2011. június 11., szombat

Szombaton és vasárnap történt

Ezt a hatalmas vázát gondosan meg kellett nézni
A budapesti programok szombaton a Parlament megtekintésével folytatódtak. Értünk jöttek már 9 előtt, de eltelt egy kis idő, mire a csoportot összeszedték és egy remek angol-német nyelvű nyelvtanárnő vezetésével elindulhattunk a pompás lépcsőházban a kupola alá. Ilyen pompa a puritán Svájcban elképzelhetetlen, de gondolom nem csupán ebben a kérdésben vannak meglehetősen nagy különbségek. Azon meg sem lepődtem, hogy Mária Terézia képét az ülésteremben megláttam, hisz többek közt családom létében ő tette meg az első lépéseket J (a töröktől kipusztított területek német ajkú lakosainak telepítésével.).
A Kossuth térről a Nagyvásárcsarnok felé ballagtunk, ahol a város gyomrát szemügyre vehettük, ezt azt vásárolva a földi javakból.
Az Iparművészeti Múzeumot délután meg kellett nézni, hisz olyan közel volt a szállóhoz, aztán estére a Művészetek Palotájába mentünk  zenekari koncertre, Elgar, Mozart és Strauss műveit hallgattuk. A harmadik emeleten ültünk, az akusztika fantasztikus.
Vasárnap reggel a Zsinagógába mentünk, újra angol vezetéssel, amit vendégeim szintén követni tudtak. Így zártuk le a budapesti programot, hogy délután Debrecenbe utazzunk a kitűnő IC vonattal.
A parlamenti figurákból ez a pár került lencsevégre.
A csodálatosan szép kiállítás részlete

A zsinagóga és látogatói


2 megjegyzés:

  1. Felejthetetlen emlékek!Felemelő érzés, még így is fotón követni, a koncert idején gondoltam Rátok, közelben voltatok, én is hallgattam a zenéz.Ismertem a programod.Drukkoltam Neked nagyon.

    VálaszTörlés
  2. Tudtam, hogy közelben vagy és velem érzel! Kellett az erő, mert a hátam rendetlenkedett..Köszönöm!!!

    VálaszTörlés