Kutyanap

Ma végre történt valami. Jött Kovács úr a birkatrágyával és ahogy az már szokás, elbeszélgettünk. Egy kis pihenőre mindig kell okot szolgáltatni, rajtam ne múljon. Reggel a tejet apjától hoztam, aki ugyan szegény, mint a templom egere, de ezt a szegénységet három kutya őrzi. A tehenekig még a fia sem merészkedik egyedül, mert nem túl barátságosak. Most különösen kell az öregembernek védelem, hisz nemrég elvágódott az istállóban és a bordáját összetörte. Kórházba viszont hogy is mehetne, akkor mi lesz a jószággal? A három kutyája egymástól elkerítve őrzi az udvart. A kapunál már hallottam a múlt héten állatsírdogálást, kérdeztem, míg a tejet a kannámba öntötte, miféle hangok ezek. Hát kiskutyák születtek, mondta és sejtettem azonnal, hogy ebben az időben nem lehetett öröm a hideg világra jönni. Legutóbb tizenkettőt fialt, de annyival mit is kezdhetnék?
Ma kérdeztem a kutyák felől. Kettő itt van, mondta. Nem mertem tovább kérdezni, de sejtettem, hogy nem lehettek hosszú életűek a sáros udvaron, ahol ki tudja mivel eteti őket a szegény öregember.
Hogy ifj.Kovács úrra visszatérjek, ő is elmesélte, hogyan gyarapodtak két kis pulikutyával, ami már csak azért is előnyösebb, mint a szemközti szomszéd PPP-je (vagyis ilyen nincs, de annyira megtetszett!), mert nem kell rá adót fizetni, hisz magyar kutya! Ez aztán haladás!