Ma visszaálmodtam magam főiskolai hallgatónak, aki épp egy vizsgaidőszak zárt osztályának tekinti a Parlament épületét és ott tölti minden napját a kényelmes székeken, asztali lámpa világánál, jegyzeteit gyűrve , húzogatva, ahogy azt illik.A hosszú asztalnál ott ültek a többi egyetemek válogatott lányai, legényei, ha valaki hiányzott, annak vizsgája volt éppen, erről a dohányzóban folyt aztán a megkönnyebbülés szóáradata. A dohányzóba a "belépőjegy" a cigi volt, én meg nem dohányoztam. Így aztán társadalomból kiszorítottnak éreztem magam, főleg azután, hogy egy magas, nagyon csinos fiú ült egyszer velem szemben, aki elegáns mozdulattal vette elő Munkás cigijét és tűnt el kis pihenésre a nagy ajtó mögött.
Másnapra beszereztem a "belépőjegyet" a kiváltságos szakaszba, megpróbáltam zavaromat leküzdeni és úgy tenni, mintha .... Este viszont kóruspróba volt, ahol ismerősök közt akartam folytatni a frissen elkezdett cigarettázást, amit egyből kiszúrtak rám támadva: "Te dohányzol? Egyáltalán nem illik hozzád!" Visszanéztem enyhe melankóliával, aztán kinyomtam a cigit és azt mondtam: "igazad van!" Máris kezdődhetett a "leszokás", teljesen problémamentesen.
Azért életem későbbi fázisaiban történtek elhatározások, amikor valódi függőségeket kellett megszüntetnem, és nem esett sosem nehezemre, mindig tiszteletben tartottam az értelmes indokokat és az akaratomat:)))
Azért életem későbbi fázisaiban történtek elhatározások, amikor valódi függőségeket kellett megszüntetnem, és nem esett sosem nehezemre, mindig tiszteletben tartottam az értelmes indokokat és az akaratomat:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése