Erről a képről már csak én tudok mesélni, mert mindazok, akik a képet nekem megmutatták, már nincsenek.
Dédapám fakereskedő volt Újverbászon, az ő dédapja 1740-ben született és feleségével bevándorló volt, elhagyva Mária Terézia felszólítására Neunkirchent, letelepedett Magyarországon, pontosabban a Bácskában.
Hat gyermekük született, nagyapám középen a kis széken ül kockás kétrészesben és térdzokniban, határozott tekintettel. Egyik kezével a székbe kapaszkodik, mintha nem nagyon bízna benne, a másik apja lábán nyugszik, talán a fényképész parancsára.
Az anya Tessényi Etelka ölében a kisfiú és a kép jobb szélén álló kislegény, aki mintha félve nézne (de lehet, hogy csak belemagyarázom) az első világháborúban pusztultak el. Sosem felejtem el azt a levelet, amit nővérének írt, talán utolsó életjelként. Mennyi félelem bújt meg a sorokban az értelmetlen mészárlás előtt!
A bal szélen álló fiúcskáról nem tudok semmit, csak azt, hogy Lajos volt a neve. Ő megmaradt. A kép közepén áll nagyon öntudatosan a legidősebb fiú, az "Örökös". A második világháborúban, miután családját kimenekítette nővéréhez Svájcba, próbálta munkáját folytatni, udvarát és kereskedését megvédeni, de megölték, családja nélküle utazott tovább Amerikába. Az egyetlen lány, nagyapám nővére, Irén néni édesanyja korai halála után még felnevelte testvéreit, aztán egy svájci professzor felesége lett. Az ő lányai fogadtak engem rokonként, mikor úgy 68 évvel később megérkeztem magam is svájci asszonyként a zürichi repülőtérre. Dédanyám eleiről is tudok valamit. Dédapja Kossuth István volt. Az ő unokatestvéréről itt a Koppány mentén horgászegyesületet neveztek el.
Dédapám fakereskedő volt Újverbászon, az ő dédapja 1740-ben született és feleségével bevándorló volt, elhagyva Mária Terézia felszólítására Neunkirchent, letelepedett Magyarországon, pontosabban a Bácskában.
Hat gyermekük született, nagyapám középen a kis széken ül kockás kétrészesben és térdzokniban, határozott tekintettel. Egyik kezével a székbe kapaszkodik, mintha nem nagyon bízna benne, a másik apja lábán nyugszik, talán a fényképész parancsára.
Az anya Tessényi Etelka ölében a kisfiú és a kép jobb szélén álló kislegény, aki mintha félve nézne (de lehet, hogy csak belemagyarázom) az első világháborúban pusztultak el. Sosem felejtem el azt a levelet, amit nővérének írt, talán utolsó életjelként. Mennyi félelem bújt meg a sorokban az értelmetlen mészárlás előtt!
A bal szélen álló fiúcskáról nem tudok semmit, csak azt, hogy Lajos volt a neve. Ő megmaradt. A kép közepén áll nagyon öntudatosan a legidősebb fiú, az "Örökös". A második világháborúban, miután családját kimenekítette nővéréhez Svájcba, próbálta munkáját folytatni, udvarát és kereskedését megvédeni, de megölték, családja nélküle utazott tovább Amerikába. Az egyetlen lány, nagyapám nővére, Irén néni édesanyja korai halála után még felnevelte testvéreit, aztán egy svájci professzor felesége lett. Az ő lányai fogadtak engem rokonként, mikor úgy 68 évvel később megérkeztem magam is svájci asszonyként a zürichi repülőtérre. Dédanyám eleiről is tudok valamit. Dédapja Kossuth István volt. Az ő unokatestvéréről itt a Koppány mentén horgászegyesületet neveztek el.
Szeretem a nagy családokat!Csak azok a háborúk!!!
VálaszTörlésMa már kevés van! A háborúk sebei megmaradnak , míg az emlékezet tart!
VálaszTörlésGyönyörű kép, szívbemarkoló öt perces családregény.
VálaszTörlésBabettem, ölellek és köszönöm, hogy olvastad, megnézted!
VálaszTörlésNekem egyáltalán nincsenek ilyen emlék-képeim. Talán jobb is, megúsztam egy s más őseim sorsain való hasztalan busongást. Mi meg már papírképeken alig archiválunk, lám, a nyomtatómban is beszáradt a színes patron. Ki fog rám emlékezni így!? :-))
VálaszTörlésMikipapa, nem búsongok őseim sorsán, csak igyekszem tanulni, magamat jobban megismerni...sokszor levetettem volna a terhet magamról, amit ez a sok emlék kép jelent. Talán egyszer sikerül, majd, ha "igazán" megöregszem:)))
VálaszTörlés