincsenek sokan, akik ilyen egyetértésben képesek eltölteni majdnem négy órát emlékezve, hogy az utánunk jövőkről ne is képzeljek hasonlót. Ez fájdalmas.
A barátságokat mindig nagyon gondosan ápoltam, pedig nem volt egyszerű dolog a hazaiakkal hosszú évekig levelezéssel kapcsolatban maradni. A svájci barátságok aktív életem igen fontos részét jelentették, munkahelyek, iskolák, közös érdeklődés alapján születtek. Nélkülük nem lettem volna sem elégedett, sem sikeres. Mostanra megfogyatkoztak. Épp a harmadik csodálatos barátnőm harcol a legalattomosabbal, most valószínűleg egy utolsó kísérletet hajtanak végre rajta kemoterápiával a legagresszívebb rák ellen. Ilyenkor van igazi barátokra szükség és én naponta írok, reszketve bátorítom őt, hogy kibírja a megpróbáltatásokat.
Tudom, azokat, akiket elveszítünk, nem lehet pótolni, de képes leszek e nélkülük életem hátralévő idejében igazán jó, értelmes és szép kapcsolatokra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése